H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Gecse Annabella: Adatok a Gömör megyei Baraca paraszti társadalmának tagolódásához

vagy Szent Mihály napja. A háborús időkben Sajógömörre, sőt Szépsibe és Kassára is jártak a baracai gazdák remundavásárra. Egyébként (a remundavásárokon kívül is) lovat, sertést, malacot szoktak a baracaiak leggyakrabban eladni, ritkábban (háromévenként) szarvasmarhát. Nagyon gyakran vásároltak lovat, olykor szarvasmarhát és persze ruhaneműt. Az asszonyok a legtöbb családból heti két-három alkalommal hordtak tejet, tejterméket, hetente egyszer pedig csirkét a tornaijai piacra, de nem egy esetben a piacra járást rövid idő után egy- egy családdal (általában tornaijai zsidó családdal) cserélték fel. Baraca a hegyvidék szlovák árusainak volt felvevő piaca. Adatközlőim nem emlékeznek rá, hogy pontosabban honnan érkeztek, de minden évben megjelent a faluban szerszámnyél-készítő, orsós, drótos, köszörűs, olvasójavító (!), esernyős. Kb. az 1920-as évek végéig a dereski és mellétéi fazekasok is rendszeresen felkeresték Baracát eladásra szánt edényeikkel. A falu társadalmának legszegényebb rétege ipari munkára egy időszakban (a XX. század első évtizedében) az ózdi gyárba járt, akinek pedig volt szekere, az fuvarozni járt Vályból Tornaijára. Mindez kevesekre volt jellemző, mert csaknem mindenki talált a faluban munkát. Közös föld-, legelő- vagy erdőbirtok más faluval nem kapcsolta össze Baracát, közös nyájat sem tartott. Csupán Fügét kapcsolta valamennyire Baracához az, hogy az „egyház földje"közös volt, mert Füge fílíája Baracának. Gyógyvizei miatt a második világháborúig a baracaiak Csízbe, Lévártra és Várgedére jártak. Mivel Baraca mindig erősen vallásos falu volt, egészen a közelmúltig, rendszeresen jártak nagyobb, távolabbi búcsújáró helyekre is, elsősorban Egerbe és Mátraverebélyre. (Az idősebb generáció gyalog, későbbi időkben, a fiatalabbak autóbusszal.) A második világháborút követő elcsatolás ezen a kialakult renden annyiban változtatott, hogy az említett búcsúk mellett Rozsnyóra, Détérbe, Barkára is kezdtek járni. A nyolcvanas évektől a megfogyatkozott lakosságra ilyen szempontból mindig az éppen Baracán szolgáló plébános volt hatással, miatta jártak el egy-egy rövidebb időszakban az uzapanyiti, az uhornai búcsúra, de csak a megszokott alkalmak mellett, azokat újabbak soha nem szorították ki. „Még régi csehek alatt is (az első Csehszlovák Köztársaság idején), a határon átszökve is jártak Egerbe Fájdalmasra." Processzióval egyedül Csízbe jártak Baracáról. Kb. az ötvenes évektől 1985-ig autóbusszal, autókkal, de szervezetten jártak magyarországi és szlovákiai búcsúkra egyaránt. Szentháromság vasárnapján a templombúcsú alkalmával minden baracai családhoz eljártak, eljárnak ma is rokonaik, de a szentmisére rajtuk kívül a filiális helyzetű falvak népe és a faluból elköltözőitek nagyobb része is. Adatközlőim viszonyulása falujukhoz, véleményük annak népéről nagyon pozitív, szavaik azt tükrözik, hogy falujuk valamennyi környékbeli falunál „különb". „A baraciak dolgosabbak, spórolósabbak, helyesebbek a szomszédoknál. Sokat adnak a divatra, rendre. Máshol minden mindegy. Füge, Bátka, Cakó sem hasonlít. Esetleg Bátkában, Radnótban dolgoztak annyit, mint Baracán, mert nagy volt a határ, sok volt a föld. De már Fügében az asszonyok nem dolgoztak, Cakóban sem. Most már Baraca el van maradva..." • Konkrétan összehasonlítva más falvakkal így beszéltek róla:" Cakó: muszka Cakó. Füge: vegyes nép az áttelepültek miatt.

20 Se nem 20 A második világháború utáni „lakosságcsere-akció" révén költöztek Fügébe mátraalji szlovákok, rájuk vonatkozik a megjegyzés. 21 Erdei Ferenc é.n. olyan dolgosak, se nem olyan vallásosak. A cakóiak dolgosabbak a fügeieknél. Baracához Cakó jobban hasonlít ilyen téren, de ott sem volt sok föld. Baracán a sok föld miatt muszáj volt dolgozni. Két falunak se volt annyi! Gazdag falunak is számított! Cakóból is jártak ide napszámba kaszálni." „Magyar falu, magyarok lakják a falut, palócnak mondjuk magunkat. A barkók mások, Péterfala fele. A dereskiek megint mások. Másképp beszélnek, de a kendőt egyformán kötik: hosszú szögre. Velkenyén is, Szécsben is hasonlított a beszéd is, a kendő kötése is a dereskiekhez és a barkókhoz. Már a fejükről is meg lehetett ismerni őket." „Rendezett, szabályozott falu volt. Már a nagyapámtól is hallottam, hogy nagyon sokat köszönhet a jó papoknak, kántortanítóknak." Adatközlőim jellemzése szerint tehát Baraca a vizsgált időszakban egy nagy határú, jól gazdálkodó, szabályozott közösségi életű, vallásos, szembetűnően dolgos falu volt, amelynek életét legerősebben a munka határozta meg, és ezáltal mások megítélésében is ez vált elsődleges értékmérővé. A falu belső társadalmi tagoltsága Ma már közismert, gyakran hangoztatott tény az, amit Erdei Ferenc egyik munkájának már címével is kifejez: a parasztságot nem lehet homogén társadalmi rendnek tekinteni, az maga is társadalom, még akkor is, ha alávetettségében egységes volt.

21 Baraca az „önellátó" falvak közé tartozik, társadalmának tagoltsága soha nem volt nagyon éles, a rétegek közötti gazdasági különbségek nem egymás közötti ellentétet szültek, inkább olyan együttműködést, amely révén egy-egy munkafolyamatban az eltérő gazdasági helyzetű családok éppen a szükséges mértékben egészítették ki egymást. A falu társadalmának bizonyos tekintetben máig érzékelhető megosztottsága a volt jobbágyok és nemesek közötti közjogi választóvonal mentén érzékelhető. Faggyas István vidékünk kisnemességével foglalkozó munkájában rámutat arra, hogy ez az elkülönülés a településrendben is nyomot hagy.

22 Lajos Árpád a szintén megyebeli Szuhafőről közli, hogy a nemesek a falun belül elkülönülten laktak.

23 Faggyas István mellett Szabó László- nagyobb egységre, a palóc vidékre vonatkozóan- hívja fel a figyelmet arra, hogy egy-egy falun belül a nemesi különállás a telekrendszeren kívül a határhasználatban is megmutatkozik.

24 Paládi-Kovács Attila a paraszti társadalmon belül élő kisnemesek vizsgálatával jut ugyanerre az eredményre. A paraszt-nemes megoszlás határbeli jelenlétét éppen 1980-as baracai gyűjtésének adataival támasztja alá: „Baracán is elkülönültek a határban a nemesek és a parasztok birtokai. A faluhoz közeli, jó szántóföldek nemesi tulajdonban voltak, erdeje csupán a nemességnek volt. A Nemes szög lakóinak és az úrbéreseknek a legelői, itató helyei, csordái, disznónyájai is elkülönültek. A sertések kondáit gyakran nemesi hadak szerint szervezték. "

25 Adatközlőim mindezt kiegészítették azzal, hogy a nemeseknek házaik és a patak között külön útjuk volt, párhuzamosan a patak 22 Faggyas István 1988.19. 23 Lajos Árpád 1979. 24 Szabó László 1989.279. 25 Paládi- Kovács Attila 1981.166. 295