H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Makkay János: A Jászság-határ és az indoeurópai őstörténet: régészeti tények és nyelvtörténeti vonatkozásaik

Már ezekben a legkorábbi idó'kben bekövetkezett az is, hogy a közel-keleti—anatóliai—levantei eredeti közös impetus, neolitizáló hatássorozat két, egymástól eltérő fejlődést indukált, váltott ki és indított útjára Európában. Az elválás egészen biztosan Görögország területén következett be, jóllehet sem pontos helyét, sem a kiváltó okokat nem ismerjük. Az egyik ág nyugatra tartott. Nyugat-Görögországból elterjedt Albániában (ahol a Cardium-kerámiában még sok Cardium-idegen, keletibb vonás is van!) és Dalmáciában. Elérve az Adriát átkelt rajta, és meghonosította Itáliában is a neolitikumot. Ez volt a Cardium-ág, a Cardium-lmpresso kerámia.'

2 További elterjedése nagyon jól nyomon kísérhető Itáliában, Dél-Franciaországban, Kelet- és Dél-Spanyolországban, sőt az Atlanti partokon is. Megléte jelzi és jelenti az egész, általa érintett terület neolitizációját. Genetikus utódain keresztül (például a Chassey/Chasséen kultúra a középső és kései neolitikumban Franciaországban) elvégezte és befejezte Franciaország nagy részének neolitizációját. Kivéve a legészakabbi területeket, mondjuk a Párizsi-medencéig, amelyeket a Közép-európai Vonaldíszes Kerámia kései, esetenként már epilineár csoportjai neolitizáltak. Végül tehát a Szajna völgyében a Görögországban hajdan elvált két ág kései neolitizáló hatásai (de nem eredeti népei!) találkoztak össze: a nyugati epilineáris csoportok kerámiája ugyanis annak az ágnak a kései utódja volt, amely görög földről nem nyugatra, hanem északra terjedt el. Az északi ág terjedése délről észak felé haladva jól követhető tipológiailag rokon kultúrák sorozatán át: Protosesklo/Sesklo Görögországban, Karanovo és sok kortársa (például Slatina) Bulgáriában, Starcevo Makedóniában, Szerbiában és Horvátországban, a Körös kultúra Magyarországon, és romániai társa, ott Cris néven.

13 E korai neolitikus kultúrák területi és időbeli sorozata több fejlődési fázisra osztható. Az ismert időrendek nagy része

14 azonban felületes elemzések eredménye, és ezért ebben a tanulmányban nem látom szükségét annak, hogy foglalkozzak ezekkel a kronológiákkal. Az ősrégészet szokásos útját követem, amikor egy-egy kultúra fejlődését három szakaszra bontják: a kialakuló korai, a középső fejlett és a késői felbomló-átalakuló korszakokra. A Délkelet-Európa neolitizációjára vonatkozó elméletek abból a feltevésből indulnak ki, hogy a búza, az árpa és a tönkebúza (Triticum dicoccum)^ valamint a legelőször háziasított állatok, tehát a juh és a kecske még vad, de háziasítható ősei nem éltek a jégkor utáni, preneolit Európában. Két további állatfaj, a kutya és a szarvasmarha vad ősei viszont igen, de ezek nem voltak alapvető tényezői és jelzői a legelső neolitizációnak. A legutóbbi időkben azonban akadtak olyan adatok, amelyek szerint a kecske egyik vad elődje élhetett a mezolitikum végi DélkeletEurópában. Az is felmerült, hogy a Körös kultúra kis domborművei talán aegagrus-\a\Xa háziasított kecskét ábrázolnak. Olyan kecskét, 10 Az Endró'd 119. lelőhelyen talált, vörös alapon fehér krémszínű festett, fényesre simított (burnished) cserepek technikai kivitele tökéletesen hasonló az anatóliai Early Chalcolithic (Hacilar IX) edényeihez, jóllehet a motívumok eltérnek. Lásd Makkay 1996, Fig. 14, 1-3, 5-7 és 12, illetve Pl. 11, 1-3, 5-14., különösen a 11, 5-7. darabok. 11 A fantasztikus stílusra lásd Makkay, J. „Das Frühe Neolitikum auf der Otzaki Magula" und die Körös-Starcevo-Kultur. ActaArchHung 26, 1974, 153, Fig. 3. A pecsételőkre nézve Makkay, J. Early stamp seals in South-East Europe. Budapest, 1984,72-83. 12 Ezt a kezdeti fázist többek között a Passo di Corvoból származó leletek képviselik: Tiné, S. Passo di Corvo e la civiltá neolitica di Tavoliere. Genova, 1983. Legújabban Tiné, S. (szerk.): II neolitico nella Caverna delle Arene Candide (scavi 1972-1977). Bordighera, 1999,110-218. Vö. még Schubert, H. Die bemalte Keramik des Frühneolitikums in Südosteuropa, Italien und Westanatolien. Rahden, 1999, 136-151. amelynek csontjai egyébként ismeretlenek a kultúra gazdag állatcsontanyagából. Különös ellentmondásként ennek az aegagrus-\a\\a kecskének a csontjai előkerültek a késő neolitikus tiszai kultúra anyagában (a Körös és a tiszai kultúrák elterjedési területe a tiszai kultúra déli részén jórészt azonos), viszont itt meg az ábrázolásai hiányoznak. Ennek a furcsa helyzetnek az elemzésébe most nem mennék bele, csak annyit jegyzek meg, hogy ezek a kecskeábrázolások lehetővé teszik azt a feltevést, hogy az élelemtermelő gazdálkodás hajnalán a domesztikálható vadkecske élt Délkelet-Európában.

16 Megjegyzendő, hogy a szarvasmarha európai domesztikációja közismert tény. A vad szarvasmarha később domesztikált utódjának közvetlen leszármazottai máig megtalálhatók magyarországi rezervátumokban, ez a magyar szürke marha.

17 Bármilyen is volt a neolitizáció kezdeti formája Délkelet-Európában (török és görög Thrákiában, Makedóniában, Thesszáliában, KözépGörögországban, Bulgáriában): egyszerű diffúzió, invenciók terjedése kis mozgó csoportok révén,

18 nagyobb népmozgások, a legújabb thesszáliai kutatások eredményei azt mutatják, hogy ez az új életforma csak sajátos talajokon telepedett meg. Még élő vagy már elhagyott medrek magas parthátjain és vizes törmelékkúpokon, ahol az áradások át tudtak csapni a hátakon. Olyan helyeken tehát, amelyeknek jó, könnyű, esetenként homokos és iszapos talajai voltak, amelyeket egyszerű megmunkálni, és évenként friss víz és iszap termékenyíti meg őket. Az iszapot könnyű kezdetleges eljárással és eszközökkel művelni. Ezzel szemben a nehéz, vízzáró agyag a mély fekvésű ingoványos vízjárta részeken csak legeltetésre volt alkalmas, valamint nád és gyékény gyűjtésére. A pleisztocén teraszokat és törmelékkúpfelszíneket nem kedvelték, mert általában kavicsosak vagy homokkal borítottak, és rossz a vízháztartásuk, tehát inkább a hátak iszapos talaját kedvelték.

19 A Körös kultúra elterjedésének és településszerkezetének néhány sajátsága Ezek a megállapítások szinte szó szerint érvényesek a Körös kultúra esetében is, természetesen a helyi talajfajtákra vonatkozó módosításokkal. Szarvason a 23. számú lelőhely

20 ott fekszik, ahol a Körös új medre az óholocénban levágott egy pleisztocén meandert. Ennek a pleisztocén meandernek az öble azonban nyitott maradt, és a magas vízállások idején (tavaszi hóolvadáskor, a júniusi zöldárkor) friss folyóvízzel töltődött fel. A pleisztocén medret kísérő magas hát tehát kiválóan alkalmas volt neolitikus településre. Az itt feltárt Körös 13 Mindkettőnek a neve a Körös folyó latin nevéből: Crisius, származik. Sokszor megírtam már, hogy amikor a román kutatás a Cris nevet vezette be erre az anyagra, akkor a Körös folyók erdélyi völgyeiből még egyetlen lelőhelye sem volt ismert. Lásd Makkay 1996, 36, 2. jegyzet. 14 Néhány adatra lásd Makkay 1996, 36, az 1. jegyzetben. 15 A vad tönkebúza (einkorn - Triticum boeoticum) hajdani elterjedésére és termesztésbe vételére lásd Cauvin 2000, 11,81, etc. és az 1. ábra. 16 Az említett adatokra lásd Makkay 1996, 38, további irodalommal. 17 Fényképét lásd in Makkay 1998. 18 Az ún. demic diffusion: innovációk és etnikus specifikumok terjedése sok sok apró népmozgás összeadódó, kumulatív hatása révén. 19 Lásd van Andel, T. H.-Runnels, C. N. The Earliest Farmers in Europe. Antiquity 69, 1995,481-500. Lásd még Makkay 1996,35-49, különösen 39. 20 Lásd Makkay in MRT 8,1989, Szarvas, a 8/23. lelőhely. 59