Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Varga Csaba: Gondolatok a Tiszazugi Földrajzi Múzeum és az odorvári kutatótábor együttműködéséről
Voltak olyan érdeklődő diákjaink, akiket a mi alföldi területünktől eltérő növények érdekeltek. Az ő feladatuk az volt, hogy határozzák meg az Odorvár déli karsztkopárosodásának jellegzetes növényeit. Szlankó Pista színes diaképeivel tette szemet gyönyörködtetővé e munkák bemutatását. A legnépszerűbb csoport a barlangászoké volt - és jelenleg is az. A kezdetben néhány fős kis csapat az Odorvári-hasadék-barlang keszekusza járatait kutatva igyekezett bővíteni az akkoriban mindössze 180 m hosszú üregrendszert. Álmélkodva néztük a szemünk elé táruló csodálatos föld alatti képződményeket, és nem is sejtettük, hogy néhány év múlva ennél sokkal kápráztatóbb látnivalókban lesz részünk. De ne szaladjunk olyan gyorsan! Már az első táborozások során felmerült, hogy az itt gyűjtött, látott és láthatóvá tett anyagokból, élményekből majdan egy kiállítást lehetne rendezni Tiszaföldváron - munkánk bemutatása céljából. E láthatóvá tétel volt Pista barátunk nagy munkája a barlangászat kapcsán is. Azt csak a fotózáshoz igazán értők tudják valójában felmérni, milyen feladat volt a 60-as évek második felében barlangi fotókat készíteni, úgy, hogy előtte nem volt ilyen praktikumban része a fotósnak. Nem elhanyagolható, hogy maga a téma megközelítése sem volt mindennapi. Az Odorvári-hasadék-barlang egyébként is egy tipikus kuszodás barlang, nehezítve tocsogókkal, nedves guanó (denevérürülék) halmokkal s nem beszélve a Disznófürdő-járat szűk, híg-agyagos dagonyázójáról. Ennyit a téma megközelítéséről, ahol azután elő kellett venni a jól bebugyolált fényképezőgépetkelt, állványt, valahogy meg kellett tisztítani a kezeket, és kezdődhetett a fotózás. Részlet a Hajnóczy-barlangból (Nagy-terem. Szószék; Fotó: Szlankó István) Az Odorvár látképe a Hór-völgy bői (Fotó: Szlankó István) A kiállítások legattraktívabb látnivalói a fantasztikus barlangi felvételek - mind a mai napig -, s ezek bizonyítják, hogy siker koronázta a megpróbáltatásokat. 1971-ben új távlatok nyíltak mind a barlangászok, mind a fotós előtt. Diákjaink felfedezték a Hajnóczy-barlangot. Vége lett az örökös kúszás-mászásnak, itt már felállva is lehetett haladni, sőt az egyik teremben még táncra is perdültek a felfedezők - nem véletlenül lett a neve: Tánc-terem. Mindössze néhány szorító és egy-két lejtő emlékeztetett az odorvári-hasadék-barlangbéli viszontagságainkra. Mondhatni, itt már öröm volt a fotózás, és a téma káprázatos mennyiségben és minőségben kínálta magát. Szlankó Pista most is értő szemmel választotta meg a legjobb beállításokat, s a méretek miatt már nemcsak „tapétázni" kellett, hanem a sorozat-vakut is be lehetett vetni. A Hajnóczy-barlang küzdelmes, veszélyes, izgalmas feltárását követte a kissé egyhangúnak tűnő térképezés, ami viszont rendkívül fontos, mert csak így lehet egy barlangot külső szemlélődésre, következtetések levonására, kutatási irányainak meghatározására alkalmassá tenni. A kezdeti Béezard-tájolós felmérés pontosságát volt hivatott szolgálni az az optikai műszer, amit szintén Szlankó Pista szerkesztett. Nemcsak távolságot, hanem olyan magasságot is lehetett vele mérni, ahol az egyik mérőpont (pl. mennyezeti) elérhetetlen volt. Ugyancsak sok segítséget kaptunk Pista barátunktól a térkép készítésénél, különösen a kifejtett hossz-szelvények esetén. 22
