H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Pölöskei Ferenc: Közjogi kérdések a századfordulón
kormányzati visszaélések: a névjegyzékek meghamisítása, a gátlástalan etetés-itatás gyakorlata, az elnyert ellenzéki képviselői mandátumok megsemmisítése stb. A kormánypárt, miután az Apponyi Albert által vezetett Nemzeti Pártiak, valamint a Szabadelvű Pártból Bánffy miniszterelnöksége idején kiváltak is visszatértek a Szabadelvű Pártba, döntő győzelmet aratott. Csakhogy az ekkori győzők felfogásuk, mentalitásuk szerint is különböztek a régiektől, Tisza Kálmán mameluk hadától. Jelentős részük már nem követte szinte szolgai módon a vezérlő elit utasításait, amelynek egyébként elismert vezető egyénisége sem létezett. A már valóban megöregedett egykori generális Tisza Kálmán ugyanis megbukott a nagyváradi kerület képviselő-választásán, fia István pedig ekkor még nem tudhatta maga mögött a különben is megtépázott szabadelvű pártiak döntő többségének bizalmát. A Szabadelvű Párt tartós kormányzása tehát választási győzelme ellenére eleve ingatagnak tűnt. A párt akkori exponense, Széli Kálmán miniszterelnök sem tekinthető - miként erre már több ízben utaltunk - elődei politikájának következetes folytatójának. A választásokon győztes párt belső ellentétei azonban átmenetileg rejtve maradtak. Idő kellett ezek felszínre töréséhez. Széli Kálmán s a közvetlenül mögötte álló, a gazdaság elméletében - és a politikában felkészült -, mezőgazdasági gyakorlati ismeretekkel is rendelkező Darányi Ignác a reformok egész sorát alkotta az agrárgazdaság, s a vele összefüggő erdészeti, vízügyi és egyéb korszerűsítési munkálatok terén. A századforduló kormányának jogszabályalkotó tevékenysége éppen az agrárium jövedelmezőségének megerősítését, a mezőgazdasági beruházások és jövedelmek emelését, az intenzív fejlesztés feladatait tűzte maga elé. Különös figyelmet fordított ezen az eleddig elhanyagolt területen a mezőgazdaságban dolgozók jogviszonyainak rendezésére, életkörülményeinek javítására, szociális biztonságuk, benne érdekvédelmi intézményeik, munka és életbiztosításuk megalapozására, egyébként a nagybirtok számára is fontos munkaerejük megőrzésére. S ennek a szakszerű, intenzív mezőgazdasági termelésben különös jelentősége lett. Széli Kálmán és a hozzá legközelebb álló Darányi Ignác állásfoglalását már megismerhettük a vám- és kereskedelmi-szerződésekről szóló törvénytervezetek vitájánál s az ő állásfoglalásukat rögzítő 1899 évi 30. te.-ben, főként az új, a magyar mezőgazdaságnak előnyöket biztosító tarifa tervezetekben. Ezen túlmenően azonban számos más általa előkészített vagy kiadott érdekvédelmi jogszabály is született. Ő számított a kormány második emberének. A konfliktusokat kerülő hajlama, udvarias, visszafogott modora, közgazdasági felkészültsége, kivételes munkabírása a magyar mezőgazdaság védelmének fokozása egyaránt Széli politikusi alkatához hozta közel. Herczeg Ferenc írta róla: „Az alkotmányos korszak legkülönb minisztereinek egyike volt. Kitűnt, hogy ez a finoman mosolygó úriember tud kegyetlenül erélyes lenni." 36 Mindketten az 1867-es közjogi alapon álltak, de a dualizmuson belül a Tisza csoportnál nagyobb súlyt helyeztek a magyar gazdaság, különösen a mezőgazdaság és az ország közjogi állásának a paritás elve szerinti határozottabb megjelenítésére és fejlesztésére. Az agráriusok vezéregyéniségeivel szemben ugyanakkor - Rubinek Gyulánál, Apponyi Albert grófnál, Károlyi Sándor grófnál - határozottabban követelték az agrárium alsó régióiban elhelyezkedő kisbirtokosok, sőt a mezőgazdasági munkások, cselédek hatékonyabb szociális és jogi érdekvédelmét is. E kiszolgáltatott társadalmi rétegek egy részének, a mezőgazdasági munkásoknak a munkajogai még a századfordulón is szabályozatlanok voltak. Darányi ennek a jogi vákuumoknak a megszüntetésére törekedett. Darányi Ignác ezirányú javaslatait a miniszterelnök felkarolta, s ezáltal megvalósításuk elől is elhárultak az akadályok. 1902-ben számos esemény jelezte már a Széli-kormány békés időszakának megingását. A feje felett megjelenő viharfelhők egyre komorabbakká váltak. A kiegyenlítés politikájának előnyei fokozatosan tovatűntek és egyre inkább a hátrányai kerültek előtérbe. Az ellentétes irányzatok összebékítésén fáradozó, „nagy vasalónak" is nevezett Széli Kálmán nem tudta már elsimítani a gyűrődéseket a politikai élet palettáján. Az általa remélt és a maga számára biztosított két-három év alatt ugyanis tartotta az egyensúlyt a vele fenntartásokkal élő belső irányzatok, az Osztrák-Magyar Monarchia két állama, valamint az uralkodó és a nemzeti célokat valló erők között. 1902 végéig azonban az 1899 évi 30. te. a vám - és kereskedelmi szerződés értelmében kidolgozásra várt annak megerősítése az új autonóm vámtarifa által s ennek alapján a külkereskedelmi szerződések megkötése. Az osztrák kormány és a magyar merkantilisták azonban ellenezték a mezőgazdasági vámtételek Széli és Darányi által szorgalmazott nagyarányú emelését. Ausztriában közben a nemzeti és egyéb ellentétek sem csitultak. A kormányok is egymás után követték egymást. A hadvezetőség az udvar támogatásával immár halaszthatatlannak tartotta a véderő-reformokat. Magyarországot a Millennium fényében nem tartotta annyira szegénynek, hogy képtelen lenne a hadsereg létszámának növelésére és a hadikiadások emelésére. Szerinte a Monarchia ezen a téren látványosan lemaradt a nagyhatalmaktól, sőt a kisebb országok jelentős része is túlszárnyalta. Emiatt a hadseregfejlesztés ügye nem tűr további halasztást s mindennek kulcsa a mérvadó magyar intézmények kezében van, hiszen Ausztriában a kiegyezési törvény 14.§-a lehetővé tette ennek császári elrendelését. Magyarországon azonban már a haderőfejlesztés puszta napirendre tűzésének híre is, újból felkorbácsolta a politikai • parlamenti indulatokat. S ha az agrárius érdekeket szolgáló vámtarifa az ausztriai parlament és kormány, továbbá a Tisza csoport heves ellenállását váltotta ki, akkor a hadseregfejlesztés a magyar nemzeti elkötelezettségű erők, irányzatok tevékenységét elevenítette fel. Újult erővel színre lépett az önálló magyar hadsereg, illetve a közös hadseregen belül kiépítendő magyar ezredek létrehozásának követelése. így 1902-ben megkezdődött a függetlenségi párt és a régi Apponyi Albert vezette Nemzeti Pártiak összefogása s hozzájuk a Szabadelvű Párt egyéb, főként agrárius csoportjai is csatlakoztak. A békét, kiegyenlítést zászlajára tűző Széli-kormány így kereszttűzbe került. Elszigetelődött helyzetéből a megváltozott viszonyok közepette nem is találhatott kiutat. A válság ugyanis mélyebb volt annál, hogy abból bármilyen zseniális taktikázással kikerülhetett volna. Sőt felemás ebbéli kísérletei inkább fokozták elszigeteltségét, válságát inkább elmélyítették. Hirtelen utolérte a közvetítőkre általában jellemző sors is, hiszen azok is szembefordultak vele, akiktől pedig támogatást várt. A katonai kérdések terén például megígérte Bécs számára az évi rendes újoncjutalékot, ezen túl csak a póttartalék növelését tartotta kivihetőnek, elfogadhatónak a magyar parlament által. Ezt a javaslatát azonban Bécsben kevésnek, a magyar ellenzék részéről pedig soknak találták. Különösen heves ellenállást és vitákat váltott ki az 52-es kolozsvári gyalogezred közelgő zászlószentelési ünnepsége, amelyen a kétfejű sas mellett a magyar címer, csak a birodalom egyik tartományát jelképezte 37 . Széli Kálmán az ellenzék tiltakozásának elhárítása jegyében 1902. júniusában elismerte, hogy az osztrák címer ellentmond a paritás 36 HERCZEG 1985. 313-314 p. 37 HALASZ 1943.170 p. 439
