H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Makkay János: A Jászság-határ és az indoeurópai őstörténet: régészeti tények és nyelvtörténeti vonatkozásaik

Stichbandkeramik korára már jócskán kibővült - Flomborn-Ackovy terület és későbbi utódai) sohasem alkalmazta a festést. Legkésőbbi utódainak (például a Hinkelstein, Rössen és hasonló kultúrák) kizárólagosan bekarcolt-bevésett-bevágott mintái (az igazi bekarcolt világ!) mindig csak a korábbi tűzdelt ornamensek derivátumai voltak. Ezzel szemben a kottafejes kerámia egész területén (a Morava folyótól majdnem a Dnyeperig és az Al-Dunáig!) egy adott időpontban hirtelen egy olyan egységes folyamat játszódott le, amelynek a végén mindenütt, következetesen és szabályszerűen égetés utáni festéssel kezdték díszíteni az edényeket. Volt ehhez egy átmenet, ahol a felbomlóban lévő eredeti karcolt vonaldíszes minták még keveredtek festett sávokkal. Ilyen volt a korai lengyeli kultúra egész elterjedési területén a Lengyel I szakasz, avagy a nevezetes Precucuteni kor Moldvában. Ez a szabályos típusváltozás így érintette a hajdani AVK északi térségét is az Alföldön a bükki kultúra végére következő időben (tehát ott, ahol a Körös kultúra sohasem telepedett meg). Eredménye a csőszhalmi jellegű festett kerámia lett. A festett herpályi kerámia nem teljesen tartozik ebbe az átmeneti körbe, mert nem alkalmazta a karcolt díszítést, és különállása Erdéllyel való kapcsolatainak tudható be. A karcolt-festett átmenet után kialakuló késő neolitikus festett kerámiák Európa régészetileg talán legjobban kutatott művelődései. A lengyeli kultúra és rokonai Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Morvaországban, Lengyelországban. A Cucuteni—Tripolje kultúra a romániai Moldvában, Moldáviában és Ukrajnában, valamint erdélyi testvérük, az Erősdi anyag. Ezek mindegyike kottafejes alapokból fejlődött ki. Érdekes eszmefuttatásokra adhatna alkalmat, hogy míg a lengyeli kultúra (és utódai) lehet az a jelölt, amelyből az indoeurópai alapnyelvből későn leszármazott protoitalikus ág kivált, a lengyeli kultúra ősi soron keleti rokona, a Precucuteni kör az, amelyből egy modell szerint levezethető az indoeurópai alapnyelvből korán kivált proto-anatóliai ág. Ezekkel a kérdésekkel más tanulmányaimban foglalkozom.

90 Látható, hogy régészeti szempontból nézve a dolgokat, az indoeurópai őstörténet három fontos kérdésében (a görögök, az anatóliai dialektusok, és az italikusok eredete) egyaránt felmerültek lehetőségek a vonaldíszes kerámiák etnikai-nyelvi értelmezésével kapcsolatban. Ezeket a lehetőségeket most egy korszerű modellbe szeretném rendezni. A Jászság-határ egy indoeurópai nyelvtörténeti modellben E tanulmány írása közben kezembe került egy új tanulmány, amely világossá tette számomra, hogy milyen kérdéseket kell még itt megvitatnom, és milyen félreértéseket kell tisztáznom. Köztudott, hogy C. Renfrew nagy hatású könyve

91 a régészek egy részétől és a legtöbb nyelvtörténésztől szigorú kritikát kapott, sőt visszautasításban ré90 Lásd Makkay, J. Pottery links between Laté Neolitic cultures of the NW Pontic and Anatolia, and the origins of the Hittites. Anatolica 19, 1993, 117-128, és Makkay, J. New archaeological discoveries in SE Europe and the origins of the Hittites. Thraco-Dacica 16, 1995, 9-16. Legutóbbiként lásd Makkay 2000. 91 Renfrew, C. Archaeology and language. London, 1987. 92 Például Current Anthropology 29: 3, 1988, 437-468; Antiquity 62, 1988, 564-595; Transactions of the Philological Society 87: 2, 1989, 103-155; 72 szesült.

92 Renfrew 1987-es tétele jól ismert, ezért csak nagyon röviden foglalom itt össze, és ezt követően térek rá arra, hogy ebben a legutóbbi tanulmányában hogyan módosította véleményét az indoeurópai őstörténet egyes kérdéseiről.

93 Jóllehet ez a cikkem nem vitairat, nem ismertetés, mégis azért kell Renfrew tanulmányával foglalkoznia, mert az OldEurope fogalomról adott új értelmezése a Balkán mellett a Kárpát-medence területére is vonatkozik. C. Renfrew saját szavai szerint elégedetlen volt azzal, ahogyan a régészeti forrásokat a nyelvtörténészek az indoeurópai őstörténet kutatásában felhasználták és értelmezték. Ha pedig a régészeti adatok ellentmondottak az éppen érvényes indoeurópai felfogásnak, akkor mellőzték őket. Korábban ez az uralkodó felfogás általában az volt, hogy a nyugati sztyeppről valamikor a bronzkor elején elinduló nomád harcosok vitték el az indoeurópai nyelveket nyugatra Európába, keletre pedig Iránba és Indiába. Mindenütt véget vetve a helyi civilizációnak, Indiában az Indus-völgyinek, Iránban az eláminak, Európában pedig az óeurópai harmóniának. Ez a felfogás Renfrew szerint Ottó Schrader, majd Gustav Kossinna nézeteiből alakult volna ki, G. Childe fejlesztette tovább, majd M. Gimbutas kurgán elmélete nőtt ki belőle.

94 Renfrew véleménye nem felel meg mindenben a tényeknek. Én például nem tudok arról, hogy fő műveiben G. Kossinna az indoeurópai törzs sztyeppi nomád eredetét tételezte volna fel. M. Gimbutas meg sem említette tanulmányaiban, hogy elméletét Schrader és Childe felfogására építette. Childe viszont csak feltételesen, alternatív lehetőségként gondolt arra, hogy a legelső indoeurópaiak keleti pásztornépek voltak.

95 Az egyszerűség kedvéért azonban most nem vitatom meg Renfrew tévedéseit. Renfrew tehát könyvében olyan modellt keresett az indoeurópai eredetre, amelyben (szerinte) a nyelvtörténeti és a régészeti adatok egy jobban működő kapcsolatba hozhatók. Ö egy ilyen szorosabb és effektívebb kapcsolat lehetőségét a keleti pásztornépek vándorlásánál jóval korábbi időben találta meg: amikor a legelső földművelők (tehát a neolitizáció, a háziasított búza, árpa, juh, kecske és szarvasmarha) megérkeztek Európába. Ez az érkezés szerinte kapcsolatban lehetett jelentős demográfiai és valószínűleg nyelvi változásokkal is. E neolitizációval kapcsolatban, annak egyik eredményeként terjedhettek el a legelső, proto-indo-európai nyelvet beszélő farmerek DélkeletEurópában, majd leszármazott dialektusaik fokozatosan Európa nagy részén. Egyik módosult águk mint az indoiráni törzs jutott volna el (nyugatról kelet felé, vagy délről északra haladva) az eurázsiai sztyeppre is. Renfrew 1987-es modellje tehát a nyolcvanas években immáron klasszikusnak számító, a kurgán/pásztorkodó népekre épített Gimbutas-féle IE eredetmodell alternatívájaként született meg (sztyeppi eredet helyett kis-ázsiai eredet), és szerzőjének szándéka szerint koherensebb módszerrel igyekezett egy koherensebb hipotézist felállítani. A fentebb említett és más bírálatok hatására azután Renfrew most felállította új modelljét. Lényege a következő:

96 az új nyelvtörténeti adatok, valamint az anatóliai indoeurópai nyelvekre vonatSherratt, A. in Journal of Field Archaeology 17,1990,89-93; Renfrew 1999, 259 összefoglalja a két fő kifogást. 93 Renfrew 1999 94 Renfrew, C. Models of change in language and archaeology. Transactions of the Philological Society 87:2,1989, 103-104. 95 Makkay 1988, 117-121; 1990, 58; 1994, 150. - Vö. Háusler, A. Nomadenhypothese und Ursprung der Indogermanen. In Miscellanea Indo-Europa, ed. by Polomé, E. C. JIES Monographs 33. Washington D.C., 1999, 117-170., 124.