Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Benedek Csaba: Idegenek a faluban
vonultával Alsócsernátonban letelepedni. Ő azért tud magyarul, mert vegyes lakosságú faluból származik (Magyaré, egykori Maros megye). A falubeliek szerint azonban mégis mondogatják nekik néhanap, hogy jövevények: „van, aki haragszik, egy-egy fiatalember megrészegedik: állj meg az apád így meg úgy, mert kapsz te osztani Van úgy, aki megverte {a rendőrt), úgyhogy úgy behúzzák{fülüket), akkor(azzal) nem mernek{kötekedni}, akit ismernek ők es. A másikat meg megbüntetik, amelyik olyan gyávábbacska, látszik, azt megbüntetik." A románokon kívül élnek cigányok is a faluban, akik lakhely szerint is elkülönülnek 29 a magyar lakosságtól. Magyar cigányok, magyarul beszélnek, a falubeliek szerint még cigányul sem tudnak. Ők sem házasodtak össze a magyarokkal, mint a rendőrök, külön élnek, és az alsócsernátoniak nem tudják, miből tartják fenn magukat. Felekezeti megoszlás szerint fele arányban reformátusok, illetve katolikusok, de vallásukat nem gyakorolják, csak egészen kivételes alkalmakkor mennek templomba. 3. kép. Székelykapu „modern cégérrel" A baptisták száma 13, az összlakossághoz képest elenyésző. Felsőcsemátonba járnak imaházba, a falu lakói szerint összetartóak, szorgalmasak, segítik egymást. Az idegenek megítélése a múltban Egyed Ákos írja, hogy „a feudalizmus kori falu belső szerkezeti rendezőelve a telekbirtoklás volt. Először is csak a földtelek révén lehetett egy személy vagy család a falu tagja. Olyan, akinek vagy amelynek jogai vannak. Telekbirtoklás nélkül bármilyen rendű és rangú ember csak megtűrt, jövevény volt. A telekbirtoklás alapján jelölték ki a helyét az illető birtokosnak a falu társadalmában. m A székelyek közé sem sikerülhetett kizárólag egyoldalú akarattal betelepülnie senkinek. ,A falutagság legtermészetesebb formája tehát a beleszületés egy családba, esetleg nagycsaládba, rokoni bokorba, az egynevűek szomszédságába, a família nevét viselő utcába 29 Hasonlóan a Fekete-Kőrös völgyén élő várasfenesi magyarokhoz és románokhoz. Keményfi Róbert 1994. 52-71. 30 Egyed Ákos 1981.15. 31 Uo.50. 32 Hasonlóképpen, mint Havadon. Bartos Miklós 2000. 31. 33 Nemcsak Csernátonban, a környéken is. Salamon Ferenc 2002. 65. 34 Vámszer Géza 2000. 23. 290 vagy tizedbe. Örök nyugodalomra is gyakran az ő temetőrészükbe tért meg az, aki„törzsökösként" élte le életét. Aki nem volt „ősörökös", aki nem „ősW-ként tagolódott be a communistásba, azt csak a közösség jóváhagyásával vehették be soraikba. (...) A faluközösség zártságát indokolta s növelte ugyanis az, hogy (...) ingó, de főleg ingatlan javak (szántók, kaszálók, legelők, erdők) birtoklója volt. Teherviselési közösségnek joggal szintén nevezhetjük. Igy hát nem volt jelentéktelen esemény az, ha valakit javakban és terhekben osztozó társként maguk közé fogadtak. Meg kellett adniuk a módját, megszabták rendjét, de a tilalmazó csóvák felállításáról sem feledkeztek meg." A székely falutörvények a feudalizmus széthulló keretein is túlmutatnak, hiszen Kovásznán még 1920-ban is az elöljáróság testületi engedélye volt szükséges a betelepüléshez. 31 Alsócsernáton esetében a rangos famíliák nagyon ügyeltek arra, hogy a birtok egyben maradjon. Inkább másik faluból hoztak maguk nak házastársat, mint egy alacsonyabb rangút vegyenek el. 32 Az egyik mondás úgy tartja, hogy „Alsócsernátonban van a rang, Felsőben pedig a láng" {Láng : a liszt legfinomabb, legértékesebb része, melyet a molnár rendszerint magának tartott vissza}. Itt ugyanis a lakosságnak igen nagy része vagy lófő volt és lovas, illetve közszékely és gyalog határőr szolgálatra volt kötelezve. Őket a településen katona részen valóknak mondták 33 . Egyes családok hatalmuknál és vagyonuknál fogva kiemelkedtek közülük, s egy harmadik rendet (primőr) alkottak. Ők hozták be jobbágynak a románokat Alsócsemátonba. 34 Háromszék területén a - városokat leszámítva itt élt a legtöbb előkelő család. Még ma is sok nemesi kúria látható a településen, bár a kommunizmus alatt ezek jelentős része elpusztult, a lófők pedig elvándoroltak vagy kihaltak. Ez a hierarchia a hétköznapi életben is éreztette hatását, az élet minden területén megkövetelték az előkelők feltétlen tiszteletét. Egy másik csemátoni mondás szerint, „Amilyen a kapud, olyat csattogtass!", vagyis azokhoz menjél, akik hasonló módúak hozzád. Ennek tényleges ereje abban mutatkozott meg, hogy a szegényeknek nem volt szabad galambbúgos székelykaput faragtatniuk, ez csak a módosabbak rangjelző kiváltsága volt. A származás, a rang kérdése fontosabb volt az idegenségnél, azért nem szóltak, ha másik faluból házasodott valaki, de ha alacsonyabb rendű volt, azért igen: 35 „Például én akihez férjhez mentem, azok es ilyen katona részen valók vótak. Nekem es édesanyám ágáról egy kicsi vót, na de mikor férjhez mentem anyósom azt mondta, addig nem vótam férjhez menve, tudtam, hogy ki vagy, méges a fiam elvehet. S akárkivel nem szabadott beszélni csak az ők fajtáikkal. Csak az olyanokkal, aki katona részen való. Aki talál velünk, mással nem szabad. Szomszédokkal is, aki szegényebb volt, oda ne menj, oda nem szabad menni, nem szabadbarátkozni. (...)S van olyan es aztán, jaj, hogy istálldmeg az urat, hogy adjon egy kicsi vizet. Nem szabadott úgy akárkihez bemenni, még egy parasztnak egy kicsi vízért is meg kellett istállni, hogy tessék tekintetes úr egy csésze vizet adni." A társadalom hierarchiája megszabta azt is, hogy ki hová ülhet a templomban 36 , külön padjuk volt ugyanis a lófőknek, közszékelyek 35 Nagyon hasonlít a helyzet Lajos Árpád Nemesek és partiak Szuhafőn című munkájában említett nemes-paraszt elkülönüléshez, ahol az élet minden területén éreztette hatását a származás kérdése. Ugyanígy volt ez Alsócsernátonban is. A jobbágyvilágban azonban az alacsonyabb rangúaknak nagyon nehéz volt lakhelyet változtatni, kezest kellett találniuk, vagy bizonyítaniuk kellett, hogy nem akarják a falu rosszát, ill. nem tűrhetetlen magaviselet miatt kellett elhagyniuk korábbi otthonukat. Lajos Árpád 1979.
