H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Örsi Zsolt: A kártya a magyar néprajzban

szoros értelmében vett gyermekjáték: a gyermekköltészet körébe tartozó szöveges gyermekjáték és a szöveg nélküli játék. Bár többnyire nem játék, gyakorlati okokból ide sorolhatjuk a gyermekköltészet többi termékét is: a mondókákat, verses meséket stb. Másfelől a játékkutatás területéhez tartoznak a fiatalság és felnőttek játékai is, annál inkább, mert sok gyermekjáték eredetileg a fiatalok mulatsága volt és csak idővel szállott alá a gyermekekhez. Nem sorozzuk a játékok közé a színjátékszerű alkalmi szokásokat (a köznyelvben a »népijáték« kifejezés alatt rendszerint ezeket értik...), akkor sem, ha ezeket csupán gyermekek folytatják. Átmenetet alkotnak a többnyire szövegnélküli farsangi, fonóházi, virrasztói, tori és lakodalmi alakoskodások, maskurázások, de ezek is inkább a dramatikus szokások közé sorozhatok."

20 Niedermüller Péter a gyermekjáték definícióját a következőképp adja meg: „...egy meghatározott életkori csoportnak a természeti és társadalmi környezettel való, minden külső kényszert nélkülöző, nem produktív, ikonikus jellegű, térben és időben szakadatlanul megnyilvánuló akciósorozata, amelynek elsődleges, noha gyakran implicit célja az individum kultúrától (társadalmi csoporttól) való függőségi rendszerének kialakítása. Egyszerűbben fogalmazva: a játék a kultúrával való azonosulásnak, a kulturális adaptációnak, a szocializációnak fizikai és ideológiai objektivációja."

2

' A játék tevékenységalapú társadalomnéprajzi megfogalmazását Szabó László munkájából ismerjük meg. E szerint: „A közösség által hasznosnak nem tekinthető, de hagyományosan meglevő tevékenységet eddigi kutatásaink szerint a szórakozással és a játékkal azonosíthatjuk. Ezeket a közösség élete szempontjából lényegesnek kell tekintenünk, azokat a közösség tagjai maguk is fontosnak tartják, csupán hasznukat vitatják. Jól tudjuk, hogy a szórakozás és játék sok esetben visszavezethető rituális, kultikus magra, s ez látszólag osztályozási nehézséget jelenthet. Gyakorlatilag azonban ezeket mégis élesen el tudjuk különíteni a valóságos és hamis munkától. Ha ugyanis elvesztette rituális, kultikus tartalmát, s csak formája őrződött meg, elvesztette azt a tartalmat is, amelynek alapján hasznosnak ítélték. Éppen ezért leválasztásuk egyszerű. Ha a külsőleg szórakozásként, játékként jelentkező tevékenységet hasznosnak ítélik a közösség tagjai, s mi tudjuk róla, hogy objektíve nem hasznos, akkor az lényegét tekintve már nem szórakozás, hanem rítus, kultikus cselekmény, s a paraszti munka nagyobb kategóriájába kell bevonnunk. "

n A játékkutatás története elsősorban a gyermekjátékok kategóriájában mondható gazdagnak, ami természetes is, hiszen a tudomány elsősorban erre a területre koncentrált primer jelleggel. A teljesség igénye nélkül, a fontosabb munkákra felhíva a figyelmet foglalom össze a témával kapcsolatos irodalmat. A legkorábbi játékleírások a 16-17. század fordulóján jelentkeznek. Többek között Baranyai Decsi János, Bornemissza Péter, Szénczi Molnár Albert, Szepsi Csombor Márton, Pápai Páriz Ferenc és Apor Péter munkáiban fordulnak elő játék vagy játékszer készítésére vonatkozó igen értékes adatok. A tudományos igényű játékkutatás a 19. században indult meg, helyesebben a gyermekjáték szövegek gyűjtése. Különösen jelentősek a sajtóban, hetilapokban, folyóiratokban (Tudományos Gyűjtemény, Hasznos Mulattató, Regélő, Honművész stb.) megjelent ilyen irányú közlemények, de a Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetében (1872.) is szerepeltek gyer20 KreszM. 1948.9. 21 Magyar néprajz VI. 539. 22 Szabó L 1993.119. mekjátékok, csakúgy, mint Erdélyi János, Kriza János vagy Kálmány Lajos népköltészeti gyűjteményeiben. A Magyar Nyelvőr megjelenésével (1872.) lendületet kap a gyűjtés. Nemcsak az erre szóló felhívásokat közli, hanem „Népnyelvhagyományok" címszó alatt az összegyűjtött anyagot is. A hazai munkák sorából messze kiemelkedik Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjtemény (1891.) című összefoglaló műve. E korszakban jelent meg az első felhívás is a gyermekjátékszerek gyűjtésére (1897.). A 20. század elején megszaporodnak ugyan a leírások, de ezek többsége alkalmi jellegű, színvonaluk igen változatos. E korszakból Lajos Árpád „A magyar nép játékai" című összefoglalását kell kiemelni. A magyarság néprajzának „Játék" fejezete is igen hiányosnak mondható. A '45 utáni korszakváltást Kresz Mária és Bakos József, Gönczi Ferenc és Csete Balázs munkái fémjelzik, de ide tartozik a Magyar Népzene Tára I. kötete is. Önálló munkák viszonylag ritkán jelennek meg. A hetvenes évek elején Hajdú Gyula Magyar népi játékok gyűjteménye (1971.) foglalta össze a témakört. Újabban Gazda Klára, Lázár Katalin, Haider Edit és Kriston Vízi József munkásságát kell megemlíteni. A legutolsó összefoglalás a Magyar néprajz VI. kötetében található.

23 A felnőttek játékai közül a dramatikus népszokások kutatására irányult elsősorban a figyelem. Az élő népi színjátékok kutatása igen későn kezdődött el, hiszen úgy gondolták, hogy ilyen nem létezik. Ennek a hagyományos szórakozási formának a feltárása Dömötör Tekla és Ujváry Zoltán nevéhez kapcsolódik.

24 A dramatikus játékok szokásalkalmai munkaalkalmakhoz, a társadalmi élet és a kalendáris szokáshagyományokhoz kapcsolódnak, de nem mereven, hiszen gyakran egy-egy játék mindhárom területre jellemző lehet. A kártyázás és a hasonló szerencsejátékok azonban egyik csoportba sem sorolhatók be, hiszen általában nem gyerekek játszák és nem dramatikus elemek alkotják a játék lényegét. A kártyázás álltaiéban a szabadidő eltöltésének egy módja. A hagyományos paraszti életmódban az emberek igen kevés olyan órával rendelkeztek, amelyet nem hasznos munkával, hanem „haszontalan időtöltéssel" pergettek le. Ennek ellenére minden korszakban megtalálhatjuk ezeket a kikapcsolódásra szánt időszakokat, hiszen a munkához, a dologhoz is fel kellett töltődni, mind fizikailag, mind szellemileg. A kártyajátékok kutatására először Kresz Mária hívja fel a figyelmet: „A jövő kutatásában különös súlyt kell helyezni a játékkutatás legelhanyagoltabb területére, a fiatalság és felnőttek többnyire alkalomhoz kötött játékaira: lakodalmi, tori, virrasztói, az aratási, kukoricafosztás/', tollfosztási, kenderdörzsölői, fonóházi, a karácsonyi, böjti, virágvasárnapi, húsvéti és pünkösdi játékokra. A kártyajátékokról sem szabad megfeledkezni. A felnőttek alkalmi játékaiban sok ősi hiedelem, szokás, rítus töredéke rejtőzhet, megismerésük, elemzésük a folklóré számára gazdag tanulságot szolgálna és nem egy gyermekjáték eredetét fedné fel."

25 A kártyajátékkal ez idáig kevés néprajzi munka foglalkozott behatóan. Általában a kártyázással csak ad hoc jelleggel találkozunk a néprajzi szakirodalmon belül. Ugyan az Etnographia első évfolyamában már találhatunk adalékot a témához. Wlislocki Henrik azt írja az erdélyi sátoros cigányokról, hogy a kártyavetés napirenden van a lányoknál.

26 A későbbiekben is találkozhatunk elvétve egy-egy idevonatkozó adattal. Az első kártyával foglalkozó cikket - kisebb közleményt 1903-ban olvashatjuk az Ethnographiában. Ebben „Jobbágy23 Az összefoglalást Niedermüller Péter és Kresz M. munkája alapján végeztem. Magyar néprajz 1990. 532-536. Kresz M. 1948. 24 Dömötör T.-Kardos T. 1960. Dömötör T. 1983-1988., 1997. 25 KreszM. 1948.10. 26 Wlislocki H. 1890. 276. 249