H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Néhány gondolat az újkori francia védelmi politika dokumentumainak, forrásgyűjteményének kiadásáról

senek megvilágítani a védelmi politika bizonyos eseteit, így nem alkalmasak arra, hogy egységes kiadvány szülessen belőlük. Több érv szólhat azok mellett az oltalom-levelek mellett, amelyeket a francia királyok adományoztak a Rajna és Maas vidéki városok és közösségek, főként Metz, Tóul és Verdun számára a középkorban, de az újkorban is. Azokat a dokumentumokat, amelyek ezen területek védelmére vonatkoznak, az eddigiekben csak szórványosan és hiányosan adták ki. Verdunnel kapcsolatosan létezik egy olyan kiadvány, ami a XVI. század közepéig született dokumentumokat tartalmazza, és amelyeket AIMOND kanonok „Franciaország kapcsolatai a verduniekkel" című műve végén is megtalálhatunk. A clermonti területtel kapcsolatban Henri STEIN és Léon de GRAND kiadványában találhatunk forrásgyűjteményt, a mű címe „Argonne határán". Toulra, a touli területre és Metzre vonatkozóan nincs semmi hasonló. Mire lehet jó egy ilyen típusú forrásgyűjtemény? Bizonyára érdekes lehet a hatalom intézménye történetének szempontjából, hiszen a francia fennhatóság története szempontjából ezen a Franciaország és Németország közötti döntő fontosságú területen nélkülözhetetlen lehet a helytörténet kérdéseinek szempontjából is, de elsősorban új lendületet adhat a királyi oltalom intézményére és fejlődésére vonatkozó mélyrehatóbb kutatások számára. Főként a harmadik kutatási irányt kell itt kiemelni: Heinz THOMAS a késő középkor szakértője megállapította abban a könyvében, amelyet a IV. Károly

10 császár korabeli Lotaringiáról és Bar-vidékről írt, hogy az oltalom intézményét még sok tekintetben, bőven lehet kutatni. Vizsgálni lehet még a kapcsolatait, hasonlóságait és különbségeit azzal az intézménnyel, amit a Császárságban „Schutz- und Schirmgerechtigkeit"-nek hívtak. Az a kérdés azért felvetődik, hogy egy olyan kiadvány, ami oltalom-leveleket tartalmaz, hely és idő szempontjából korlátozott módon, meghozza-e a kívánt eredményt. Az oltalom, mint intézmény olyan jelenség, amely bőven meghaladja Lotaringia vidékének határait, sok tekintetben érinti a királyi hatalom fejlődését Franciaországban, annak kapcsolatait az egyházzal, a városokkal, a földesurakkal stb. Még ha a XVI. és a XVII. században is fontos intézmény volt az oltalom, úgy tűnik, hogy egy nagyszabású forrásgyűjteményre van szükség ahhoz, hogy minden, ezzel kapcsolatban felvetődő kérdést meg tudjunk válaszolni. Kétségtelen, hogy inkább egy középkor-kutató feladata lenne az, hogy megértse a királyi oltalom eredetét, összegyűjtse azokat a dokumentumokat, amelyek alkalmasabbak arra, hogy megvilágítsák annak történetét, valamint azt, hogy milyen módon használták fel ezt - és nem csak Lotaringiában, hanem másutt is. Hagyjuk most a késő középkor történetét, bármennyire is vonzó a védelem történetének vizsgálata szempontjából, hogy áttérjünk a külpolitika kérdéseire és helyezzük a védelem kérdését az újkor nemzetközi kapcsolatainak keretei közé. Megállapíthatjuk, hogy napjainkban az újkor külpolitikai kérdései, amelyekkel sokáig nem nagyon foglalkoztak, egyre inkább magukra vonják a történészek figyelmét, akik újra e téma felé fordulnak számításba véve új távlatokat és kérdéseket is. Már említettük, hogy ezen a téren a diplomáciai levelezés fontos forráscsoport, de ebben a konkrét esetben kevéssé alkalmasak arra, hogy egy egységes kiadvány alapját adják. Egy másik csoportot alkotnak a szűkebb értelemben vett nemzetközi szerződések vagy ehhez hasonló dokumentumok, amelyek va364 lamilyen politikai és diplomáciai folyamat eredményeként születtek. A más országokkal kapcsolatban alkalmazott francia védelmi politika szerepel szerződések egész sorában, alkalmazásának minden részletével együtt. Ezek a szerződések eredetileg kétoldalú megállapodások, kölcsönös akaratot fejeznek ki, amelyeket mindkét fél aláírt. Azonban, ha a védelmi politikáról van szó, csaknem szükségszerű, hogy a szerződő felek igencsak egyenlőtlenek a valódi hatalmuk szempontjából. Jean BODIN szerint pontosan ez az egyenlőtlenség az, ami igazán jellemzi a védelmező és a megvédett közötti viszonyt. Ha meg akarjuk érteni a védelmet, mint politikai jelenséget vagy alkalmazásának részleteit és fejlődését, tanulmányoznunk kell az ilyen szerződések tartalmát. De mennyire állnak ezek a szövegek a kutatás rendelkezésére? Látva, hogy a szerződések elsődleges és alapvető fontosságú dokumentumok a nemzetközi kapcsolatok vizsgálata szempontjából, inkább meglepő a megállapítás, hogy ezekből nem születtek megbízható szövegeket tartalmazó, jegyzetekkel és magyarázatokkal ellátott kiadványok. Az 1969-ben megjelent „Consolidated Treaty Series" valamelyest javított a helyzeten az 1648 utáni időket illetően, de a XVI. századra és a XVII. század első felére vonatkozóan még mindig főként a XVII. és XVIII. századi tudósok munkáira számíthatunk, íme a legjelentősebbek felsorolása: a XVII. század közepén a FrancheComté-i orvos, Jean-Jacques CHIFFLET, aki a spanyol király alattvalója, kiadja munkáját „Összegyűjtött békeszerződések, fegyverszünet és semlegesség a francia és a spanyol korona között". Ez a mű korlátozott érvényű, mert egyrészt kétoldalú kapcsolatokat vizsgál és még inkább azért, mert benne csak a szövegek másolatait találjuk, jegyzetek nélkül. Más, jelentős kiadványok - amelyek ma is fontosak számunkra tágabb értelemben követték azt a célt, hogy bemutassák egy nép által megkötött szerződéseket és egyezményeket, és mindezt szilárdabb alapokon, tudniillik az uralkodók oklevéltáraiban elhelyezett dokumentumokra alapozva. Angliát illetően, Thomas RHYMER volt az, aki megjelentetett egy ilyen munkát, ami újra feldolgozza a „Foedera, conventiones, literae etc." című, 1704 és 1735 között Londonban megjelent húszkötetes gyűjteményt. Franciaországot illetően, a könyvkereskedő-kiadó Francois LÉONARD volt az, aki hat kötetben jelentette meg 1693-ban, Párizsban „Franciaország királyai által kötött béke-, fegyverszüneti és semlegességi szerződések gyűjteménye" című művét. E munkának a hiányosságait már a kortársak is jelezték, de ennek ellenére a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatónak sokszor fel kell használnia a munkája során. LÉONARD egyik legszigorúbb kritikusa Jean DUMONT volt, Carlscroon bárója, aki 1726 és 1731 között nyolc kötetben adta ki művét, amelynek címe „A nemzetközi jog általános oklevéltan! gyűjteménye, melyben található egy szövetségi szerződéseket stb. tartalmazó kötet Nagy Károly császártól napjainkig,,. Diplomata élete során DUMONT számtalanszor megállapíthatta, hogy mennyire hasznos, ha a hosszú tárgyalások során megfelelően el van látva dokumentumokkal, amikor a különböző koronák jogairól, törekvéseiről volt szó. Nagy gyűjteményét arra is használták, hogy a tárgyaló felek számára mintául szolgáljanak peres ügyekben. DUMONT minden fontos szerződést össze akart szedni. Idő és földrajzi elhelyezkedés szerinti korlátokat nem vett figyelembe. Hogy megvalósíthassa elképzelését 10 IV. KÁROLY (Prága, 1316. május 14. - Prága, 1378. november 29.). A luxemburgi-házból származó cseh király, morva ó'rgróf és német-római császár (1346-1378).