H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Szlankó István: A cibakházi ármentesítő és belvízszabályozó társulat tevékenysége

tiszainokai zsilipet szétbontották és az itteni vizeket a nagyrévi magaspart átvágásával a cibaki Holt-Tiszába akarták vezetni. Az öblözetekben szorítógátakat építenek, hogy egy esetleges gátszakadáskor ne kerüljön víz alá az egész öblözet. A 95-ös árvízkor az ún. cibaki alvógátnál megfoghatták volna a vizet, de két helyen az is át volt vágva. A minisztérium sürgetésére a Holt-Tisza két áttöltését is megerősítették 56.731 m földtömeg beépítésével. 1895-ben újabb feladattal bővült a kör: az 1894-ben fúrt tiszaföldvári artézi kút fölös vizének az elvezetésével. Ez azért okozott problémát, mert a csatornában állandóan víz lévén, az nagyon elgyomosodott. A későbbiekben ez minden község határában jelentkezett. Megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy a földvári kút csurgalékvizét az ún. Kenderföldek öntözésére használják fel, de a víznek nagy volt a szódatartalma. A minisztérium javaslatára a holtágak vizének a felhasználását is tervezték. A cibaki Holt-Tiszából 1000 holdat, a tiszaugiból pedig 440 holdat lehetett volna öntözni 188, ill. 203 korona/hold berendezési és üzemköltséggel. 1907 telén rendkívül vastag hótakaró halmozódott fel a hegyekben és rendkívüli árvizet vártak. A társulat középső öblözetének töltései mintegy 30 cm-rel alacsonyabbak voltak a kívánt szintnél, ezért terven kívüli töltéserősítésre kértek engedélyt. A környező községekből toboroztak embereket 60 filléres köbméterenkénti egységárért, de csak akkor jelentkeztek többen, amikor 80 fillért ígértek egy m föld beépítéséért. Megbízottak utaztak Csongrádra és Szentesre, ill. Mindszentre és Hódmezővásárhelyre, hogy ott is munkásokat toborozzanak. Egy hét elteltével már 510 talicskás, 30 kocsis és 31 kordélyos dolgozott. A harmadik hetet pedig 904 talicskás, 37 kocsis és 51 kordés munkás kezdte meg. Nem egészen három hét alatt 86.000 m volt az összes „földmozdítás". Szerencsére az olvadás üteme olyan volt, hogy nem okozott rendkívüli „nagyvizet". 1908-ban újabb töltéserősítési tervek készültek el. A földművelésügyi miniszter 719.937 m -nyi földmunkát engedélyezett. Az első ütemben a középső öblözet gátjait erősítették meg. A munkát Nagy Izsó és Radó László építési vállalkozók kapták meg és 1911-ben 267.000 m

3 földet építettek be. A felső és alsó öblözet munkáira Schaar Ede és fia ajánlata volt a legkedvezőbb. 1912. május 4-én kötötték meg a szerződést 465.464 m földmunkára, december 15-i határidővel. Szeptember közepétől azonban szokatlanul magas árvíz vonult le a Tiszán, ami az anyaggödröket elöntötte, így a vállalkozónak el kellett küldeni a munkásokat. Az újrakezdés után pedig m -ként 25 fillérrel nagyobb árat kért, amit a választmányi és a közgyűlés is elutasított, s ebből évekig elhúzódó per lett. Az építési naplóban 1913. ápr. 26-án jelezte Trukker Ferenc társulati mérnök, hogy az alsó öböl töltéserősítési munkálatai is 14 Jkv. 1907. ápr. 12. 15 Építési napló II. (Az alsó öböl töltéserősítési munkálatai.) 1912. szept. 12-től (TFM) 16 Jkv. 1912. dec. 12. 17 Jkv. 1915. jan. 15. 18 Károlyi-Nemes 1975. 66-67. o. 19 Jkv. 1922. ápr. 3. befejeződtek. Küzdényi Szilárd társulati igazgató főmérnök bejegyzése szerint a vállalkozó 524.220 m földet mozdított és ebből 510.088 m -t építettek be a töltésbe és a rámpákba. A földmunkán febr. 24-én dolgoztak a legtöbben: 184 kordé és 154 felrakó (gyalogos). Ugyanebben az időszakban zajlott a Tiszaköröszugi és Tóköze-lstvánházi Társulatokkal való egyesülés előkészítése, aminek a gondolata már tíz évvel korábban felmerült. Az „Egyezség" megszavazása után Kövér János társulati elnök, tiszaföldvári birtokos lemondott a megbízatásáról, mert az egyesülésnek semmi előnyét nem látta. Az alakuló közgyűlés (Szolnok, 1913. jan. 23.) kimondta, hogy a három társulat egybeolvadása után Szolnok-Csongrádi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat néven működnek tovább. (A bevezetőből már tudjuk, hogy az egyesült társulat 1922-ben újra szétvált.) A Szolnok-Csongrádi Tiszabalparti Társulat utolsó közgyűlésén megbízták Küzdényi Szilárd igazgató főmérnököt, hogy írja meg az egyesülés előtti társulat 50 éves történetét. A társulati jegyzőkönyvek alapján el is készült a tanulmány, de azt az új igazgató főmérnök, Schuszter Ferenc írta meg. Szerencsénkre ez a kéziratos mű megmaradt, de az alapját képező jegyzőkönyveknek nagyobb része „eltűnt". A továbbiakban már csak az elég hiányosan megmaradt jegyzőkönyvekre hagyatkozhatunk, ezért lehetséges, hogy a társulat életében jelentős események, munkálatok kimaradnak ebből a tanulmányból. Az átfogó művek egy-egy öblözetről csak a rendkívüli eseményeket említik meg. Az 1915. január 15-én tartott választmányi ülésen már csupa háborús napirendi pont szerepelt. „Örömmel" jelentették, hogy Schuszter Ferenc hadiszolgálatot teljesítő ig. főmérnököt főhadnaggyá léptették elő. A következő pontban aggódva gondolnak egy esetleges árvízre, mert nem tudnák a szükséges árvédelmi munkáscsapatokat összeszedni. Súlyosbította a helyzetet, hogy a szivattyútelepek gépészeit is behívták katonai szolgálatra, őket pedig nem könnyű helyettesíteni. 1919-ben rendkívüli körülmények között (román megszállás) rendkívüli árvíz vonult le a Tiszán. Az egyesülés előtti Tiszaköröszugi Társulat területén Tiszasas térségében harci cselekmények következtében átszakadt a töltés és kb. 10 ezer hektár 18 került víz alá. 1922 áprilisában „a Kutykó laposon az 1919. évi árvíz katasztrófa óta egy nagyobb terület állandóan víz alatt van". Ugyanez év tavaszán a hó gyors olvadása következtében nagy mennyiségű belvíz keletkezett a tóközei kerületben, amit kezdetben a zsilipen le tudtak engedni, de az emelkedő árvízszint miatt szivattyúzásra kellett áttérni. Kb. 500 mázsa szén felhasználásával 291 órán keresztül működtek a szivattyúk. 287