H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Kozári Monika: Apponyi Albert véleménye Tisza Kálmán kormányzati rendszeréről

tehát az uralkodónak. Nem követhetett az uralkodói akarattal ellentétes politikát, már csak azért sem, mert akkor nem sokáig állt volna ő a kormányrúdnál. Számolnia kellett a dualizmus rendszerével is, és azzal a realitással, hogy a közjogi keretek meddig tágíthatóak. A hadsereg kérdésében erre egyszerű a válasz: semeddig, mert Ferenc József nem partner a rendszer megváltoztatásában. A hadügy pedig uralkodói felségjog volt. Ezért Apponyi hiába gondolta úgy, hogy ha Tisza a nemzeti véderőt megszerzi, akkor elérhette volna a közjogi kérdés domináló helyzetének a megszüntetését és a politikai morál szempontjából is kifogástalanabbul járt volna el, mert egyfelől a nemzeti véderő nem volt megszerezhető, másrészt 1875-ben nem az volt a legfontosabb kérdés, harmadrészt nem a haderő volt a közjogi pártalakulás egyetlen oka. Apponyi szerint azonban a Tisza-éra alatt a közjogi oppozíció erősebbé és hevesebbé vált, mint korábban volt.

7 Apponyi úgy látta, hogy Tisza Kálmán korszakát a „szürke opportunizmus jellemezte". „Kevés kivétellel ... szürke emberek váltották fel egymást a különböző tárcákban; szürke rendszabályok, alkalmi törvényhozás, minden igazi reformtevékenység kizárásával."

8 A szabadelvű párti politika pedig mind színtelenebbé vált. A minisztériumok élére tisztességes, de többnyire közepes emberek kerültek Apponyi ítélete szerint. Csak Trefortot emelte ki közülük. Apponyi azt írta, hogy annyi idő telt el azóta, hogy ő már elfogulatlanul tudja megítélni azt a korszakot, képes arra, hogy az érdemeit elismerje, az országnak tett szolgálatait méltányolja, de az a véleménye, hogy a Tisza-korszak nem emelte a nemzet erkölcsi színvonalát. Ez utóbbit, a közerkölcsöket, bizony igen nehéz megítélni. Keveset tudunk róla és főként csak kisarkított dolgokat. Hallottunk a korszak választásainak a korruptságáról, az etetésről-itatásról, szavazat vásárlásról. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket a dolgokat elsősorban a Tisza előtti és utáni választásokkal kapcsolatban emlegetik. Tisza alatt talán az 1878-as választás volt az, amellyel kapcsolatban joggal lehet feltételezni, hogy a győzelmet meg kellett szervezni. A többi a nagy politikai többség révén nem tartozott a nehezen megnyerhető választások közé. A közerkölcsökről azonban eddig nem készült tanulmány, pedig naplók, napilapok és a kortárs irodalom révén talán meg lehetne tudni, hogy az emberek hogyan vélekedtek a közerkölcsről. Apponyi - mint láttuk - negatívan. Ami a szürkeséget illeti, az attól függ, hogy mit tekintünk szürkének. Tisza Kálmán kormányzatának az első három éve mozgalmas volt. A gazdaságban, a belpolitikában és a külpolitikában egyaránt izgalmas évek voltak ezek. Tisza időnként lemondott, de rendre ő kapott megbízást a kormányalakításra, mert azt a csődtömeget, amelyben akkor az ország volt, senki nem vállalta, Ferenc József nem talált másik miniszterelnököt. 1878 őszén nyugalom lett. És 1890 tavaszáig látszólag nem történt semmi. Csak folytak a napok békésen egymás után, mentek az évek. Nem voltak botrányok. Legfeljebb egy per, egy-egy kisebb affér. És közben épült az ország. Szaporodtak a házak, nőttek a városok, a vasutak hossza, fejlődött az infrastruktúra, a közegészségügy. Nőtt az emberek életkora és nőtt az életszínvonal. Apponyi persze nyilvánvalóan nem így értette, ő a politikai szürkeségről beszélt. De Tisza, amint azt saját maga elmondta a miniszterelnökségének 10 évfordulóján rendezett ünnepélyen, a békés építőmunka embere volt, és úgy ítélte meg, hogy az országnak akkor nem forradalmi tettekre és forradalmi férfiakra volt szüksége, hanem éppen békére. Tisza Kálmán miniszterelnökségének nyugodt tíz éve megítélésem szerint éppen ezért nincs feldolgozva a szakirodalomban, mert nagy viták nem jellemezték, nem volt politikai fordulatokban gazdag. Csak csendes, nyugodt építőmunka folyt, amelyet csak nagyon nagy mennyiségű forrásanyag feldolgozása révén lehet megrajzolni. Apponyi 1875-ben mondta el első nagy politikai beszédét. A Szabadelvű Párt program nélküliségéről beszélt, arról, hogy a pártnak nincs eszmei közösségen alapuló létjogosultsága, csupán hatalmi szövetségként létezik. Apponyi felhívta a Szabadelvű Párt figyelmét arra, hogy kötelessége, mint kormányzó pártnak, hogy a közelgő választások előtt az országot a politikájáról tájékoztassa.

9 De a Szabadelvű Párt éppúgy tisztában volt vele, mint ahogy Apponyi, hogy az 1875. március 3-án megjelentetett néhány pontból álló programnál - amely a Wenckheim-kormány feladatait is felsorolta - részletesebb programot egy olyan heterogén párt, mint a Szabadelvű, nem írhatott, de meg a tennivalókat az a néhány pont világosan megfogalmazta.

10 Apponyi a vám- és kereskedelmi szövetség megújítása, a gazdasági kiegyezési tárgyalások kapcsán arról írt, hogy a megállapodásokat 1868-ban 10 évre kötötték, ezért azok 1878-ban lejártak volna. Gondoskodni kellett a megújításukról. Ez olyan kérdéskör volt, amelynek megoldása államférfiúi éleslátást és szakértelmet igényelt. Nem merné állítani, hogy az akkori kormány ezekben a tekintetekben a helyzet magaslatán állott volna - írta Apponyi.

11 Tisza Apponyi szerint közgazdasági kérdésekben nem volt otthonos, a közgazdasági tárcák pedig megítélése szerint gyenge kezekben voltak, mert a pártszempont volt a betöltésüknél a döntő. Széli Kálmánt, a pénzügyminisztert Apponyi is jó szakembernek tartotta, rátermettnek, de róla meg azt mondta, hogy szigorú fiskális szempontok alapján ítélte meg a kérdéseket, és akkor még egyébként sem érte el tudásának és tehetségének „teljes kiforrottságát". A tárgyalásoknak az lett a vége, hogy Tisza Kálmán az uralkodó aggodalmai előtt meghajolt, és annak ellenére, hogy még a bank-kérdésben sem sikerült elérni a magyar célokat, Tisza megmaradt állásában - mondja Apponyi. Apponyinak egyébként az volt a véleménye, hogy az önálló magyar jegybank létrehozása akkor „aggályos kísérlet" lett volna, mert rendezetlenek voltak az országnak a valutaviszonyai. Neki tehát nem a megoldás, a bank dualizálása miatt voltak kifogásai, hanem Tisza magatartásával nem értett egyet. Ugyanis Tisza nem azt választotta, amit Apponyi szerint tennie kellett volna, hogy azt mondta volna, időközben az ő véleménye is megváltozott korábbi balközépi álláspontjához képest a bank kérdésében, hanem arra hivatkozott, hogy az uralkodó „aggodalmai", azaz vétója, döntötte el a kérdést. Apponyi szerint ez azért volt baj, mert a nemzet amúgyis korlátozott jogait ettől kezdve egy újabb akarat, a királyé korlátozta, és a kormányképesség első feltétele a király akaratához való alkalmazkodás lett. Apponyi ezt nagyon felrója Tiszának, annál inkább, hogy úgy gondolja, hogy ez alatta alakult ki így, és ez azért furcsa, mert akkor történt, amikor a balközép volt vezére volt a miniszterelnök, aki pedig korábban éppen függetlenségi szempontból ostromolta a kiegyezést.

12 Csak azon lehet elgondolkodni, tehetjük hozzá mi, hogy vajon a Tisza előtti miniszterelnököket valóban nem korlátozta az uralkodói akarat? Az 1878-as események, az orosz-török háború lezárása, a berlini kongresszus és a boszniai okkupáció kapcsán Apponyi megállapította, hogy Andrássy külpolitikáját az egész akkori magyar ellenzék helytelenítette. „Tisza Kálmán pártvezéri ügyessége volt Andrássy egyet7 Uo. 63. 8 Uo. 65. 9 Uo. 10 A Szabadelvű párt programját lásd: Mérei Gyula: A magyar polgári pártok programjai 1867-1918. Bp.1971. 30. p. 11 Apponyi: im. 74. 12 Uo.76. 426