H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Árpád Lajos, der Soziologe

Lajos Árpád alapos és jó néprajzi gyűjtő volt. A miskolci Hermán Ottó Múzeum Néprajzi gyűjteménye szép számmal ó'rzi gyűjtött tárgyait, a fotótár sok, jól beleltározott fénykép negatívját, a néprajzi dokumentáció pedig gyűjtéseinek kéziratait, a már említett bibliográfiája pedig tanulmányait. A magyar múzeumok éppen akkor nyerték el mai arculatukat az 1950-es ével első' felében amikor Lajos Árpád is a muzeológusi pályára került. A megyei központokban szakmuzeológusokat - régészeket, néprajzosokat, történészeket, stb. - kezdtek alkalmazni és kialakultak a restaurátori és fotólaboratóriumok. Mondhatom úgy is, hogy Lajos Árpád is részt vett a múzeumok, mint tudományos intézmények megalapozásában és kialakításában. Több mint húsz évig dolgozott együtt a múzeumban Bodgál Ferenccel, a másik etnográfussal nem mindig teljes egyetértésben. Ez volt az a miliő, amiben dolgozott. Megszabta tudományos érdeklődését és szemléletét hosszú tanárkodása is; úgy érezvén, hogy a „néptől" gyűjtött ismeretanyag nemcsak arra való, hogy dokumentáljuk és megörökítsük azt, hanem arra is, hogy a szokások minél nagyobb részét visszaadjuk a kor ifjúságának, aki azt majd tovább hagyományozza. Ez a szemléletmód nemcsak rá volt jellemző! Erre nagyon alkalmas intézmény volt a tanítóképző, ezért foglalkozott egész életén át hivatásszerűen is népműveléssel. Megítélés kérdése tehát, hogy sok vagy kevés tudományos publikációinak száma. Tanulmányai elsősorban gondos, pontos és részletes, sőt mondhatjuk, hogy nagyon jó, összegző leírások. Őt az már nem érdekelte, hogy az általa összegyűjtött értékeket máshol hogyan gyűjtötték fel. Nem igyekezett közöttük párhuzamokat vonni; összehasonlító értékeléssel nem foglalkozott. Ez azonban nemcsak reá volt jellemző; korának néprajzos muzeológusainak sora ugyanígy tett, szemlélete azonos vagy legalábbis nagyon hasonló volt. Egy tulajdonság nagyon jellemző volt rá. Észrevette, hogy a népi kultúra megnyilvánulása a falu társadalmi rétegződése szerint változó képet mutatnak. Ez a szemlélet már kevesebbeknek volt sajátja. Ez figyelhető meg az előbbiekben értékelt könyvében is. A falusi társadalmat nem szemlélte egységes masszának! A gömöri és északkelet-borsodi falvakat rendszeresen járta más gyűjtései során, és közben bukkant rá arra, hogy Szuhafőn és a szomszédságában a társadalmi rétegzettség külön társadalmi tudatot, életmódot és szokásrendszert takar. Ennek eredt nyomába könyvében. A leírást már 1955-ben elkészítette, majd ezt nem tudni miért, félretette, szórakozottságát ismerve, lehet, hogy valamelyest el is feledkezett róla. így azután halála után került csak elő. Mindenkinek, aki kéziratban kézbe vehette tanulmányát, az volt az érzése, hogy valójában nem fejezte be, illetőleg csak első fogalmazása egy tudományos feldolgozásnak. Közreadtuk 1979-ben; így, talán torzóban is nagy értéknek tartottuk és tartjuk ma is. Ez alkalommal is csak kiemelni szeretném azt, hogy Lajos Árpád nemcsak folklorista és népművészetet kutató etnográfus, hanem, ha sok ösztönösséggel is, de számottevő társadalomkutató is volt, akit illik számon tartani! Jelentőségét csak emeli, hogy a Nemesek és partiak Szuhafőn c. könyvében megkezdett kutatásait a régióban elsősorban Faggyas István folytatta tovább. Munkái a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadásában, a Gömör Néprajza c. sorozatban jelentek meg. JÓZSEF SZABADFALVI ÁRPÁD LAJOS, DER S0ZI0L0GE Árpád Lajos (Paris,1911—Miskolc, 1976) arbeitete mehr als 10 Jahre nach dem Universitátsabschluss bei der Lehrerbildungsanstalt in Miskolc als Lehrer, dann wurde er Volkskundemuseologe des Otto-Hermann- Museums von Miskolc. Die ungarische Volkskunde gliedert ihn in erster Reihe als Volksmusikerexperte und Kinderspielforscher ein, der auch einige Studien über die Volkskunst geschrieben hat. lm Jahre 1940 erschien sein selbstandiges Buch unter dem Titel "Spinnstube von Borsod". Die Anzahl seiner Studien nahert sich an 50 an. Ich weise in meiner Arbeit auf seine Forschungen nach Gesellschaftsethnographie, seine sich darauf beziehende Anschauungsart hin. Er machte erst 1955 ein Manuskript: "Adelige und Uferbewohner in Szuhafő". Szuhafő ist ursprünglich eine Gemeinde im Komitat Gömör, wo Jahrhunderte láng neben den Leibeigenen und Báuern auch kleinadlige Familien gelebt habén. Die zwei gesellschaftlichen Schichten trennten sich sowohl innerhalb der Gemeinde, als auch der Wohnkultur, der Lebensart und den Brauchen nach ab. Über derén Áusserung hatte er in einem nach seinem Tode erschienenen Buch, das vom Otto-Hermann-Museum von Miskolc herausgegeben wurde, geschrieben: Árpád Lajos "Adelige und Uferbewohner in Szuhafő". (Borsoder Kurzmonographien No 8. Lektoriért und die einführende Studie geschrieben von István Tálasi, die Studie zum Druck vorbereitet von Gyula Viga). 23 Faggyas István: A Sajó és Szuha vidékének kisnemessége. Gömör Néprajza, XVII. Debrecen, 1988.; Faggyas István: Lakosság és ülésrend. Gömör Néprajza, XXVII. Debrecen, 1992., ill. XXXI. 1991. 320