H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Buschmann Ferenc: Jászberény és környékének növényvilága. I. Természet- és növényföldrajzi viszonyok

/. ábra. Nagytermetű, félcserje-szerű növény, a mocsári kutyatej hangban, szinte háborítatlanul alakulhattak ki azok a zonális és extrazonális növénytársulások, amelyekkel a jászok végül találkozhattak. Mint az eddigiekből kitűnhetett, a Jászság földje tehát élte a maga sajátos természeti életét. Ez a florisztikailag és faunisztikailag egyaránt az Eupannonicum (nagyalföldi) tartomány Crisicum (tiszántúli) járásába sorolt, de a homok által elfoglalt déli-délnyugati részén már bőséges praematricumi (Duna- Tisza közi homokpusztai) elemekkel is tarkított,

25 nagyobb részében igazi vadvízország (2. térkép) az egykori természetes állapotában változatos erdős-sztyepp volt.

26 Elsősorban ártéri ligeterdőkkel elegyes intrazonális lápi-mocsári-sziki vegetációval. Maga az egész terület jószerével egy óriási mocsártenger lévén, az egyes évszakok csapadék-mennyiségeinek, valamint a folyókon lezúduló víztömegeknek a függvényei által az év nagyobbik hányadában időszakosan, mélyebb részein azonban állandó jelleggel is (pl. Jászberény szűkebb határában a Borsóhalma-, Necső-, Zsombikusstb. térség) víz alatt állott. Ezek fő növényzete a nagy kiterjedésű, „szúnyogzümmögéssel és békakuruttyolással zenésített,, és mindenféle vízimadaraktól hangos szittyós, sasos, gyékényes, zsombékos nádasok voltak. Ligeteit elsősorban a szilfákkal keveredett égereskőrises tölgyesek (Fraxino pannonicae-Ulmetum), és a csenkeszféle füvekből álló aljnövényzetű mocsári és lösztölgyesek (ConvallarioQuercetum roboriset Acerí tatarico-Quercetumpubescenti-roborís, számos szubasszociációban)

, valamint a sásos-szittyós és nádas25 Boros 1952. 26 Zólyomi 1952,1957, 1969. 27 Lásd majd a sorozat II. részét (készülőben). 2. ábra. Igazi mocsárszéli növény a piros virágú mocsári tisztes fű kakás vízparti fűzesek (Populeto-Salicetum, pontosabban Salicetum albae-fragalis) alkották. A magasabb térszínek csalános-szedres és kökényes-vadrózsás-bodzás bozótosait a legkülönfélébb magaskórósok (Arrhenatheretea asszociációk) változatos társulásai, valamint a nedvesebb rétekre ma is oly jellemző boglárkás-lóherés és mindenféle vadvirágokban dúsgazdag növényzet tette tájképileg is látványossá.

27 Szárazabb pusztarétjein lösztalajokon a tatárjuharos tölgyesek (Acerí tatarico-Quercetum) foltjai között a margarétás perje- és csenkeszfűgyepek nyújtottak kiváló legelőket, a szikeseken a hernyó- és ecsetpázsitos (Agrostio-Beckmannietum et Alopecuretum- pratensis), az ürmös-cickafarkos (Artemisio-Festucetum pseudovinae et Achilleo-Festucetum pseudovinae) valamint kocsordos-őszirózsás szikicsenkesz gyepek (Peucedano-Astereti sedifolii) voltak az uralkodó vegetációs formák, míg a homokhátságokon a fehérnyárak (Populus álba) gyér, ritkás ligetei, gyepszintjében az árvalányhajjal megtűzdelt magyarcsenkeszes rozsnokgyepek (Festucetum vaginatae - Brometum tectorum) alkották a fő növényzeti formációkat.

28 Az örökké mozgásban lévő sovány futóhomokon igazi homokpusztai réttársulások (Astragalo-Festucetum rupicolae) nem, illetve csak itt-ott (főleg már a ,,-Káták" térségében) alakultak ki, - nem csoda hát, ha az először a homokhátságokat „megülő" jászok rövidesen lehúzódtak a jobb, és változatosabb megélhetést biztosító gyéren lakott vizesebb részekre is. 28 E területrész - egészen a XX. század elején megindult intenzív homokiásításés szőlőtelepítésekig - egyszerűn „marhajárásként,, nevezve szerepel még a korabeli térképeken is. 36