Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Vas Béla: Nem mese ez, gyermek. Igaz történetek a néprajzkutatásban

VAS BÉLA ,NEM MESE EZ, GYERMEK..." Igaz történetek a néprajzkutatásban Népköltészetünk egyik műfaját, mely egyre inkább felhívja magára a figyelmet, igaz történeteknek nevezzük. Szilágyi Miklós 1986-ban már ágy definiálja magát a műfajt, mint „korunk jellegzetes népköltészeti műfaja", amely ismeretek, tapasztalatok átadását szolgálja, és egyúttal szórakoztat is.

1 Elsősorban a hétköznapi életben megtörtént élmények közreadásátjelenti, pedig nem tudható, hogy anekdotákba, mondákba hány és miféle történetek épültek be az idők folyamán. Már réges-rég megvolt a társasági keretek között, mikor a néprajzi kutatás felfigyelt rá. Nagy Olga erdélyi néprajzkutató szerint ebben a műfajban a valóság jelenik meg a népi prózában.

2 Kutatásaink során kénytelenek vagyunk több forrásból beszerezni feldolgozásra kerülő adatainkat. Egyrészt idős emberek visszaemlékezéseit jegyezzük le, másrészt azt kiegészítjük levéltári, könyvtári anyaggal. Ilyenkor érzékeljük, hogy egy-egy hitelesnek tűnő adat mennyi tévedést tartalmazhat. A parasztság történelmi hagyományai a lokális események felidézésekor a legpontosabbak, de a tévedés lehetősége itt is fennáll.

3 A népi kultúra történeti felderítése során a levéltári anyagok jelentik a leggazdagabb forrást. Egy-egy megtörtént eseményt sokan és sokféleképpen mesélnek el, s nem egy közülük a mai napig él a lakosság emlékezetében, folklorizálódva. A levéltári anyag tartalma eldöntheti a kutató-témakörökbe való csoportosítást is.

4 Számolni kell továbbá azzal is, hogy a levéltárakban őrzött anyag nem arányosan oszlik meg sem helyileg, sem tartalmilag. Forradalmak, gyorsan változó események során az írásos anyag sérülhet, esetleg nem is kerül bele új információ. Ha azt is belekalkuláljuk, hogy lehetnek benne tudatos megtévesztések, hamisítások, hatalmi torzítások, már nem is foghatjuk fel objektív közlésnek, tehát fenntartással kell kezelnünk őket. A visszaemlékezéseknél mindez azzal is tetőződik, hogy a vizsgált események több éve, esetleg évtizede történtek. így az írásos és a szóbeli visszaemlékezések felhasználásáról kétféle hozzáállás nyert teret. Egyesek idegenkednek tőle, mások viszont feltétel nélkül hitelt adnak a „megbízható", „szavahihető" interjúalany meséjének.

5 A néprajzkutatásban (ezek ellenére) nagy jelentősége van a szóbeli közlésnek: - Egyrészt az életmódbeli, kulturális, gazdasági élet még elérhető közelségű adatait tárja fel, - Másrészt a költészetet rögzíti. Számolni kell azzal, hogy az iskolai oktatás, sajtó, stb. révén azok a hétköznapi tradíciók egyre inkább visszaszorulnak, amelyek a gyűjtés fő bázisát jelentették. így aztán adatokat szerezni, és azokhoz hozzájutni szóbeli közlőktől egyre nehezebb. Márpedig a népi emlékezet formáló erejébe csak úgy tudunk betekintést nyerni, ha időről-időre rögzítjük „mesélő kedvét". Aki teljességre törekszik, annak azt is tudni kell, hogy egy adat nem adat, márpedig a kutató mindig csak egyedi megnyilvánulásokat rögzíthet, lehetőleg minél pontosabban, hisz feladata a gyűjtés, nem pedig annak vizsgálata. Régebben ezek a megnyilvánulások, történetek és azok magyarázata - funkciójukat tekintve - a szórakoztatás, tanítás, a hagyományok továbbadásának biztosítéka, illetve a felnőtt életre való felkészítés volt.

6 A folklór eme speciális ágazatáról - melyet csak mostanában fogad el a néprajztudomány -, megállapítható, hogy rövid, csattanós poénokra szorítkozik, nem egy akár viccként is értelmezhető lenne, ha nem tudnánk keletkezésének pontos adatait. Ezen túlmenően: a szájhagyományban fellelhető rövid életű történetek, amint hétköznapivá válnak, elvesztik aktualitásukat. Az elmúlt idők gyűjtéseiben egyes témacsoportok vagy egész műfajok teljesen hiányoztak, vagy csak elvétve fordultak elő. A régi gyűjtésekben alig-alig, illetve egyedi esetekben és esetlegesen találunk példákat az életrajzi elbeszélésekre, ugyanis csak napjainkban bírálták felül a folklór hagyományos definícióját, és bővítették ki azt az életrajzi elbeszélésekkel. Azokkal az életrajzi elbeszélésekkel és szóbeli megnyilatkozásokkal, amelyek aktuális eseményekből és a szokatlan élményekből merítenek, ezek viszont az újabb és újabb hatások következtében rövid időközönként változnak.

7 1 SZILAGYI Miklós 1986. 21. 2 NAGY Olga 1977. 6. 3 FÜVESSY Anikó 1990.154. 4 ZSÚPOS Zoltán 1994.1-2. 5 SZILÁGYI Miklós 1986. 5-24. 6 SZILÁGYI Miklós 1986.13. 7 GASPARIKOVÁ, Viera 1988.147-153. 279