H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Buschmann Ferenc: Jászberény és környékének növényvilága. I. Természet- és növényföldrajzi viszonyok
területi gyarapodása is ezt támasztja alá, továbbá a pimpófélék (Potentilla sp.-k), az imola (Centaurea) és egyéb fajok megjelenése a zsombékos-nádas (Phragmiteto-Caricetum elatae) szárazulatra került állományai között. Ezen a tájrészen - melynek ős-zagyvai sekély mocsártavai a kapcsolódó ártéri rétjeivel együtt csaknem teljes egészében védelem alatt állak (= Tápió-Hajta-völgyiésHajta-mocsár Ti/T.), egy rendkívül bonyolultan összetett és változatos, hazánkban párját ritkító növényzeti összetétellel találkozunk. Ez a növényföldrajzi Praematricum és Crisicum határ-, illetve (partim et partim) találkozási területe, zömében praematricumi jelleggel. Ezt szemléletesen mutatják a rozsnokos homoki csenkeszgyepek (Festuca vaginatae danubiale), délebbre pedig - főleg a ,,-Káták" térségében - a tipikus homokpusztaréti csűdfüves csenkeszgyepek (Astragalo-Festucetum-rupicolae) extrazonális növénytársulásai, amelyek mélyen benyúlnak az ős-zagyvai Erek-közén és a Nyik-rétjén át sok esetben már intrazonális (edafikus) társulások formájában - a Portelek-Tőtevény-Újerdő, egykor egyszerűen csak „marhajárásnak" nevezett jászberényi határba is. Hogy a Hajta, tágabb értelemben a Tápió-Galga-Zagyva hordalékkúpsíkság esetében már mennyire a Praematricum flóraterületén járunk, ékesen bizonyítja a szártalan- és homoki csűdfű (Astragalus excapus et A. varius), a hamukavirág (Berteroa incana), a buglyos-, a kései- (5. ábra) és a tartós szegfű (Dianthus superbus, D. serotinus, D. diutinus), a homoki seprőfű (Kochia laniflora), a homoki keserűfű (Polygonum arenarium), a fényes poloskamag (Corispermum nitidum) és a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) foltszerű, néhol csak szálankénti előfordulása, - és még számos pontusi, ponto-eurázsiai- és mediterrán jellegű flóraelem, pl. ékes vasvirág (Xeranthemum annuum; 3.ábra), nyúlárnyék (Asparagus officinalis) stb. 40 A Hajta rétjeiről - beleértve a vízi-vizenyős-nádas részektől a száraz pusztahomokig az egész területet, — eddig közel 600 növényfaj került listára. Közöttük az előbb felsoroltakon kívül még számos védett, vagy éppen helyi viszonylatban ritka ill. területjellemző növény; tavaszi hérics (Adonis vernalis), nagy pacsirtafű (Polygala major), kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe), homoki fályolvirág (Gypsophila arenaria), szarnyasmagvú budavirág (Spergularia média), sziki sóballa (Suaeda maritima), fátyolos- apró- és homoki nőszirom (Iris spuria, I. pumila, I. humilis; utóbbiak csak a Tápió-völgy hordalékkúpsíkságán) stb. 41 Az ősi Zagyva valamikor itt rendkívül szeszélyesen és gyakori mederváltoztatásokkal folydogált (ma is fellelhető nyomai pl. Erekköze, Görbe-ér, Horgas-ér, fíekettyés-ér stb). A visszamaradt mocsári területmaradványokat körülölelő laza, sovány homokhátságok (Új- és Öregerdő, Tőtevény pl.) bonyolult természeti folyamatoknak a „termékei". Ezeknek a zömükben „helyi" eredetű, de részben a Tápióságés a gödöllői dombságból is ide származott és belőlük kialakult buckasorok növényzete a Túra-, Jászfényszaru-, Jászfelsőszentgyörgy-, Portelek-, Farmos-, Tápiószele irányú képzeletbeli vízválasztó vonaltól 42 Ny-DNy-ra tipikus praematricumi összetételű, jellegzetes pontomediterrán és pontusi-psammophil növényekkel (az itt is bőséggel lévő „euryök" alapnövényzet között), - bár a kutatók egy részének a véleménye némileg elkülönbözik a flóraválasztó megítélésében. 43 40 Az aláhúzottak az 1. térkép területében is teremnek. 41 Minta 40. 42 Spányi 1956. A Hajta, figyelemmel a természetföldrajzi kialakulási körülményeire, talajaira és növényzetére, valamint a hozzá kapcsolódó állattársulásokra (különös tekintettel itt a növényekhez szorosan kötődő lepkefaunára), praematricumi területnek minősíthető. A Galgaős-Zagyva és ehhez kapcsolódó homokhátságoknak a K-EK-i oldala az említett vízválasztó vonaltól keskenyebb-szélesebb sávban (néhol majdnem a jelenkori Zagyváig) fokozatos átmenet a Crisicum-ba, Jászberénynél már jellegzetes crisicumi társulások találhatók (a finomabb részletek eldöntése további vizsgálatok követelménye!). Ezek a KÉK oldali és ÉNy-DK irányú homokhát-vonulatok ma zömükben erdősávos szőlő-gyümölcsös kultúrtermetek, lágyszárú természetes növényviláguk a beavatkozások miatt tulajdonképpen „másodlagosan pionír", így az egykor csupán „marhajárásnak" legeltetésre fenntartott területen a psammophi/-\e\\eq méginkább kidomborodik. 2. A Jászfelsőszentgyörgy - Jászberény közötti Zagyva-meder és ártér a folyó fiatalabb kori bifurkációs folyásiránya 44 , amelyet Ballá szerint 45 az óholocén boreális mogyorófázis idején mélyített magának a Jászberény-Jászjákóhalma-Alattyán térségi süllyedések hatására, majd nekiütközve a mai Jászberény alapját képező löszhomok-hátnak, azt É-ról és D-ről egyaránt körülfolyva alakította ki az általános jászsági résznél említett térségbeli, helyileg Necső, Zsombikus, Alattyánnál Berek stb. néven ismert tekintélyes mocsári-élővízi rendszerét 46 . Hogy mennyire erőteljes lehetett a Jászság É-középi megsüllyedése, minden egyéb ellenében is ékesen bizonyítja az a tény, hogy a Zagyva Apc—Hatvan—Jászfényszaru—Jászfelsó'szentgyörgy-Farmos irányú és majdnem egyenes vonalú ősi folyását szinte derékban megtörve kényszerítette keleti irányba, és a hordalékaiból a szél által kifújt-felépített Hort-Csány-Portelek vonulatú homokbucka-rendszerét áttörve szaladt bele az úgynevezett „herényi süllyedek "-be (lásd az. 5. térképet). A térszínnek ezen a Jászfelsőszentgyörgy (109 m tszf.) és Jászberény (97 m tszf.) közötti alig több mint tíz km-es szakaszán majdnem akkora a lejtése (12 méter), mint a Jászberény-Szolnok közötti 50 km-es távolságán (14 méter). Nem véletlen tehát, hogy különösen az ártér fölső szakaszán - átlag 2-3, de helyenként 4-6 méter mély a folyó bevágódása a lazaszerkezetű, lépcsőzetesen lejtő felszínbe. Mint az elmondottakból kiviláglik, a Zagyva ezen a szakaszán mindkét oldaláról magas lösz- és lösz-homok falaktól kisérve szalad Jászberénynek, természetes medrében. Itt nem volt szükség szabályozásra, „elvégezte" azt maga az említett süllyedési folyamat. A tereplejtés következtében a folyó egy viszonylag széles, lapos, többékevésbé „U"-keresztmetszetű völgyet alakított ki magának, míg maga a meder csak átlag 1-2 méterre vágódott az alluviális löszagyagba. Ahol az ártér keskenyebb, ott a környező felszín és az árterület szintje közötti több méteres szintkülönbség élesen elválik, és szinte szakadékszerűen mered a folyó fölé. Igen figyelemre méltó az ártér két partoldalának talajtani különbözősége. Míg a folyásirány szerinti jobb oldalon a homok egészen az ártérig nyomult, addig a bal oldalon csupán viszonylag keskeny sávban kíséri öntéshomok a Zagyvát, aztán rövid, szinte néhány méteres távon átmegy löszös homok-, majd lösz-, végül agyagos és csernozjom jellegű fekete talajféleségbe. 43 V.ö.: Boros 1952, Buschmann 1982, 1985, 1995, Endes 1987b, 1988, Soó1960, Zólyomi 1969. dolgozatait. 44 Fodor 1935, 1942. 45 Ballá 1958. 46 Komáromy 1974. 43
