H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Kozári Monika: Apponyi Albert véleménye Tisza Kálmán kormányzati rendszeréről

KOZÁRI MÓNIKA APPONYI ALBERT VÉLEMÉNYE TISZA KÁLMÁN KORMÁNYZATI RENDSZERÉRŐL Apponyi Albert hosszú politikai pályáján nagy utat tett meg a szülői házból hozott konzervatív felfogástól a függetlenségi párti politizálás elfogadásáig. Ennek az ívnek egy szelete volt az a tizenöt év, amelyet ellenzéki politikusként töltött el a magyar országgyűlésben Tisza Kálmán kormányzata idején. Ó volt Tisza egyik legnagyobb ellenfele, de nem abban az értelemben értve az ellenfél szót, hogy haragosa, hanem abban, hogy a politikában harcos ellenzéke. Nem voltak sokan, akiknek reális esélyük volt Tisza megbuktatására és felváltására, közülük azonban talán Apponyi volt a legesélyesebb, és messze a legnagyobb formátumú politikus.

1 Apponyi karrierjének gátja volt abban az időben Tisza Kálmán. Ebben a tanulmányban azt szeretném megviszgálni, hogy Apponyi hogyan vélekedett Tisza Kálmán politikájáról és személyiségéről. Apponyi nagy felkészültségű, rendkívül olvasott, művelt, széles látókörű ember volt. A politika színpadán élte végig azokat az eseményeket, amelyekről emlékirataiban írt. A politika formálódását ezért közelről látta, a szereplőket jól ismerte. Ő maga jó szemű megfigyelő volt és nem heveskedő, hanem nagyon is higgadt ember. Megfigyelései így általában helytállóak, és mivel emlékiratai 1922ben jelentek meg, már leülepedettek is. Ő maga mindig a másik oldalon állt azokhoz az eseményekhez képest, amelyekről írt, mégis annyi idő elteltével képes volt objektív véleményt alkotni a politika akkori formálásáról és formálóiról. Apponyi nagyon nagyra becsülte Andrássy Gyulát és az volt a véleménye, hogy a kiegyezési politika hanyatlása Magyarországon akkor kezdődött, amikor Andrássy 1871-ben közös külügyminiszter lett. Ahogy ő fogalmazott, a „kiegyezés mézeshetei" végződtek Andrássy távozásával. A kiegyezési politikának az 1875-ös pártfúzió révén való megerősödése Apponyi meglátása szerint csak látszat volt, „csak külsőség, időhaladék nyerése".

2 Ez azonban sokáig nem volt észrevehető, sőt a fúzió és a hosszú Tisza-éra azt mutatták, hogy a rendszer megerősödött. A fúziót megelőzően a balközép párt vezéreinek, Tisza Kálmánnak és Ghyczy Kálmánnak

3 a tekintélye nőttön-nőtt, főleg Tisza Kálmáné, annyira, hogy a Deák-párton belül is „gyarapodott titkos bámulóinak a száma".

4 Különösen a konzervatívak vonzódtak Tiszához - írja Apponyi, „ami tekintve a nevezetes államférfiú későbbi fejlődését, helyes ösztönre vallott".

5 Ebből nyilvánvaló, hogy Apponyi nem tekintette Tisza Kálmánt liberális politikusnak, mi pedig ennyi idő távlatából nyugodtan megállapíthatjuk, hogy nagyjában-egészében igaza volt, amikor Tiszáról nem mint liberális politikusról gondolkodott. Tisza ugyanis a gazdaságpolitikájában a liberalizmus, a szabadkereskedelem feltétlen híve volt, ámde a belpolitikájában a napi realitások voltak a meghatározóak. Ezek pedig - az Ausztriához való viszony, a dualizmus fenntartásának az igénye, a nemzetiségi kérdés, a magyar érdekek érvényesítése, a középnemesség vagy kicsit tán tágabban értelmezve, az úri középosztály és a nagybirtokosság érdekeinek az érvényesítése - mind abba az irányba tolták, hogy ne kövessen liberális belpolitikát, érje be annyival ebben a vonatkozásban ameddig Andrássy alatt eljutottak a belpolitikai intézmények polgárosítása terén. Ebben az értelemben lehetséges, hogy Apponyinak igaza van, amikor megállapítja, hogy a Szabadelvű pártnak 1875 és 1890 között egyetlen egy szabadelvűnek nevezhető alkotása sem volt, sőt minden szabadelvű kezdeményezéssel állandóan szembe fordult. Igaz ez a megállapítás, ha a gazdaságról, amely pedig Tisza kormányzatának fő működési tere volt, nem beszélünk. Apponyi azt törvényszerűnek látta, hogy a hatalom 1875-ben Tisza Kálmán kezébe került, mert mint megítélte, ő volt az egyetlen erős ember, a hatalomnak az ő kezébe kellett kerülni.

6 A közvélemény azt várta Tiszától, hogy a nemzeti élet teljességéhez hiányzó részeket, főleg a nemzeti véderőt a kiegyezési törvény keretein belül igyekezni fog megszerezni az ország számára. Tegyük hozzá, hogy azért várták ezt tőle, és várta az emlékirat tanúsága szerint Apponyi is, mert azt gondolták, hogy Tisza a kormányon is a balközépi politizálásból folytatni fogja mindazt, amit csak lehet. De vajon jogos volt-e ez a várakozás vele szemben? Folytathatott-e Tisza balközépi politikát a kormányrúdnál? Sok oka volt annak, hogy ezt nem tehette. Azért válallta el a kormányzás feladatát, hogy az országot a mély gazdasági válságból kivezesse. Ehhez a politikai erők összefogására és nem széthúzásra volt szükség. A balközépi politikának nem volt többsége Magyarországon, bizonyítéka ennek, hogy a választásokon nem tudott győzni. Tiszát kötelezte az, hogy miniszterelnök lett, felelős volt 1 Nem szándékom megírni Apponyi Albert életrajzát, már csak azért sem, mert a közelmúltban jelent meg róla életrajz: Szarka László: Apponyi Albert. = Nagy képes milleniumi arcképcsarnok. Bp. 1999. Rubicon-Aquila. 250-253. 2 Apponyi Albert emlékiratai. Bp. 1922. Pantheon Rt. Irodalmi Intézet. 51. 3 Ghyczy Kálmán életrajzát lásd: Kozári Mónika: Ghyczy Kálmán naplója az 1874. évi kormányválságról. Történelmi Szemle, 1996/1. 99-124. 4 Apponyi: im. 59. 5 Uo. 6 Uo. 62. 425