H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Néhány gondolat az újkori francia védelmi politika dokumentumainak, forrásgyűjteményének kiadásáról

sok dokumentumot vett kölcsön már létező kötetekből (CHIFFLET, LÉONARD, RHYMER és mások), így ezek hibái tovább öröklődtek. Igaz, hogy ami a szövegek megválasztását illeti, ő kerülte az olyan nagy szerződések bemutatását, mint pl. a vesztfáliai békeszerződés. Nem ír jegyzeteket és magyarázatokat. Mindamellett olyan kutatók számára, akik a nemzetközi kapcsolatok tanulmányozására szánják magukat, ez a mű még mindig elsődleges információ-forrás. A nagy szerződések újkori kiadásai ugyanis általában a XVII. és XVIII. századi szövegekre korlátozódnak. Ilyen például Henri VASTE háromkötetes munkája, amely a XVIII. század elején jelent meg, és amelynek címe „XIV. Lajos uralkodásának nagy szerződései". Örülhetünk annak, hogy munkánkhoz segítségül hívhatjuk legalább a XVIII. század nagy tudósainak kiadványait. Ők jelölték ki az utat számunkra és ne felejtsük el, hogy köteteik hosszú, egyhangú munka eredményeként jöttek létre. Ezek a kötetek ugyanakkor távolról sem teljesek, és bárki, aki a kutatásait a levéltárak anyagára építi, minden bizonnyal átérezheti a történész valódi örömét akkor, amikor kevéssé vagy egyáltalán nem ismert szerződéseket talál. Ezeknek a szövegeit nem lehet megtalálni a létező kiadványokban, és ezekről nem írnak, de meg sem említik az olyan jegyzetek sem, mint a „Vertrags-PIoetz". Az igaz, hogy a levéltárakban még fellelhető szerződések nem elsődleges fontosságúak általános értelemben, de a történész számára egy forrás jelentősége attól függ, hogy milyen témát vizsgál, így tehát egy „kevéssé fontos" szerződés is óriási fontosságot kaphat bizonyos összefüggések szempontjából. Vegyük újra elő a forrásgyűjtemények, a kiadványok kérdését a helyzet következő megvilágításában: az újkor uralkodói által létrehozott szerződések terén csak olyan kiadványokkal rendelkezünk, amelyek nem teljesek, hiányosak. Ez leginkább az 1648-ig terjedő időszakot illetően igaz. Az 1648-tól az Ancien Régime végéig terjedő időszakra vonatkozóan valamivel jobb a helyzet a már említett „Consolidated Treaty Series,, - nek köszönhetően, de a helyzet még így is messze van a tökéletestől. Hagyjuk most egy kicsit csapongani a gondolatainkat, vajon nem lenne-e fontos a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó történész számára, hogy egy nagy, alapvető fontosságú szövegeket, szerződéseket tartalmazó kiadvány létrehozásán gondolkodjon? Ez a kiadvány összegyűjtené, amennyire lehetséges, az összes egyezményt, amit a keresztény uralkodók kötöttek az újkor hajnalától legalább 1648-ig. Ezt kritikai megjegyzésekkel és tudományos magyarázatokkal látná el. Ha a felvetésre a válasz igenlő, természetes, hogy ez a vállalkozás meghaladná egy egyedül dolgozó kutató lehetőségeit, megtervezni és megvalósítani csak intézmények és személyek közötti nemzetközi együttműködés formájában lenne lehetséges. Egy ilyen vállalkozásban bizonyára többsorozatnyi kötetre kellene gondolni, amelyek a kétoldalú kapcsolatok dokumentumaival foglalkoznának, mint például Franciaország és a Császárság kapcsolata (természetesen különbséget téve a császár és a német fejedelmek, között), Franciaország és az itáliai városállamok, Franciaország és Anglia kapcsolata. Természetesen üdvözölnénk a többoldalú kapcsolatokkal foglalkozó munkákat is. Ha egy ilyen tervre gondolunk, a Franciaországi Német Történeti Intézet törvényszerű feladata lenne először kiadni azokat a szerződéseket, amelyek Franciaországra, a Német Császárságra és a császárság államaira vonatkoznak. Újra elő kellene venni azokat, amelyeket már kiadtak, ezeket ellenőrizni kellene és kiegészíteni azokkal a 11 IV. HENRIK (Bourbon) (Pau, 1553 - Párizs, 1610). francia király 1589-1610 között. szövegekkel, amelyeket levéltárakban őriznek. Sőt, mindent meg kellene szerezni, amit még soha nem tettek közzé. Francia oldalon meglehetős előny lenne, ha rendelkeznénk levéltári fondok másolataival, mint a „De Brienne" gyűjtemény a Nemzeti Könyvtár Kézirattárában. Ezt a gyűjteményt a XVII. század egyik nagy jogászának, Antoine de LOMÉNIE-nek, La Ville-aux-Clercs földesurának köszönhetjük, aki államtitkár volt IV. Henrik

11 és XIII. Lajos

12 idejében, és aki lemásoltatott több ezer iratot az oklevéltárban őrzött állami papírok közül. Ez a gyűjtemény, amelyet de LOMÉNIE fia, a jövőbeli Brienne grófja oktatása céljából készítettek, több-kevesebb teljességgel tartalmazza azokat az értékes szerződéseket, amelyeket Franciaország királyai kötöttek más európai uralkodókkal 1500 és 1630 között. A De Brienne gyűjtemény szövegei, amelyeket az oklevéltár eredeti példányairól másoltak, legalább a XVI. századra és a XVII. század első évtizedeire vonatkozóan jó alapként szolgálhatnak a szövegek bemutatásához, és vezérfonalat adhatnak a gyűjtemény egészének ellenőrzéséhez. De ne essünk tévedésbe: még egy olyan adatbánya is, mint a De Brienne gyűjtemény csak egy bizonyos időszakot fed le, és csak részben csökkenti egy olyan vállalkozás nehézségeit, amely európai szinten tervezné szerződések kiadását vagy újbóli megjelentetését. Látva a hatalmas feladatot, annak a sok-sok kutatónak a munkabírását, akik részt vennének e feladatban és így más munkában nem tudnának közreműködni, az összes szervezési és anyagi jellegű problémát, a kockázatokat, amelyeknek minden pillanatban ki lenne téve egy ilyen vállalkozás, jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy vajon egy ilyen „ideális,, kiadvány arányban lenne-e azzal az óriási befektetéssel, amelyre ehhez szükség lenne emberi munka és anyagi erőforrások terén. Folytassuk most a kérdések feltevését más irányban. Lehetne-e másképpen elindulni, más típusú kiadványt választva, ami talán kevesebb infrastruktúrát igényelne, és ami jobban igazodna egy egyedül dolgozó kutató lehetőségeihez? Olyan kiadványokra is lehetne gondolni, amelyek egyetlen kétoldalú kapcsolattal foglalkoznának, vagy egy jól megválasztott vagy meghatározott időszakot céloznának meg és szerződéseken, egyezményeken keresztül nyújtanának tájékoztatást az újkor nemzetközi kapcsolatairól. Azonban ezen az óriási területen, amit a nemzetközi kapcsolatok jelentenek, volna-e létjogosultsága annak, hogy egy bizonyos forrás-típust mutassunk be egy előre meghatározott vezérelv alapján, mint például a „védelem,,? Lehet, hogy így, egy-egy kérdés körül csoportosítva a források bemutatását, sikerülne új távlatokat nyitni az újkori nemzetközi kapcsolatok tanulmányozása számára. Ez utóbbiakat nem lehet a kimondott diplomáciai vagy politikai tényekre korlátozni - amelyek azért fontos elemei a nemzetközi kapcsolatoknak - más távlatokat is figyelembe véve kell elemezni ezeket. Oda kell figyelni a cselekvő partnerek mentalitásbeli, ideológiai és felfogásbeli különbségeire: egy döntési folyamat egészét kell megérteni, annak sokféle jellemzőjével együtt! Hogyan lehet felépíteni egy kiadvány tervét úgy, hogy mindezen feltételeknek megfeleljen és jó alapot is adjon a védelem politikájának további tanulmányozásához? Az azonban világos, hogy a védelem politikája, mint a nemzetközi kapcsolatok ténye - még akkor is, ha először behatárolt keretek között és összefüggéseiben kell tanulmányoznunk - nem tűnt el Richelieu kardinális halálával. Az államok védelmi kapcsolatokat építettek ki egymás között az egész újkor során, amint ezt tanúsítja 12 XIII. LAJOS (Fontaineblau, 1601 - Sain-Germain-en-Laye, 1643) francia király 1610-1643 között. 365