Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

kiállítások ... kiszámíthatatlan befolyással leheti ne kj Szolnok város és az egész vármegye kulturális és ipari fejlődésére... *

53 E célból a vallás-és közoktatásügyi miniszter úr Gyalus László építésztanárt bízta meg a tervek elkészítésével. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kulturális alapjából 40.000 korona törlesztéses kölcsönt szavazott meg és az egyesület a két művészház (12 műterem és ugyanannyi lakosztály) felépítését nyilvános árlejtés útján Pápay Mihály szolnoki építőmesternek 65.000 korona építési összegért vállalatba adta. Az építkezés 1901. év őszén vette kezdetét. Ugyanakkor Szolnok városa a már előbb átengedett terület előtt fekvő 1.787 négyszögöl területű ingatlant kertnek használatra átengedte az egyesületnek, s ezt, valamint a telep részére átengedett terület be nem épített részét pedig dr. báró Kohner Adolf saját költségén parkíroztatta. „Az építkezések 1902. évi május hónapban befejeztettek és a művésztelep 1902.évi június hó 29-én ünnepségek keretében felavattatott.'™ ll. A művésztelep átadása, működése, szervezeti rendszere és a város kultúrájában betöltött szerepe Az 1876-os megyeszékhellyé emelkedésétől számított negyedszázad alatt Szolnok szinte felismerhetetlenül megváltozott, s felnőtt hivatali, vagyis megyeszékhelyi szerepköréhez. A város gazdasági és kulturális életében speciális szerepet játszott a 19. század közepén, az országban általánosságban megnövekedett számú zsidóságnak az a része, amelyik elsősorban a gabonatermelésre (kisebb arányban szőlőművelésre) berendezkedett monokultúrás mezőgazdasággal és külterjes állattenyésztéssel foglalkozó, etnikailag szinte teljesen homogén Jászkunság és Külső-Szolnok vármegye területén igyekezett magának egzisztenciát teremteni. A megyeközponttá válás időszakában ugyanis az ipari tevékenység egyes helyi szükségletekre dolgozó kézműves ágak kivételével szinte teljesen hiányzott. Ezzel kapcsolatban ismét idézzük fel Remellay Gusztáv 1840-ben tett megállapítását, mely szerint: „...A mesterségek, az első szükségű durva kézműveket kivéve, nem igen virágzanak, részint a mesterek ügyetlensége, részint Pest közelsége miatt...". Csakúgy, mint a szervezett és nagyobb volumenű kereskedelem, melynek bolti változatát úgy jellemzi, hogy: „...felette csekély, mivel a vagyonosabbak többnyire Pestről hozatják meg a szükséges cikkeket, a vásárok is silányak, s majdnem néptelenebbek a heti vásároknál. '*

5 Az 1876-ban épphogy csak vezető funkcióhoz jutó új, vármegyei központban különösen nagy hiányát érezte e két utóbbinak a hivatali funkciók betöltése miatt ide kényszerülő volt jászkunsági vezető családokból származó nemzedék: a Külső-szolnoki részeken birtokos, ámde jelentős vagyonnal sohasem rendelkező arisztokrata és nemes családok tagjai, és az egyre bővülő létszámú hivatali apparátusban foglalkoztatott városi és vármegyei tisztviselők, alkalmazottak. Emiatt célozta a zsidó migráció Szolnokot. Az ide igyekvők felismerték azt a tendenciát, amit néhány, később jelentős szolnoki karriert befutó, a siker, a vagyonosodás és gyarapodás érdekében kockáztatni is hajlandó, ám nem nagy tőkéjű, de ötletekben dús megyei származású vállalkozó is. Vagyis azt, hogy az 1876-ban 15.847 főnyi, zömében katolikus lakosságú kis, alföldi mezőváros gazdaságföldrajzi adottságai révén a kapitalista fejlődés letéteményese lesz, és rövid idő alatt jóval fölé emelkedik a Jászkun Kerületeknek. Ezért tehát elsősorban a kereskedéssel és iparral foglalkozó zsidó származású vállalkozók igyekeztek ebbe a megítélésük szerint ugrásszerű fejlődés előtt álló városba. így Szolnok néhány esztendő alatt nemcsak egyre virágzóbb és vonzóbb település lett, de a térség legjelentősebb és legnépesebb zsidó közösségének is számított. (1880-ban 6,1%; 1910-ben 7,2%; 1920-ban 6,5%; 1930-ban 5,4%; 1941-ben 6,2%). Mivel azonban a zsidóság mellett nagy mértékű volt a református kereskedő és iparos elemek beköltözése is, az addig tisztán katolikus vallásúnak számító Szolnokon a felekezetek keveredése nem okozott nehézségeket. A város ugyanis, amikor megengedte katolikus homogenitásának megbontását, az egyaránt jelentette mind az izraeliták, mind a református hiten élők teljes jogokkal történő és egyidejű, feltétel nélküli befogadását. Mutatják ezt az olyan korántsem véletlenszerű - adatok, hogy a jövevények templomaikat például majdnem egyidejűleg emelték (a református templomot 1884-ben avatták fel, a zsinagógát pedig 1899-ben), s mindkettőt a várost addig szimbolizáló katolikus templommal egy sorban. Ez a templomsor a továbbiakban - a szolnoki művésztelep alkotóinak köszönhetően „a szolnoki három templom" néven vált közismertté, s a vallási türelem egyik legszebb példáját mutatta. Csősz László a témában írt tanulmányában, illetve Nathaniel Katzburg az újkori zsidóság történelméről közzétett, országos kitekintésű munkájában megállapítja, hogy a zsidóság asszimilálódásának, egy-egy településen való beilleszkedésének legjobb és legkézenfekvőbb lehetőségét az iparűzésen és kereskedésen túl a különféle szabad szellemi foglalkozás nyújtotta, így a később is alapvetően mezőgazdasági jellegű megyében a zsidó gazdasági tisztviselők, állatorvosok, a magánzóként dolgozó mérnökök, a jogi pályán tevékenykedők, és a nagyobb kereskedelmi vállalatok irányításában, valamint a közegészségügyben dolgozók száma meghatározó volt.

56 Fentiekkel is érzékeltetve mondhatjuk, hogy a kiegyezés utáni ma53 WLASSICS Gyula 1899. évi október 18-án írott levele K. Lippich Gusztáv 55 főispánhoz. In: LÁZÁR Béla dr. 1913.32. 56 54 LÁZÁR Béla dr. 1913.34. Uo. 34. KATZBURG, Nathaniel 1999. és CSŐSZ László 2000. 326