H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Szabadfalvi József: Lajos Árpád, a társadalomkutató

régi házait kik vették meg a partiak, vagy beköltözöttek közül. Érdekes az a megállapítása, hogy a parton maradt, eredetileg nemesi családok „társadalmilag is háttérbe szorultak". így azután a lakóházak elhelyezkedése is hozzájárult a csoportokhoz tartozás megítéléséhez. További következése, hogy a két társadalmi osztály, a derekiak és partiak elnevezésének is újabb keletűeknek kell lenniük. A nemesek megkülönböztetésképpen nemesi eló'neveket is viselnek, pl.: jó/eszi Császár Benjámin, lenkei Lenkey Lenke stb. Élénken élt a nagycsaládok emléke; azokat Szuhafőn és a tájon hadnak, hadaknak nevezték A legismertebb a település ó'si birtokos családja, a Szuhay had, de régiek a Lenkeyek, Bartókok és Hubayak. Lajos Árpád kimutatta a később beszármazott nemesi eredetű családokat, hadakat is. Az Ujváryak a Putnok melletti Hétből, Járdánházyak ugyancsak a névadó, Ózd melletti településről, a Császárok, Demék, Paisok, Lóczyak, stb. a 18-19. században telepedtek csak be. A nem nagylétszámú faluban több mint egy tucat nemesi családot számolt össze, ezeknek röviden össze is foglalta a történetét. A parti családok esetében nem bukkant történeti adatokra. És most engedtessék meg egy kritikai észrevétel: Nem találtam a pontos meghatározását annak, hogy kikre vonatkozik a had elnevezés? Valószínűleg csak a nemesekre. Észak-Magyarországon, főként a palócoknál a nagycsaládokat vagy a rokon kiscsaládok összességét nevezik hadnak. Részletesen foglalkozott a nemesek és nem nemesek viszonyával, a gazdálkodásban, a lakás- és eszközkultúrában, a viseletben és főként a szokásvilágban megnyilvánuló különbözőségekkel. Arra a következtetésre jutott, hogy a nemesek a 15. században még vagyonos birtokosok lehettek. A 17-18. században jobbágyaik rend szerint már nincsenek, birtokaikon csupán zsellérek éltek. A 19-20. században még csak folytatódott az általánosnak mondható elszegényedés, ennek oka és következménye a birtokok és telkek folyamatos elaprózódása. Lajos Árpád szerint ez a folyamat jellemző volt a partiakra is. Ha kicsinyke birtoka is volt a nemességnek, maga nem dolgozott, szinte minden munkát - még a 20. században is - a parti, jobbára földbirtok nélküli zsellércsaládok végezték. Az 1876. évi kataszter a partiak birtokában nem mutat ki számba vehető földet. „Dézsma, robot helyett tehát az árendálás és a szegődtetés szerepel, mint a kizsákmányolás két fő eszköze. A szegény paraszt vállalhat idénymunkát is: szabad idejében végezhet magának egy kis erdei munkát, szenet égethet, csert hánthat, gyűjtögethet, kisebb vadakra vadászhat. ... Szuhafőn a partinak ma sincs igavonója, napjainkban gyalogember a neve. ... A két réteg közötti viszonyt napjainkban két fő tényező alakítja ki: a vagyoni helyzet és a származástudat. ... A nemesek urak akarnak maradni velük szemben. Földjeikhez mereven ragaszkodnak, a partiakkal mint alkalmazottakkal bánnak" — írja. „Számba vehető földje, erdeje, szekere, lova csak a nemeseknek van." A nemesek és a partiak mai portája, lakóháza és gazdasági épületei, valamint lakáskultúrája sok különbséget mutat. A nemesek birtokában voltak a meghatározó mező21 Morvay Judit: A had és nemzetség fogalmának körülhatárolása. 22 Lajos i.m. 24-25. gazdasági eszközök: eke, borona, cséplőgép, stb. Voltak lovaik, tehenük és hizlaltak sertést. A partiak tejelő állata a kecske, ásón és kapán kívül csak aratóeszközeik voltak. Különleges szerepe volt a nemesi portákon a kocsiszíneknek, ebben tartották a parádés szekeret, más névvel csinos szekeret. Tavasztól őszig ezzel, télen pedig szánnal parádéztak a nemes ifjak; ez is a társadalmi különbségek egyik jelentős manifesztálódása. Megkülönbözteti a két osztály lakóportáit az is, hogy csak a derekasiakén állnak takarmánytárolásra szolgáló csűrök. A partiak házai jobbára háromosztatúak, vertfalúak és szerény bútorzatúak. A 19. században még a nemesek lakóházai sem sokban különböztek ezektől. Lajos Árpád összehasonlította a két társadalmi osztály (ő mindig réteget említett) életmódját is. A parti családok népesebbek, akár 5-6 gyermeket is neveltek. A nemeseknek alig volt egy-két gyereke, de nem ritka a gyermektelen család sem. Az utóbbiaknál a családi ház a kisebbik fiúra szállt. Nősülés esetén az idősebb vagy az anyai házba, vagy a nagyszülőkhöz költözött. Különbség mutatkoztak a szülők és nagyszülők megszólításában is. Csak a partiak járnak fonóházba, a nemesek otthon fonogattak. Észrevette és leírta a táplálkozásban megnyilvánuló különbözőségeket is. Az asszonyok étkezési helye, sok nemesi családnál is, a küszöbön volt. Megfigyelte, hogy a nemesek és a partiak elkülönülése leginkább az egyházi életben, elsősorban a templomi ülésrendben és a település tisztségeinek viselésében mutatkozott meg. Ezek voltak azok az ősi társadalmi hagyományok, amelyekhez a kollektív gazdálkodás időszakában is mereven ragaszkodtak. A padsorok legelső helyein csak nemesek ülhettek, a székek szét voltak osztva a családok között. A nemesek családtagjai, a férfiakkal együtt, a meghatározott helyeken ültek. A mindenki széke hátrább volt. „Az érdemszékek családról családra öröklődnek. A falusi tisztségeket, pl. a bíróságot, a Mességet, hadnagyságot és a kurátorságot is mindig a nemesi családok tagjai tölthették be." Érdekes megfigyelésre utal, hogy az iskolás gyermekek még tegeztek egymást, de az után már megkövetelték, hogy fiatalurazzák (pl. Béni fiatalúr) és kisasszonyozzák (Póli kisasszony) nemesi származású társaikat. Ettől kezdve a tegezés is egyoldalúvá kezdett válni. Különbözőség mutatkozott nemcsak a két társadalmi osztály magatartásában, hanem viseletében és szokásaiban is. Ezek részletezésére itt nem térek ki. Lajos Árpád kis könyvében sem tagadta meg kedvelt kutatási témáit; itt is foglalkozott a településen dívó játékokkal, pl. a fiúk tukázásá\ia\, a kislányok kacsázásá\ia\ és a nagylányok karajozásnak nevezett körtáncával. Valószínűleg helyi nemesi jellegzetesség az ún. „udvarlás lóháton", és a lovas-szánozás. A nemesek báloztak, a partiak pedig fonóházba jártak. A katonaság után mindkét társadalmi csoport hamar házasodott. A lakodalom menetét és szokásait is igen részletesen ismertette. Összegzésképpen a következőket mondhatjuk el. iia, LXXVII. 1966. 319