H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó István: Egy besenyszögi család története az 1900-as évek elejétől idős Danyi István kéziratos önéletírása alapján

használni. Nem volt azoknak pénzük arra, hogy szerszámot vegyenek. Még egy ostort sem. Mi vittük be, még azt is, mert akkor már „meg voltunk győzve", hogy a TSZ-ben majd jobb lesz. Elvittünk mindent, jószágot, felszerelést és otthagytuk. Kifogtunk és minden ottmaradt. Másnap elmentem ugyan, de rájöttem, hogy ez nem a nekem megfelelő munka. Inkább elmentem az állami gazdasághoz, ahol felvettek kocsisnak. Ott akkor indult egy traktoros iskola. Volt ott három fő ágazat: állattenyésztés, gépesítés és növénytermesztés. Én a gépesítésbe mentem, mert onnan már járhattam tanfolyamra. Elvégeztem az alapfokú traktoros iskolát és már márciusban levizsgáztam. Egy Hoffer traktorra ültem és mentünk a rizsföldekre. 1949 szeptemberében kezdtem és márciusban már traktoron ültem. Három hónapos volt az átképzés. Azt az évet végig traktoroztam. Utána átkerültem egy DT-re, egy lánctalpas traktorra. Azon is dolgoztam. Majd jött a rizscséplés. Azt is végig csináltam. Aztán beköszöntött a tél. Kifagytunk a rizscséplésből. Kint rohadt a termés jó része. Nem tudtuk behordani, olyan nagy sár volt. Abbahagytuk és betelepedtünk a központba. S ezzel véget is ért a traktoros pályafutásom." Míg az apa átéli a keservesen megszerzett föld, a megtermelt gabona, a felnevelt állatok elvesztésének drámáját, addig a fiúk már másképpen viszonyulnak a dolgokhoz. Nyugalmasabb pozíciókat keresnek, különböző szakmák, tanulható mesterségek után néznek. Ferenc miután otthagyja az Állami Gazdaságot, a tanácsnál lesz segédmunkás, „az öreg Mihálcsik mellett. Ő volt a faluban az utolsó gépész. Közösen kibéreltük a csődöristállót, ugyanis egy összegben elvállaltuk a művelődési ház kovácsoltvas kerítésének az elkészítését. Tulajdonképpen az öreg vállalta el, de engem felfogadott maga mellé. Irtó részeges fickó volt. De arany keze volt. Én már előtte is dolgoztam a tanácsnál, amikor a művelődési ház környékét kellett rendbe tenni. Ez a kerítés egy későbbi ügylet volt. 180 méter hosszú vaskerítés volt, betonba ágyazva, tégla oszlopokkal. Majdnem mindent én csináltam két segédmunkással. Az összes vasat velem kovácsoltatta meg az öreg Mihálcsik. De áldom azóta is, mert ott szerettem meg a vasat. Az öreg megszerettette velem. Mindig alakítottunk valamit. Volt egy kis kohónk és ketten csináltuk. A fogásokat, a sablonokat ő csinálta min19. kép. Kőtelek a század első évtizedeiben. Képes levelezőlap dig. Aztán időnkint eltűnt, két-három napra is. Közben meg hozták a biciklit, a motort. De ezekhez akkor már én fogtam hozzá. Szóval a Tanácsnál voltam másfél évig. Meg tudom mutatni az összes utcát és járdát, amit csináltam. Több kilométernyit! Végig hasaltam az egész falut. Mint tanácsi dolgozó, tanácsi alkalmazott járdáztam. Nem volt ott nekem semmi funkcióm. Járdát, tetőt csináltunk, mindig azt, ami 20. kép. A „Papáék"sírköve a Felső temetőben. A sírkövet idős Danyi István halála után emeltették és mellé temették a temetőben korábban másfelé elhantolt, kiskorukban elhalt gyerekeket, és később az 1994-ben elhunyt Tarjányi Jusztinát. A táblára vésett szöveg a következő: „Itt nyugszik Danyi István 1902-1988. Neje Tarjányi Jusztina 1903-1994, és négy gyermeke. Gyászolja neje és tíz élő gyermeke. Nyugodjanak békében." kellett a tanácsnak. Csináltuk a mázsaházat, mert az is a tanácshoz tartozott, a bika istálló tetejét. Minden, a tanács ingatlanát képező helyen dolgoztunk, javítottunk. A falunak meg járdát, hidakat, átereszeket. Itt voltam egészen addig, míg megnősültem. 1961 szeptemberében hagytam ott őket." Danyi Ferenc nősülése után Kőtelekre költözött, ahol felhasználva Máté testvérbátyja kapcsolatait vízügyi segédmunkás lett. Máté akkor már vízügyi körzeti technikus volt. Elment egy másfél éves tanfolyamra a vízügytől. Ö is kubikus volt kezdetben, a vízügynél dolgozott segédmunkásként. Közben építésvezető lett és ott javasolták neki, hogy menjen el vízügyi mélyépítő technikumba. Sorrendben a testvérek közül Máté a harmadik. Pál, Pista, Máté, Imre és Jusztina az ikrek, Ferenc, Antal és Géza következnek egymás után. Máté 58-ban végezte el a technikumot. Feri öccse a gátőr mellé került mindenesnek. Kaszált, fát vágott, később brigádban dolgozott a kőtelki szakaszon. „Ehhez a szakaszhoz négy gátőr tartozott. Nagykörűtől Tiszasűlyig. Ezekhez jártunk rőzsét kötni, télen fát vágni, árkot pucolni.... Gépeket hoztak: kaszáló gépet, amivel végig kaszáltam, végig hínároztam a szakaszt. Aztán R-es, meg 9-es kis traktort adtak és azzal dolgoztam. A kubikusoknak hordtam az anyagot. Meg mindenfajta fenntartási munkát végeztem, ami a Vízügynél adódott." Idős Danyi István leírja, hogy amikor a fiúk megnősültek, adott mindegyiküknek jószágot és felszerelést az induláshoz. A többieknek meg később, amikor már a földdel, a műveléssel, beszolgáltatással gondok voltak, házat, portát. Akkor már annak volt jövője. Abból nem lehetett őket kitenni. A földet el lehetett venni, a tehenet is el lehetett hajtani, de valahol lakni csak kellett. Danyi kemény kézzel fogta a gyerekeit. Mivel taníttatni nem tudta őket, munkalehetőséget adott nekik. Földet bérelt, ahol részesként alkalmazta őket. De hogy milyen preciz munkát, pontosságot, teljesítést követelt tőlük, arra Danyi Pál így emlékezik, „mikor 48-ban kikerültem a tanyára, - 47-ben esküdtünk - az asszonynak ott kellett a kövesútnál állni a tejjel, ha jött. Ott nem lehetett egy percet sem késni, még egy fél percet sem. Időre ment minden. Pedig még akkor nem is voltam postás, csak besegítettem az apámnak. Addig náluk voltam részes munkás egy darabig. Úgy hogy amit termeltem a két bivallyal - mert a lovak itthon voltak, meg a borjak voltak ott tejelni - negyed részért, ötöd részért, tized részért, a megállapodás szerint egy hányada mienk volt a jószágnak is, az apróléknak is, a tejhaszonnak is, meg a terménynek is. 455