Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

speciális képzettséggel rendelkező ügyintézők egyre tömegesebb megjelenése, a különféle társadalmi egyesületek, körök megalakítása is vele járt. Az addigi szinte kizárólagos kocsmai mulatozási találkozási lehetőségek helyett színházi előadásokat, köri, egyleti összejöveteleket, kávéházi, kaszinói életet igényelt a város intelligenciája, szívesen hallgatták a különféle ünnepségeken fellépő, 1892-ben megalakított, később „zenekar"-ral bővült MÁV „dalkör" produkcióit, majd a millennium évében életre hívott MÁV Millennium Önképző Dal- és Zeneegylet előadásait. S az első, 1873-ban indított, ám kérész életű szolnoki újság, a „Külső-Szolnok" után a századfordulóra közel tíz különféle pártállású lapot olvashatott Szolnok tájékozódni kívánó lakossága. Nem csoda hát, ha ilyen gazdasági és kulturális erjedés közepette éppen az addig Szolnokon legerősebb és legnagyobb hagyományokkal, illetve előzményekkel rendelkező képzőművészet is elérkezett idejét látta képviseleti szervezete életre hívásának. így lett a centenáriumán túllépő Szolnoki Művésztelep történetének legfontosabb dátuma 1901. április 28 a, amikor is gondos előkészítő munka eredményeként létrejön a Szolnoki Művészeti Egyesület.

42 A szervezeti keretek kialakításának azonban előzménye is volt: egy nevezetes dokumentum megszerkesztése és annak az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, Dr. Wlassics Gyulához való felterjesztése. Aminek biztos alapját Dr. Lippich Gusztávnak, JászNagykun-Szolnok vármegye „új főispánja beiktatásának fényes ünnepségén", 1899. június 6-án elhangzott beköszöntő beszéde jelentette. Ennek a budapesti napilapok bő tudósításai szerint, az volt a sommázata, hogy Lippich Gusztáv Magyarországon az első főispán, aki a magyar művészet pártolását alapvető célkitűzésének tekinti, s „...a művészet eszményében keresi a nemzeti műveltség betetőzését..." (a következő konkrét program szerint)... „a közízlés terjesztésére és megbecsülésére kívánja hatalmát érvényesíteni, s hogy megyéjében a kézműiparnak művészi alapon való felvirágoztatására és a háziipari foglalkozásoknak meghonosítására, mégpedig művészeti vonatkozásban való meghonosítására fog törekedni... '

43 Erre az országos visszhangot keltő programbeszédre az idézett folyóirat ugyanezen év októberében ismét visszatért, s az előző közlés hírelője, Albatrosz nyílt levelet intézett Lippich Gusztávhoz, JászNagykun-Szolnok vármegye főispánjához, aki „...férfias bátorsággal kijelentette, hogy hatalmát nem csupán a politikai közigazgatásra, hanem a közműveltség és a közízlés terjesztésére és nemesítésére is kívánja és fogja fölhasználni." Ugyanebben a nyílt levélben Albatrosz megpendítette egy Szolnokon - Lippich főispán székhelyén alapítandó művésztelep eszméjét is, írván neki egyebek közt a következőket: „Ha valahol a föld kerekségén, úgy itt, ennek az ősidőktől fogva tősgyökeres magyar földnek magyar levegőjében, a ringó kalászoknak s a káprázatos délibáboknak ebben a tündér világában s egészséges, egyszerű és szorgalmas magyar népünk vendégszerető tűzhelyénél még lehet rá reménységünk, hogy valamikor sikerülni fog művészetünkben a vértelenségtől szinte haldokló magyar géniuszt új életre keltenünk! Építsünk hát műtermeket, édesgessünk oda a Tisza partjára, melynek suttogó füzeseiben még a madár is magyarul dalol, magyar művészeink közül minél többet, keltsük föl a város és a környék közönségének a művészet és a művészek iránt való érdeklődését, hogy szeretettel fogadják őket vendégszerető házuknál s meg fogjuk 42 SzML KL 1901/90. Idézi: EGRI Mária 1977/a. 68. 43 N.N. Egy főispán a művészetről. Műcsarnok, II. évf. 1899/júli. 22.327. 25. kép. Fényes Adolf: A vízben látni, hogy ennek a szolnoki iskolának a krónikája majdan egyike lesz a magyar művészet-történet legfényesebb lapjainak." Örömmel jelenthetjük, - teszi hozzá diadalmas zárszóként beszámolójához a Műcsarnok névtelen cikkírója, - hogy a szerényen megpendített eszme úgy a művészeink közt, mint a hivatalos körökben visszhangra talált, s Olgyay Ferenc a következő művészek nevében: BIHARI Sándor, BORUTH Andor, FÉNYES Adolf, HEGEDŰS László, KERNSTOCK Károly, KATONA Nándor, MEDNYÁNSZKY László báró, MIHALIK Dániel, PONGRÁCZ Ká roly, SZLÁNYI Lajos és VASZARY János terjedelmes memorandumot nyújtott át Wlassics Gyula dr. vallás és közoktatásügyi miniszternek, amelyben egy Szolnokon létesítendő művésztelep létrehozására kérte föl a minisztert."

44 A telepalapítás gondolata nem véletlenül talált minden fórumon egyetértésre: a millennium tájára megelevenedett közélet, a közszellem felpezsdülése megteremtette feltételek között; „...rendezettebb formát öltött a festőknek a magyar vidékekre való kitelepülése." - írja a Művészet 1902-es évfolyamának „Hazai krónikás"-a.

45 Több helyen tettek kísérletet művészkolónia alapítására. Stróbl Alajos például a Liptó megyei Hradek vár romjait találta volna egy ilyen nemes kultúrcél megvalósítására alkalmasnak, Vágó Pál pedig Nagybecskereket. Ám mindkét próbálkozás sikertelen maradt. Egyedül Nagybányán kezdte meg telep- és iskola jellegű működését a helyi potentátok: Turman Olivér polgármester és dr. Virág Béla aljárásbíró hathatós segítségével egy vállalkozó művészcsoport. Az elvetélt próbálkozások és a Nagybányán nem sokkal a beindulása utáni években kialakult ellentétek miatt Wlassics Gyula miniszterelnök a folyamodók és a helybeliek lelkesedésére alapozó, szolnokiakat támogató a segítség ellentételezéseként biztosítékot kért. Az Olgyay Ferenc festőművészhez írott, memorandumra adott válaszában ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Hazai festőművészetünk jellemvonásainak kifejlesztése érdekében hozzám intézett ama kérelmét, hogy Szolnokon, mint a magyarság egyik gócpontján, egy festőkolónia létesíttessék, pártolásra 44 Műcsarnok, II. évf. 1899. október 21.385. 45 Hazai krónika. Művészet, II. évf. 1902. 284-287. 322