H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Kőhegyi Mihály -Vörös Gabriella: A Madaras-Halmok szarmata temetőjének temetkezési szokásai

kerített nyitott, és 4-et zárt körárok. A 626 sírból 94-et kerített nyitott, 4-ert zárt körárok. Három sír egyetlen nyitott körárokban, két sír öt körárokban fordult elő. Két közel fekvő kis mértékben metszette egymást. Ez két esetben fordult elő jeléül annak, hogy a korábbi körárok betemetődött, a felszínen nem volt már látható, amikor az újat kiásták. Arra is utal ez a jelenség, hogy egy-egy családnak meg volt a maga helye a temetőn belül, máskülönben a terület K-i felén tetszőlegesen folytathatták volna a temetést. Úgy érezzük sikerült a K-i, D-i és Ny-i oldalon megnyugtató módon körülhatárolni a temetőt, de mi egészen a földhát széléig követtük kutatóárkainkkal, bár már 25-50 méteres sávban nem volt sír. így ugyan több ezer m

2-t tártunk fel hiábavalóan, de biztosak akartunk lenni a dolgunkban. A temető Ny-i szélén egészen a mocsárig húzódtak ki a sírok, de még itt is üres egy 6-20 méteres sáv. Egyedül az É-i végét nem zárhattuk le teljesen, mert itt egy erdősáv húzódott 10-15 méter szélesen. Nyugtalanító, hogy az 1. és 13. halom félig kilóg a feltárt területről, valamint a 4. halomtól É-ra fekvő 23. sír is, de ennek ellenére legfeljebb néhány sír lehet még a feltáratlan erdőrész alatt, mert aztán már itt is a Kígyós-patak árterébe értünk volna. A temetőt csak K-ről lehetett megközelíteni, ám itt egy 225 m hosszú, helyenként 4 méter széles árokkal maguk a szarmaták zárták le a temetőt, melyet időnként gondosan megújítottak, kitisztítottak. A két csoport között találtuk a „jeltelen" sírokat. Nincs itt terünk s nem is lehet célunk, hogy a temetkezés minden egyes jelenségével foglalkozzunk, illetve a mintegy 27.000 leletet bemutassuk. Részletes publikálását egy külön monográfiában szándékozunk elvégezni. Annyit azonban meg kell jegyeznünk elöljáróban, hogy a temetkezés a II. század legvégén elkezdődött és legalább a IV. század legvégéig tartott (l-V. tábla).

4 A halottakat fejjel D-nek lábbal É-nak temették el, ami különben általános szokás a szarmatáknál a Kárpát-medencében. Ismeretes, hogy a Duna-Tisza közére vándorolt jazigok tradícióikban a szuszli (közép szarmata) kultúra hordozói voltak, s mint ilyenek a több évszázados (a proharovkai kultúra kezdetére visszanyúló) É-D tájolás hagyományait folytatták. Ilyen a vizsgálható magyarországi sírok 65%-a.

5 A madarasi temető is közéjük tartozik, bár néhány esetben a fordított (D-É) eset is előfordult. A sírok alakja a szokásos téglalapalakú. A hosszúság-szélesség adatok vizsgálatánál Istvánovits Eszter módszerét alkalmaztuk, azaz a két érték elosztásából kapott indexeket hasonlítottuk össze.

6 Külön vizsgáltuk a halmos sírok (ide soroltuk a körárkos sírokat is) adatait és külön a „jeltelen" sírokét. Részletezés nélkül itt csak annyit közlünk, hogy a halmos sírok alapterülete lényegesen nagyobb, mint a többi temetkezése, sírkamrájuk a négyzethez közelít, mint azt néhány más halom alatti temetkezésnél (Geszteréd, Isaszeg, Jászalsószentgyörgy, Hortobágy-Poroshát) megfigyelték. Úgy tűnik a halom emelése, illetve a sírgödör nagysága a halott kiemelt társadalmi helyzetére utal. Leletanyaguk is jóval gazdagabb. A halott földbehelyezésének módját illetően elsőként a koporsóról kell beszélnünk. A koporsóhasználat általánosan elterjedt az alföldi szarmatáknál. Kulcsár Valéria a vizsgálható lelőhelyek 23%-ban találta meg. Biztosra vehetjük, hogy ennél jóval több esetben fordult elő, hiszen a vasalkatrészek (koporsókapcsok) nélküli sírokban csak ritkán figyelték meg jelenlétüket. Az utóbbi évtized gondosabb, ponto4 A végső feldolgozás során ez néhány évtizeddel módosulhat, különösen a temetkezés befejezését illetően. 5 Kulcsár 1998, 16 6 Istvánovits 1991,35 7 Dinnyés István, Vörös Gabriella, Vaday Andrea 144 sabb feltárásai azonban azt mutatják, hogy koporsóval akkor is számolhatunk, ha az összefogásukra szolgáló kapcsok hiányoznak a sírból. A madarasi temető számos sírjából került elő ún. S-végű koporsókapocs, ami tipikusan Kárpát-medencei fejlemény. A koporsók, rönkfakoporsók rekonstrukciójára számosan

7 tettek kísérletet. Eredményeik helyességét a madarasi sírok megerősítik. Talán annyit tehetünk hozzá, hogy a teljes (gömbölyű) rönk helyett a két ellenkező oldalán lefaragott alakot tartjuk valószínűbbnek, mert ezzel nemcsak az igen nehéz, több mázsányi koporsót tehették könnyebbé, hanem annak stabilitásáról is gondoskodtak. A teknőszeruen kivájt belsőt követte a külső is. Ezzel azt érték el, hogy a rönkfa nem gurult könnyen körbe, hanem legfeljebb csak billegett. Megfigyeléseink ilyen irányba mutatnak, s a kegyeleti szempontok is ezt diktálták. A koporsó vitelére egy téglalap alakú fakeret szolgált. Ezt a 658. sírban sikerült megfigyelnünk, mely a temető széléhez közel feküdt. A mocsárhoz közel, és szinte állandóan vízben volt, ezért maradhattak meg dokumentálható részek. A keret hossza megegyezett a koporsó hosszával, azaz annak fejfelőli és lábfelőli végéhez illeszkedett szorosan, így a koporsó nem csúszkálhatott le s föl. Szélességét úgy szabták meg, hogy a koporsó átmérőjénél keskenyebb legyen, azaz mintegy alátámassza a koporsót, amely így felemelhetove, vihetővé vált.

8 A bárdolt fából készült és egymásba csapolt fakeret négy vége egy kézfogásnyira túlnyúlt egymáson, itt lehetett megfogni és emelni. A túl súlyos koporsót akár nyolc ember is vihette. A keretet kissé megpörkölték, ahogyan ma is tartósabbá teszik - viszonylag egyszerű eljárással - a fát. Egy esetben valamiféle fekete anyaggal (szurok) kenték be a rudakat. A 658. sír viszonylag épen maradt rönkfa koporsója kívül barnás-vörösre volt festve. A sírokban rendszerint csak egy-egy S-végű koporsókapcsot találtunk, egy ízben kettőt, s ezeket közvetlenül a két sír végéhez tapadva, vagy ahhoz nagyon közel. Ez annyit jelent, hogy a koporsót még a sírba helyezés előtt lezárták, mert a kapcsokat különben nem tudták volna beverni.

9 A tűzkultuszra utal a hamu jelenléte a sírokban. Ezeknek az anyagoknak a megléte a sír alján, egy valamikor élő, bonyolult rítust helyettesített. Szmirnov utal arra, hogy a sír mellett tüzet raktak és a még forró parazsat beszórták a sírgödörbe, amivel néha a halottat is megégették, megperzselték.'

0 Madaras esetében ilyen élő parázs nem került a sírba, a halott megperzselődésének semmi nyoma. Ám tűzre utaló pernye és ugyancsak a tűzkultusszal kapcsolatba hozható mésznyomok több sírban is előfordult. Egy esetben a sír rövidebb végére szórták a pernyét, s ebben az esetben az elszenesedett rőzsét is meg lehetett figyelni. A Telecskai-dombok nyúlványaira települt temető sárga agyagjában minden jelenséget kitűnően meg lehetett figyelni. A körárkos sírok árka enyhén befelé húzó rézsűvel mélyült a földbe, mintegy 60-110 cm mélyre. Aljuk néha nem hegyes, hanem homorú. Ez abból adódik, hogy a szél és a víz munkája következtében betömődő árkot többször kitisztították, felújították, amihez egy kapaszerű szerszámot használtak, mellyel az árok két szélén végighaladva dobálták ki a sarat, földet. így keletkezhetett a jellegzetes hullámvonal. Külön színt jelentettek az állattemetések. A sírok mintegy negyedében találtunk valamilyen állatcsontot. A 121. sír közvetlen 8 Elképzelhetőnek tartjuk - bizonyítékunk nincs rá -, hogy 2-3 szélesebb szíjjal összefogták, áthidalták a hosszabb oldalakat, s az így kapott ágyba süllyesztették a koporsót, melyet így tökéletesen rögzítettek. 9 Hogy a koporsó lezárása odahaza vagy a nyitott sírnál történt, erre nincs bizonyítékunk. 10 Szmirnov 1989,165