H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Gyáni Gábor: Gondolatok a honi zsidóság modern kori történetéről
GYÁNIGÁBOR GONDOLATOK A HONI ZSIDÓSÁG MODERN KORI TÖRTENETÉRŐL Öt éve látott napvilágot az „és hol a vidék zsidósága?..." című tanulmánygyűjtemény, melynek szerkesztői beköszöntőjéből idézek. „Ez a kötet... a magyar vidéki társadalom... zsidó-nemzsidó együttélésének bemutatására született, mert úgy gondoljuk, hogy számba kell vennünk a többévszázados közös útnak azokat az eseményeit, amelyek a történelemkönyvekből kimaradtak, és amelyek nélkül nem lehet teljes a magyar társadalomismeret, a magyar népi társadalom ismerete." Hosszabban idéztem a kötet előszavából, mert teljes mértékben osztom a benne megfogalmazott gondolatot. Közelebbről azt, hogy a vidéki és egyáltalán az egyetemes magyar zsidóság múltjának a vizsgálata ma nem csak mint zsidó történelem érdekes és fontos számunkra, de úgy is, mint valamiféle teljesebb magyar múlt- és társadalomismeret. Azért, mert kivált az emancipációt követően, tehát már legalább a refomkor és kivált az 1860-as évektől kezdve a honi zsidóság sorsa, életének az alakulása elválaszthatatlanul összefonódott a nemzeti társadaloméval. Különösen a 20. század derekán bekövetkezett zsidó holocaust ismeretében kell ezt külön kihangsúlyozni, mivel a jól ismert tragikus eseménysor azt a velejéig hamis látszatot kelti vagy keltheti, hogy a honi zsidóság idegen test volt és az is maradt a magyar társadalomban. Holott a zsidóság gazdaság-, társadalom- és nemkülönben a kultúrtörténete éppen azt támasztja alá, hogy a modern Magyarország megteremtésében az asszimilálódó és az akkulturáció terén kifejezetten sikeres honi zsidóság oroszlánrészt vállalt magára. Nem túlzás, ha kijelentjük: a piacgazdaság és a modern szakszerűség kiegyezés utáni akadálytalan kibontakozása képezte nálunk a zsidóság társadalmi integrációjának a királyi útját. A jogegyenlősítés, a teljes jogi emancipáció, amely Magyarországon majd' fél évszázadot vett igénybe, hogy végül az 1890-es évek derekán valósuljon meg maradéktalanul, megelőlegezte, egyúttal lehetővé is tette a zsidóság gyors ütemű polgárosodását. Ez a polgárosodás egyszerre hozta magával a zsidóság kulturális, mentális, életviteli és identitásbeli átalakulását, valamint foglalkozási elhelyezkedésének a nemegyszer radikális megváltozását. Nem lehet eléggé kidomborítani a polgárosodásnak ezt az egyszerre két síkon zajló párhuzamosságát. Zsidóként polgárosodni nem annyit jelentett pusztán, mint azt oly gyakran hangoztatják, hogy e felekezetként számontartott közösség tagjai vállalkozó polgárokként és modern értelmiségi hivatások betöltőiként foglalták el a helyüket a befogadó társadalomban. Ez, persze, szorosan hozzátartozott a zsidó polgárosodás folyamatához, ám egymagában nem tűnt elegendőnek ahhoz, hogy a zsidóság kellően beágyazódhasson a nemzeti társadalomba. Hiszen az ilyen modern gazdasági-társadalmi szektorok helyeinek a kitöltése akár újabb zsidó elkülönültséggel is járhatott, vagy járhatott volna; elvileg nem kizárt ugyanis, hogy az emancipáció előtti gettólét éled újjá immár modern társadalmi feltételek között. S hogy ez nem holmi elméleti feltevés, hanem tényleges lehetőség, vagy inkább veszély volt, azt a 20. századi politikai antiszemitizmus komor valósága mellett a magyarországi zsidóság modern kori történetének ma dívó tudományos megítélése szintén tanúsítja. Ez utóbbi szerint ugyanis a magyarországi kapitalista fejlődés nem hozott létre egységes, belülről megfelelően integrált társadalmat, mivel a keresztény és a lényegében zsidóság alkotta másik társadalom az elitek szintjén éppúgy, mint az alsóbb osztályok síkján, legalábbis a kispolgárságig lemenőén jól és tartósan elvált egymástól. És ezen a ponton Szekfű Gyula század eleji elgondolása termékeny talajra hullt Erdei Ferenc kettős társadalmi szerkezet koncepciójában, melynek ma is óriási a hatása történészek és szociológusok körében. Deáky Zita - Csorna Zsigmond - Vörös Éva, szerk.: ... és hol a vidék zsidósága?... (Történeti és néprajzi tanulmányok a falusi, mezővárosi zsidók és nemzsidók együttéléséről). Bp., 1994. 6. E kérdést társadalomtörténeti oldalról kimerítően tárgyalja, Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris, Bp., 1998. különösen 127-148., 215-224. és 236-255. E nézet markáns megfogalmazásához vö. Glatz Ferenc: Polgári fejlődés és nacionalizmus Magyarországon a XIX. században (Eszmetörténet és társadalomtörténet). Történelmi Szemle, 1974/1-2. 254-255; Hanák Péter: Polgárosodás és asszimiláció Magyarországon a XIX. században. Történelmi Szemle, 1974/4. 523-528; Vörös Károly: A budapesti zsidóság két forradalom között 1849-1918. In: Uő: Hétköznapok a polgári Magyarországon. MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1997. 187-206. L. Karády Viktor: A zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társadalomtörténetben. In: Uő: Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció. Tanulmányok. Cserépfalvi, Bp., 1997. 78-114; Hanák Péter: Társadalmi struktúrák a 19. századi Közép-Európában. Történelmi Szemle, 1997/2. 166. és 173-174; Gerő András: Polgárosodás és elitek a Monarchia Magyarországán. In: Uő: Utódok kora. Történeti tanulmányok, esszék. Új Mandátum, Bp., 1996. 136-147. 321
