H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Kozári Monika: Apponyi Albert véleménye Tisza Kálmán kormányzati rendszeréről

len támasza Magyarországon", aminek Apponyi szerint az a káros következménye lett, hogy Andrássyt a magyar belpolitikában Tiszához láncolta. Andrássy „Tiszánál - és egyedül Tiszánál — megbízható támaszra talált". Apponyi szerint ezért Andrássy sok mindent elnézett Tiszának, olyan dolgokat, amelyek nem lehettek számára szimpatikusak.

13 Sajnos nem tudjuk, hogy ez a megjegyzése valamilyen konkrét ismereten alapszik-e, mert nem írta meg, vagy feltételezés volt részéről. 1878 valóban válságos év volt a Tisza-kormány számára.

14 Apponyi szerint a Tisza-kormány 1878 nyarán nem járt el helyesen. Amikor az okkupáció megindítása már eldőlt, oda kellett volna állniuk a parlament elé és nyíltan elmondani mindazt, amit nem mondhattak el korábban az év során, amíg a dolgok alakulóban voltak. Elmondani, hogyan támogatták Andrássy politikáját a háttérből. Nem kockáztatott volna egyebet a kormány, mint a saját bukását - állapította meg Apponyi, mert az okkupáció megindítása akkor már eldőlt. A választókkal szemben is az lett volna a tisztességes, ha a kormánypárt a megszállási politika helyeslésével lép a választók elé. De nem így történt, mert Tisza Kálmán „nem azért volt a taktika nagymestere, hogy a dolgok ilyen egyszerű és logikus lefolyását megengedje".

15 Tisza ebben a kérdésben szabad kezet adott pártja minden tagjának, nem követelt pártfegyelmet, bárki kifejthette saját véleményét, akár a választók előtti beszédében is. Tisza ezt a pártja egységének őrzése miatt tette, mert az okkupációnak sok ellenzője volt a Szabadelvű Pártban. Arról nem szólt Apponyi - valószínűleg nem is tudhatott róla -, hogy maga Tisza Kálmán is ellenezte az okkupációs politikát, de belekényszerült abba, hogy Andrássyt támogassa a háttérből. Apponyi szerint 1878 őszén megjelent egy új műszó az országgyűlésben: „az aggodalom", amely azt jelentette, hogy aki a kormánypártról nem értett egyet a megszállással, az aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban. Apponyi azonban őszintén elismerte, hogy a kormány, illetve pártja választási győzelmét nem csak ez a taktika segítette elő abban az évben, hanem nagyban hozzájárult az ellenzék akkori helyzete is, és ez magyarázatot ad arra is, hogy szigorú erkölcsi felfogású férfiak is eltűrték ezt a taktikát írja Apponyi, amivel lényegében elismerte, hogy az ellenzék nem volt kormányképes állapotban. A Szabadelvű Párt is nagyon heterogén volt, de volt alkalmas vezére, „ott egy erős egyéniség tudta a heterogén elemeket egy szürke politika eltűrésében és a hatalmi monopólium élvezetében egyesíteni".'

6 Tisza Kálmánt, mint miniszterelnököt azonban Apponyi pártjában bukásra érettnek tartották, mert a vám- és kereskedelmi szövetség megújításában nem sikerült elérnie azokat az eredményeket, amelyeket vártak tőle, mert a megszállási politikát kevesen helyeselték, és mert Tisza nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket a személyéhez fűztek, amikor miniszterelnök lett. De Tisza mégsem bukott meg, és ezt Apponyi annak tulajdonította, hogy nem volt posszibilis ellenfele a miniszterelnöki posztra és, hogy a pár éve létrejött új kormányzópárthoz, a Szabadelvű Párthoz sokan ragaszkodtak. Szerinte sokan olyanok is, akiknek semmilyen személyes érdeke nem fűződött ehhez, ők talán azért, mert a Deák-párt utolsó éveinek tapasztalata meggyőzte őket az erős párt szükségességéről. Talán azért is ragaszkodtak hozzá, mert Tiszát tartották az egyetlen alkalmas politikusnak, aki a párt olyan züllését, mint ahogy az a 13 Uo.84-85. 14 Részleteiben lásd: Kozári Mónika: Tisza Kálmán és a Balkán-kérdés 1878-ban. Műhely, 1996/4. 51-58., valamint Kozári: Ghyczy Kálmán naplója az 1878-as boszniai válságról. Világtörténet, 1996. tavasz-nyár, 58-72. Deák-párttal megtörtént, megakadályozhatja. Talán azért is kitartottak sokan, mert az uralkodó „kedvenc gondolatával szemben hatályos oppozíciót csinálni nem akartak".

17 Bosznia megszállására utal Apponyi. Végül olyan felirati javaslatot fogadtak el, amelyben aggodalmuknak adtak kifejezést a megszállás miatt, de ebből semmilyen konzekvenciát nem vontak le. Apponyi azt írta, hogy ha ő lett volna kormányon és az ő politikájának „egy kimagasló tényével" szemben így járt volna el a képviselőház, ő biztosan lemondott volna. „De Tisza Kálmánnak jobb gyomra volt - mondjuk igy: a speciális magyar politikát gyakorlatiasabban fogta fel."

18 Ez volt a Szabadelvű párt második veszélyes krízise, ami a párt uralmának fenntartásával, sőt megerősödésével végződött, de Apponyi szerint ez az ország alkotmányos életének és a nemzet erkölcsi erejének újabb tetemes megkárosításával járt. Tisza megint az uralkodó akarata előtt kapitulált, és ezzel a nemzet megint gyengébb lett, mert belenevelték, hogy ne tudjon akarni - írta Apponyi. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni, hogy voltaképpen mit is akart Apponyi. Hogy gondolta, hogyan lehet realitása egy olyan politikának, amely az uralkodó akaratával szembeszáll. Ekkor még Apponyi sem gondolkodott perszonálunióban. Akkor mit kellett volna tenni? Megmondani az uralkodónak, hogy a magyar fél nem hajlandó bevonulni Boszniába, lemondani és hazamenni gazdálkodni? Sorsára hagyni a pártot és az országot? Ez vajon helyes eljárás lett volna Tisza részéről? Ha a nemzet ellenáll, el tudták volna téríteni Ferenc Józsefet Bosznia megszállásától? Apponyi maga mondta el az előbb, hogy nem volt más, aki elvállalta volna a miniszterlenökséget. Emlékiratai 1922-ben jelentek meg. Addigra az réges-régen tudott volt, hogy Tisza 1878 őszén Széli Kálmán lemondása miatt végül is lemondott. Hónapokig ügyvezető volt. Ferenc József sok személlyel tárgyalt és nem talált mást, ezért decemberben újra felkérte Tiszát. Apponyi megállapította, hogy a Szabadelvű Párt ezzel a politikával hatalmi monopóliumhoz jutott, mert az uralkodó is ragaszkodott ahhoz a párthoz, amelyik az ő akaratát keresztül tudta vinni a nemzeten. Apponyi azt írta, hogy mindez már annyira a múlté, hogy őt már nem izgatja, „elhamvadtak benne az égő szenvedélyek", mégis az a véleménye, hogy „a nemzet erkölcsi erejét ez a párturalom nem fejlesztette, hanem inkább csökkentette".

19 A Szabadelvű Párt uralmának fénykorát 1878 és 1889 közé teszi. A Szabadelvű Párt uralma az egész politikai, társadalmi és gazdasági életet áthatotta. Tisza Kálmánt nagyteheteségű vezérnek tartja Apponyi, aki teljhatalommal irányította az országot ezekben az években. Apponyi számára az az időszak a politikai érés ideje volt. Hogy szónoki képessége olyan jól kifejlődött, azt nagyban Tisza Kálmánnak köszönhette, mert Tisza elsőrendű debatter, azaz vitázó volt, akinél a szónoklás nem volt öncél. Apponyi pedig nap mint nap asszót vívott vele, a „kiváló vívómesterrel" a parlamentben. Egy idő után eljutott odáig, hogy megismerte Tisza gondolkodásmódját és beszédeit aszerint komponálta meg, hogy mit fog erre felelni Tisza Kálmán? És amikor már tudta, hogy mit válaszolna a miniszterelnök, azokat az elemeket igyekezett saját beszédébe beleszőni, hogy Tiszának ne maradjon mivel visszavágni. Tisza miniszterelnökségének nyugodt tíz évét többek között az is jellemezte - állapította meg Apponyi, hogy „egész lefolyása alatt 15 Apponyi: im. 92. 16 Uo.94. 17 Uo.98. 18 Uo. 19 Uo.99. 427