H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó István: Egy besenyszögi család története az 1900-as évek elejétől idős Danyi István kéziratos önéletírása alapján

Aztán három évig gazdálkodtam. 1948-tól 1951-ig. Akkor elkezdték erőltetni a tsz-t. 1952 januárjában aztán elmentem a postára. Ott voltam 85 januárjáig. A postán voltam 37 évig egyhuzamban.

36 Ahogy megszűnt a bérleti föld, elvették a saját földet, az idősebb Danyi gyerekek rögtön kiszálltak a paraszti munkából. Pista például az állami gazdaságban kezdett. Ő is ugyanúgy ott tanulta ki a kőművességet, mint Máté a maga szakmáját. Pali, a legidősebb fiú pedig postás lett, vele folytatódott a családi hagyomány. Édesapja 48-49 elejéig hordta a postát, akkor indították el a tiszasűlyi buszjáratot. De a háború alatt ha kevesebb volt a posta, annyi hogy befért egy táskába, vagy a Pista vagy a Pali gyerek vitte biciklivel. Lecsökkent a forgalom, a fizetés is kevés volt, így befogták a gyerekeket. Danyi Pál meséli, hogy milyen biciklivel hordta a postát. „Szászberken ki volt lőve egy tank, annak levágtuk a gumitalpát, abból vágtunk ki hosszú darabokat, olyat, ami a bicikli keréknek a peremébe belemegy. Kifoldtuk, drótot húztunk bele és úgy jártunk vele 1945—46-ban két évig Szolnokra a postáért, minden másnap. Mert én voltam a legöregebb. Akkor szerette meg a postát, s volt az alkalmazottja közel négy évtizedig. A családban megőrzött iratok szerint Danyi Pál és Boros Terézia 1902. október 5-én római katolikus vallásban született István nevű fia 1923. április 4-én Besenyszögön házasságot kötött az ugyancsak besenyszögi illetőségű és ugyancsak római katolikus vallású Tarjányi Jusztinával (született 1903. szeptember 12-én), Tarjányi István és Mészáros Szabó Rozália legidősebb gyermekével. Az 1943-ban ki21. kép. Kamrabelső az „öreg" Danyi-házban. Ebben a kamrában lakott egyszerre a három legidősebb Danyi fiú: Pál, István és Máté feleségestől állított családi értesítő adatai szerint házasságukból 14 gyermek született, akik közül, a legelső, István kilenc hónapos, sorrendben a hetedik, János egy hónapos, a kilencedik, Antal két esztendős és a tizedik, Dezső négy hónapos korában elhalt. 86 éves korában, 1988 augusztusában temette a feleség és a tíz felnőtt kort megélt gyermek Danyi Istvánt, a felállított sirkő felirata szerint vele együtt a kiskorukban elhalt gyerekek is a szülői sirba kerültek. Az elhalt gyerekek nevét később az 1926-ban harmadikként született István és az 1941 es születésű Antal kapták meg. A három legidősebb fiú, Pál, István és Máté indulásukkor apjuknak segítettek a gazdálkodásban a saját családi és bérelt földjeiken. A három fiú egyszerre tartotta lakodalmát. Pál Héjjá Margitot, István Kovács Juliannát, Máté Lukács Veronikát vette feleségül. Az esküvő után nem volt egyiküknek sem hová elköltözniük, maradtak a szülői háznál. Ahová vitték a menyecskéket is. Az „öreg" Danyi ház igen szűkös volt. Az egyetlen szabaddá tehető, körülbelül 3x8 méteres kamrában tudtak csak berendezkedni. Nem volt eszményi állapot, de megküzdöttek vele. Itt voltak egészen addig, amíg a Papa, idős Danyi István és felesége, a Mama, vagyis Tarjányi Jusztina úgy nem döntőiek, hogy a három, immár felnőtt gyereket kiültetik a szögi földön lévő tanyájukra részesnek. „Úgy egyeztek a Papával, hogy kapnak tíz-tíz holdat. A földhöz tartozó tanyát a melléképületekkel, felszereléssel, istállóval együtt ingyenesen használhatták. A földért kellett csak leadniuk a megállapodás szerinti részt fizetségül. Hogy ez mennyi volt, 10 vagy 15%, már nem tudom, pedig én vittem a bivalyokkal Ladányba a terményt, amit a testvéreim a részől ugyanúgy fizettek a Papának, mintha az bárki idegennel társult volna. így éltek 1949-50•ig. Paliéknál nem született gyerek. Csak olyan 1980 táján fogadtak örökbe egy két és fél éves korú fiút, a Lacit. Pistáéknál viszont egymás után jöttek a gyerekek, sorrendben István, Julianna, Anikó, Irén és Piroska. Mátééknál is született három, József, Máté és Mihály, akik közül a két idősebb sajnos korán meghalt. József infarktusban, Máté pedig rákban. Mind a hárman kinn éltek a tanyán, ott gazdálkodtak a Papától részelt földön, egészen az első téeszesítésig. Akkor feladták. Otthagytak mindent, mert rádöbbentek, hogy a a gazdálkodásnak tovább semmi értelme sincs. Nincs a földben fele annyi haszon sem, mint amennyi energiát ráfordítanak. De mivel továbbra is a maguk urai akartak lenni, nem a TSz-ben folytatták. Napszámba jártak, részes aratónak álltak, mindenféle idény munkát vállaltak és később - mivel kötelezővé lett a hivatalos munkaviszony papírral való igazolása valamiféle intézménynél, vállalatnál helyezkedtek el úgynevezett „napszámosaként. Az elhagyott tanyai földet a TSz kebelezte be, mondván, hogy „senki sem műveli". TSz legelő lett. Kivéve azt a legjavát képező darabot, amit a család szántóként megtartott és viszszacsatolt az „öreg föld"-höz. Persze azért máshová kerülve, más munkákat vállalva is földközelben maradtak. Ha mást nem, a jövedelem kiegészítését továbbra is a földműveléssel kapcsolatos időszaki munkák jelentették a család valamennyi tagja számára. „A háború után kiszorultunk az osztott földekre, meg a saját szögi földjeinkre, ami 17 helyen feküdt. Juttatott föld volt, meg saját. Mindegyik egy-két hold nagyságú, de olyan is akadt, ami az egy holdat sem érte el. 17 darabban volt szana széjjel a szögi dűlőkben. Az időpontot ugyan nem tudom pontosan megmondani, de azt tudom, hogy Imrét ötvenben vitték el katonának és én már akkor első arató voltam. Akkor kaptam először kaszát a kezembe. 456 36 Interjú Danyi Pállal. DMHA 3156-97.