H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Nádasdi József: A földbirtok tagosítások szerepe a mezőgazdaság kollektivizálásában az 1950-es években

NÁDASDl JÓZSEF

1 A FÖLDBIRTOK-TAGOSÍTÁSOK SZEREPE A MEZŐGAZDASÁG KOLLEKTIVIZÁLÁSÁBAN AZ 1950-ES ÉVEKBEN A rendszerváltást követően megjelent néhány tanulmányt leszámítva agrártörténet-írásunk mindmáig adós az 1949-1956 közötti magyar mezőgazdaság történetének - benne a kollektivizálásnak részletes és tárgyilagos feltárásával. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az 1970-es évektől, ha óvatosan is, de már több szerző

2 tollából olvasható, hogy a tsz-ek szervezésében nagy szerepet játszott az állandóan emelkedő adó és beszolgáltatás, az erőszakos agitáció, a megfélemlítések különböző fajtái, helyenként a fizikai erőszak is. Jelen tanulmányban arra vállalkozunk, hogy a tsz-szervezésben ill. parasztságunk földtől való megfosztásában döntő szerepet játszó, mégis talán a legkevésbé említett birtoktagosításokról szóljunk. Ami ebből nagyjából ismert, az az, hogy egyrészt a meglévő, vagy alakuló termelőszövetkezeti csoportok és állami gazdaságok földszükségletének kielégítése céljából, másrészt annak érdekében, hogy földterületeik lehetőleg egy darabban, vagy több, de összefüggő táblában legyenek, a parasztság földjeit erőszakos úton kicserélték, gyakran az eredetinél sokkal rosszabb minőségű, gyakran művelésre alkalmatlan területre, miközben az adót és beszolgáltatást változatlanul, sőt egyre növekvő mennyiségben rótták ki rájuk. A tulajdonos ekkor választhatott: vagy belép a szövetkezetbe, így mentesül az egyre elviselhetetlenebb terhek alól, vagy lemond a földjéről, ahogy akkortájt mondták, „felajánlja" az államnak és más foglalkozás után néz. Az 1950-es és 1960-as évek tagosítása tehát elválaszthatatlan a tsz-szervezéstől, annak közvetlen eszköze volt. Maga a tagosítás nem új keletű fogalom, hiszen az elaprózódott és a falu határában szétszórtan fekvő paraszti földbirtokoknak a racionális gazdálkodás, a paraszti földtulajdon megerősítése érdekében történő összevonására a XIX.sz. végétől az 1940-es évek végéig - ha csekély eredménnyel is - de voltak próbálkozások.

3 Ezt a birtokrendezési eljárást az MDP vezetése a fogalom változtatása nélkül 1949 után az eredeti funkciójától eltérően teljesen más célra használta fel. 1949 után a magyar mezőgazdaság történetében bekövetkezett gyökeres fordulatot Rákosi Mátyás 1948.augusztus 20-án, Kecskeméten elhangzott beszédétől szokás datálni, ahol is meghirdette a kollektivizálási programot. Ez azonban nem egy csapásra következett be. Köztudott, hogy a Magyar Kommunista Párt 1948.április 22-én megjelent „Szövetkezeti Irányelveidben úgy foglalt állást, hogy Magyarországon még nincsenek meg a feltételei annak, hogy az egyéni gazdaságokat termelőszövetkezetté szervezzék. A szövetkezeti gazdálkodásra való átmenetet lassú folyamatnak deklarálták, amelynek előfeltételeként a parasztság önkéntes elhatározását és türelmes átnevelését jelölték meg. Az MDP „Programnyilatkozata" 1948 júniusában még úgy fogalmazott, hogy a párt védi a paraszti magántulajdont. Többek között állást foglalt a kisbirtok további elaprózódása ellen, és különböző termelést segítő intézkedéseket ígért. A fenti elképzelésekkel szemben - nyilván a Tájékoztató Iroda júniusi határozatai nyomására - viharos gyorsasággal fogalmazódott meg egy másik koncepció: a kollektivizálás. A kollektivizálást persze fokozatosan és óvatosan táplálták be a közvéleménybe. Rákosi ugyan a KV. 1948.június 30-i ülésén idézte Sztálintól azt, hogy a szocializmust falun és a mezőgazdaságban is építeni kell, ám óvott attól, hogy elkezdjék a kolhozkérdést feszegetni, ugyanakkor nem hagyott kétséget a jövő iránt, amikor azt mondta, „...hogy itt az ideje, hogy irányt vegyünk erre..." 1948.július 10-én a párt első Szövetkezeti Konferenciáján, Gerő Ernő bár már úgy állította be a kisüzemet, amely szüntelenül újjászüli a kapitalizmust és a burzsoáziát, mégsem mondta ki a végső szót (ti. a kollektivizálást), hanem lényegében Rákosinak a KV. Ülésen elhangzott azon szavait ismételte meg, hogy ti. „A túlságos sietség, a fejlődés különböző szakaszainak átugrása, rendkívül veszedelmes volna ezen a téren és csak kompromittálná a népi demokráciát és az MDP-t". Ehhez még hozzátette, hogy a párt semmit sem akar tenni a dolgozó parasztság ellenére, hanem csakis vele együtt, önkéntes elhatározása és meggyőződése alapján.

4 A beavatottak számára nyilvánvalóan nem, de az ország közvéleményére elemi erővel hatott Rákosinak 1948. augusztus 20-án Kecskeméten elhangzott beszéde, amely végérvényesen jelezte a párt agrárpolitikájában bekövetkezett fordulatot. Ebben a beszédben Rákosi hangzatos fordulatokkal ecsetelte a dolgozó paraszt és a „kulákok" ellentéteit és felvázolta a drámai alternatívát: vagy a szövetkezés, vagy a „túlzásba vitt egyéni gazdálkodás". Beszédében nem hagyott kétséget aziránt, hogy ez utóbbi úton a „népi demokrácia 1 NÁDASDl JÓZSEF, a történelemtudomány kandidátusa, tanszékvezető főiskolai tanár (Politológia és Szociológia Tanszék), Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza. 2 Erre vonatkozóan lásd pl. Balogh Sándor, Hegedűs András, Orbán Sándor, Pető Iván, Romány Pál, Simon Péter, Szabó Bálint, Szakács Sándor munkáit. 3 A kérdésről lásd NÁDASDl 1996/A illetve NÁDASDl 1996/B. 4 GERŐ 1950.-371. p. 473