H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Pusztai Gabriella: Magyar orvosok Fekete-Afrikában

Egyértelmű tehát, hogy a kiutazásnak mind a szervezett, mind az egyéni formája igen gyakori és népszerű volt, akár egy történelmi esemény vagy folyamat, akár vallási motiváció, vagy nagy egyéniségek példamutatása volt az alapvető' oka. Magyar orvosok a „fekete" kontinensért A 20. sz. első felében a „fekete" földrészre érkezők közül ki kell emelnünk néhány jelentős személyiséget, akik hosszú időt töltöttek el Fekete-Afrika egyes országaiban. Életpályájuk, orvosi, tudományos eredményeik, az általuk elért pozíció mind-mind az akkori orvostársadalom fölé emeli őket. Valamennyien túlnőttek a szakmai tevékenységen, s kutatók, politikusok, az afrikai kultúra Magyarországra közvetítői lettek. A gyógyítás területén végzett munkájuk jóval összetettebb, nagyobb fizikai, lelkierőt igénylő mint európai kollégáiké. Nemcsak a rosszabb munkakörülmények, éghajlati, nyelvi nehézségek róttak terhet rájuk, hanem folyamatos kutatómunkára volt szükség, ha eredményt akartak elérni a trópusi és más betegségek gyógyítása terén. Ezt egészítette ki az egészségügyi szervezet kiépítésében végzett folyamatos munka, legyen az iskolák, kórházak alapítása, vagy egész országrészek gyógyászati ellátásának megszervezése. Külön tanulmányt érdemelne természettudományos tevékenységük. A botanika és a zoológia különböző ágainak kutatása. A gyűjtőmunka, a gyűjtemények létrehozása, a múzeumok gyarapítására indított vadászatok. A földrajz, a térképészet szintén gazdagodott általuk. Néprajzi kutatásaik fontos eredménye nemcsak tárgyi gyűjtésük, hanem leírásaik egyes, akkoriban alig ismert törzsekről, népcsoportokról. Megfigyeléseik forrásul szolgálhatnak a történettudomány számára is. Belülről figyelhettek meg bizonyos társadalmi folyamatokat, történelmi eseményeket, a körülöttük lévő társadalom felépítését. Mészáros Kálmán a „Négus", I. Hailé Szelasszié etióp császár orvosa, az elmaradott ország egészségügyi hálózatának kiépítéséért is aktívan dolgozott. Sáska László szintén Abesszíniában praktizált a császári család orvosaként, majd Tanganyikában élt haláláig, mint orvos, botanikus, vadász. Győrkovács László, mint maláriaszakértő utazott Albert Schweitzer lambarénei kórházába, s dolgozott évekig a híres orvos mellett. Thanhoffer Lajos Belga-Kongó egyik kórházának vezetését látta el, s e mellett nagy területeken oldotta meg az egészségügyi ellátást a Kongoló folyó mentén. Belga-Kongó hosszú ideig nyújtott otthont Scheitz Lászlónak is, akit Katanga egészségügyi minisztereként ismerünk. Közülük elsőként, már 1909-ben Afrikába utazott Fuszek Rudolf, s kisebb megszakításokkal haláláig (1941) a kontinensen élt és dolgozott. 3 Institut för Schiffs • und Tropenkrankheiten. 4 Naplórészlet 1908-ból. Dr. Fuszek Rudolf, Libéria egészségügyi minisztere 1931 tői (A fotó a Fuszek család tulajdona) Fuszek Rudolf (1882-1941) A budapesti születésű, tehetséges fiatalembert a budai vendéglős édesapa jövedelméből nem volt gond taníttatni. Az érettségi után azonnal beiratkozott az orvosi karra, s három év múlva már Genersich Antal professzor mellett volt gyakornok az 1. sz. kórbonctani tanszéken. Hamarosan tanársegéd lett, a „Közkórházi orvos társulat" tagja, s a „XVI-ik Nemzetközi Orvosi Congresszus 1909." szervező bizottsága az egyik szakosztály titkárává választotta. Hamburgban a Tropeninstitutban tanulta a trópusi betegségek gyógyítását a neves professzor, Nocht mellett. „Furcsa volt elmenni Budapestről. Kemény fába vágtam a fejszét.... X/4-én d.u. érkeztem Hamburgba. Az „Alster Hotel"-ben szálltam meg. Mindjárt megtudakoltam, hogy hol az „Institut f. Schiffs-und Tropenkrankheiten". ... Azután következett a Kurzus, mely XI/14-én végződött."

4 Fuszek doktort nem elsősorban a meggazdagodás vágya vitte Hamburgba, s később a trópusokra. A családi háttér és levelezése egyértelműen arról tanúskodik, hogy az orvostani intézet unalmas falai közül menekült egy egzotikus, részben még ismeretlen világ felé. Széles látókörű, ambíciókkal teli ember lévén új lehetőséget, teret remélt elképzelései megvalósításához, kutatásokhoz, ritka betegségek vizsgálatához, ismeretlen kultúrák megismeréséhez. Első küldetése Bolíviába vezetett a hamburgi Tropeninstitutból 1908-ban. Negyven napos út után érkezett meg, s értesült az elnök bukásáról, s arról, hogy már tárgytalan a neki kínált állás. Chilén keresztül próbált hazajönni, s jegyváltáskor derült ki, hogy orvosként szívesen alkamazzák a hajón. Mivel Észak-Chilében, Cayaoban pestisjárvány tört ki félő volt, hogy a hajó utasai között 327