Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Benedek Csaba: Idegenek a faluban
17. kép. Templomból hazafelé - Hogy kérjem meg, ember? Itt vótak a sok disznók, lovak. Kellett menni tejért a juhhoz. Ezek tanár (jobb szomszéd), a saját kertjüket nem láttad... a másik, öregek." Az iskolai tanulmányok és városi munkalehetőségek együttesen vezethettek oda, hogy Magyarvalkon a jövevények többsége már az iskolából vagy a munkahelyről ismerte a fiatalokat. így mikor a településre látogattak bálba, diszkóba vagy különféle rendezvényekre, nem teljesen idegenként lézengtek a teremben, volt ismeretségük, szóba tudtak elegyedni jó néhány emberrel. Könnyebb volt számukra, ha a későbbiek során a faluba házasodtak, hiszen nem teljesen idegen környezetbe kerültek. Az igazság az, hogy a falubeliek nem is emlékeznek, hogy ne lett volna általános a más településről történt beházasodás, tehát a területi exogámiát elfogadja a közösség. Mégis, aki ilyen ismeretségre nem tett szert Valkón, az érezhette kívülállóságát: „Hogy honnat veszem észre? Szóbelileg nem mondja meg szembe, de mondok egy példát. Ha elmentünk egy szórakozóhelyre, vagy lakadalomba, vagy keresztelőbe, vagy templomból kijöttünk, vagy mentünk, akkor nem megy az ember a templomba, mer beharangozzák a népet. Elmenni hamarább, elbeszélgetni, de vettem én ott is észre, hogy hát odamentem, jó napot köszöntem. Há nem mondom, fogadták, de nem úgy, mint a falubelieket, hogy szerbusz komám. Hát úgy, ha megálltam oda nem jött egy se, hogy hát ni te, hogy vagy, vagy mit csinász? Akkor észrevettem, szóval ilyenkor veszi észre az ember, vagy szórakozóhelyen, vagy lakadalomba, vagy keresztelőbe is észreveszi az ember, hogy nem úgy van, mint otthon. Ha maga is bejönne a kultúrterembe, ha nincs valakije, egy ismerőse, éppé én is úgy vagyok. Má nem, hogy nem ismerem, ha ott vóna a sógorom, de mindenütt nem lehetett ott. Hárman-négyen beszélgetnek, oda nem állhatok, hogy én vagyok az ötödik. Ha nem mondják, hogy XY gyere itt van hely. Nem igyekeztek. Innen veszi észre az ember, hogy csak idegen." Az udvarlás során nem tudtak olyan esetről, mikor az idegen udvarlót megverték volna a falubeliek, amint az gyakran előfordult országszerte. A földművelés, állattartás általában a saját szükségletek kielégítését fedezi, de ezt el is várják mindenkitől. Annak azonban nem könnyű ezt teljesítenie, aki városi környezethez szokott. A Bánffyhunyadról bekerült feleség esetében ez nem járt különösebb gonddal, mivel városiként is jártak mezőre dolgozni, de a falura visszaköltözött asszony esetében már sokkal nehezebben ment a visszazökkenés a gazdálkodásba. Mindezt fokozta a falusi pletyka, a magánélet szférájába beleavatkozó faluközösség folytonos „rendre utasítása", illetve a városi nyüzsgés hiánya. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy a föld nem kifizetődő, nem terem annyit, hogy megérje vele foglalkozni. Vagy azért küzdenek vele, mert saját szükségletre termelnek, vagy mert a szülőknek, nagyszülőknek ez a kérése. A helybeliek elismerően nyilatkoznak a közösségbe került jövevényekről, kiemelik, hogy ügyesek, jól gazdálkodnak, dolgosak. Ezt kivétel nélkül megemlítették, ez volt a legfontosabb mérce megítélésükkor. Akadnak olyanok is, akik a románokat tartják jövevénynek, ahogy egyikük mondja: „— A múltba nem vót annyira ellentét nálunk. Mer nálunk csak a románok vótak jövevények. Nálunk, hogy bejött egy magyar ember vőnek, vagy ilyen kicsi dologba, de itt csak a románoknak mondták {hogy jövevény). Nálunk nem vót ellentét. Csak most van. - Szóval ha jól veszem ki a szavából, az idegent úgy fogadják, ahogy viselkedik. - Ahogy viselkedik. Ilyen nincs, hogy mi ellent álljunk. Mikor bejöttek, itt románok nem vótak. Akik vannak, mind újfalusi származásúak itten. Persze ha bekerültek, hiába vannak három-négy család csak, az üvék az ország. Ez a valóság. A magyaroké a munka, a cigányoké a pénz, a románoké az ország." 18. kép. Elhagyott ház a Kis utcában Az újonnan érkezőt mindig bevezetik a falu életébe. A család megmondja, hová ülhet a templomban s mi lesz a helye a különböző alkalmakkor, lakodalomban, temetéskor stb. A legtöbben eleinte nem is jártak sehova egyedül, de olyan is akad, aki nem törődik vele, hogy idegen. Gazdálkodik, állatokat tart, mióta a faluba került, első perctől otthonosan mozog. Nagyon pozitívan nyilatkoztak róla a helybeliek, elismerik szorgalmát, igyekezetét. Ma óvoda és 1-4 osztályos általános iskola működik Magyarvalkon, így már az 5. osztálytól ki kell lépni a tanulni szándékozóknak a faluból. Mindezt nehezíti, hogy a településről naponta egyetlen buszjárat közlekedik Bánffyhunyadra s egy vissza 56 . A környék hasonló kisfalvai miatt, Hunyadon délután is van tanítás, így a délutános osztályok tanulói nem tudnak falvaikba visszajutni. Az a kép tehát, melyet Nagy Jenő a 30-as években látott, mára nagyban megváltozott. A viseletet nem hordják, csak különleges alkalmakkor veszik fel, konfirmáláskor vagy egyéb ünnepekkor a templomban. A legtöbben azonban konfirmálásra is kölcsönkérik a ruhát, 296 56 A gyűjtés ideje alatt még volt buszjárat, mára ez is megszűnt.
