Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Varga Csaba: Gondolatok a Tiszazugi Földrajzi Múzeum és az odorvári kutatótábor együttműködéséről
VARGA CSABA GONDOLATOK A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉS AZ ODORVÁRI KUTATÓTÁROR EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL 1965-ben vezetőváltás történt a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum - az ország első földrajzi múzeuma - élén. A múzeumalapító dr. Varga Lajos átadta a „stafétabotot" a már akkor is a múzeumban dolgozó, kiváló tanítványának, Szlankó Istvánnak. E személyi változás egyáltalán nem zavarta azt az egy évvel korábban kezdődött együttműködést, mely az 1964-ben indult Odorvári Kutató Tábor és a Tiszazugi Földrajzi Múzeum között létrejött. Szlankó István ezután is aktív résztvevője, segítője volt az odorvári táboroknak. A táborozás kigondolói Németh Gyula és dr. Varga Lajos - a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium tanárai - voltak. Az az elképzelés vezérelte őket, hogy lehetőséget biztosítsanak a gimnázium természettudományos érdeklődésű diákjainak arra, hogy elméleti ismereteiket a gyakorlatban is kamatoztassák, s egyúttal szellemi és testi építkezéssel töltsenek két hetet a nyári szünetből. Kezdetben tízegynéhány tanulóval indították e táborozásokat a Dél-Bükk festői szépségű Odorvár hegyére, de a tábor híre egyre több diákot vonzott, s így a létszám évről évre nőtt. A táborokat általában két hét időtartamra szervezték, s ez idő alatt kellett hasznos elfoglaltságot biztosítani a tanulóknak. A hegyvidéki táj számtalan lehetőséget kínált az alföldi diákoknak, s ezekből lehetett kiválasztani a legmegfelelőbbeket. A táborhelytől mindössze kb. 6 km-re van egy csodálatos kis völgyi falu, Bükkzsérc, amely a Cseresznyés-patak völgyébe települt. Tipikus zsáktelepülés, mivel utána csak a Bükk rengetege zúg. Már az első táborok idején sikerült olyan néprajzi tárgyi anyagot begyűjteni, a faluba járó „bevásárló" diákok révén, ami az ott élő emberek mindennapjaihoz kapcsolódik. Ott ismerkedhettek meg az Alföldön nem igazán használt hidassal, ami olyan állattartó alkotás, mely lábakon áll, s így elzúghat alatta a hegyoldalról lezúduló kiadósabb csapadék, anélkül, hogy kárt tenne a jószágokban. Ugyancsak itt lehetett látni az ún. hadas portát, ami a nagycsaládos együttélés igényéből (vagy szükségéből) jött létre, azaz egy portán, olykor teljesen összeépítve, több lakás volt, s a kaputól távolodva egyre idősebbek (gyermek, szülők, nagyszülők) lakták a házat. Egy hidast vagy egy hadas portát nem lehetett „elhozni" Bükkzsércről, de le lehetett fényképezni, s ezt tette Szlankó István. Fényképezett minden olyan dolgot, ami jellegzetesen zsérci volt s mindezt nagy hozzáértéssel, mivel földrajz-rajz szakos diplomája megszerzése előtt a fényképész mesterséget is kitanulta. Az Ő fotóinak jeles szerepe volt abban, hogy Tiszaföldváron olyanok is megismerkedhettek Odorvár és környéke nevezetességeivel és a táborozók tevékenységével, akik nem is voltak Odorvárott, de megtekintették a Tiszazugi Földrajzi Múzeum által rendezett odorvári kiállításokat. E kiállítások nemcsak Tiszaföldvár lakóinak mutatták Szlankó István, nyugalmazott múzeumigazgatónak ajánlva be a táborozók munkásságát, hanem Jász-Nagykun-Szolnok megye számos városában vonzották az érdeklődőket, sőt nemegyszer a megyehatáron túlra is eljutottak e pompás hírverők. Szlankó Pista - elnézést, de mindenki így ismeri - figyelemmel kísérte fényképezőgépével mindegyik tevékenykedő csoport munkáját. Fotografálta a régészcsoportot, akik az Odorvár leomlott falai között kerestek és találtak különböző leleteket, melyeket pontos helyrajzi leírással juttattunk el a területileg illetékes múzeumhoz. Onnan azonban intést kaptunk - egyébként jogosan -, hogy mi ezt nem csinálhatjuk. Azóta mi nem is csináljuk, mert az odatévedő „rabsic"régészek túrják-f úrják a hegyet, de találkoztunk már fémkereső detektorral felszerelt „kutatóval" is... Szlankó István munka közben (Bükk hegység. Tarkő, 1967; Fotó: Varga Csaba) 21
