H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Örsi Zsolt: A Kecskeri Puszta Természetvédelmi Terület kultúrtörténeti áttekintése

juhot tartottak. A fajtaváltással az elnevezés is módosult. Az új jószágokat birkának nevezik. Az alföldi növénytermesztés legfontosabb terménye mindig a búza volt. Az adószolgáltatások mindig tartalmazzák a búzát. 1558-ban tizedet adtak, 1587-ben 243 véka búzát kellett beszolgáltatni a nagykunoknak. Elsó'sorban azonban a saját szükségletüket fedezték. Sokáig csak az ún. tiszavidéki búzát termesztették. A fajtaváltás elég későn következett be. A jó közlekedési viszonyok és a termelési technika megváltozása lendítette fel a búzatermelést. A kenyérgabonáéval párhuzamosan termesztettek még árpát, zabot, de ezeket jóval kisebb mennyiségben. A búza mellett a kukorica vetésterülete nőtt meg nagyobb arányban. A „magyar" tengerit felváltotta a lófogú, majd jött a hibrid. A köles lassan kivonul az étkezésből és többé nem vetik. A híres dinnyeföldek akkor tűnnek el, amikor a múlt század hatvanas éveiben megszűnik az évenkénti újraosztás. A lucerna és a lóhere az 1800-as évek második felében jelent meg, míg a takarmányrépa csak a századfordulón. Ezen növények elterjesztésében nagy szerepe volt az 1899-ben megalapított Magyar Királyi Földmíves Iskolának. A tájátalakítással együtt járt a gazdálkodás változása is. A szántóföldi növénytermesztés kiszélesedett, ami elsó'sorban a búza, majd a kukorica vetésterületének növekedésében jelentkezett. Ezzel párhuzamosan az állattartás legeltető jellege visszaszorult és létszámban is csökkent. Az intenzívebb tartásmód fajtaváltozásokkal járt együtt. Mindez a gazdálkodás szerkezetének átalakulásához vezetett, amely a belterjesség irányába mozdult el.

107 A növények közül elsőként a búzát kell megemlíteni. A karcagi földön termett búzát tiszavidéki búzának nevezik. Másik általánosan használt megnevezése „élet" volt. Az acélos szemű, de gyenge szárú búzához sokáig ragaszkodtak a gazdák. [Másfajta vetnivalót a földműves iskola szerezte. Vót gazda, aki nem engedte, mondván, hogy ő csak a tiszavidékit veti. Most is az a baja a karcagi határnak, hogy kiszorították a vetisit]. A búza mindenkor meghatározó volt a termelésben. 1713-ban a Nagykun Kerületben a gabonavetések aránya így nézett ki: búza: 63,08%, árpa-köles 34,94%, zab 1,98% A bócsai határban is termesztettek búzát. 1798-ban a Bordarétet és a Bócsai ugart a gazdák tilalmasba akarják vetetni, mert olyan nagy a vadbúza. 1866-ban a Vajasra kérik ugyan ezt. 105 Varga Gy. 1996. 106 Gyárfás I. 1885. 60,144. 107 Bellon T. 1973. 108 Bellon T. 1973. 113. 109 Gaál L. 1978. 301. 110 Bellon T. 1973. 165-166. 111 Bellon T. 1973. 85-86., 78. 112 Bellon T. 1973. 94-95. 113 Fényes E. 1839. 114 Bellon T. 1973. 115 Bellon T. 1973. A közelmúltig jelentős helyet foglalt el a népi táplálkozásban a köles. A rövid tenyészidejű növényt elsősorban vízjárásosabb helyre, gyengébb minőségű földbe vetették. 1792-ben a „Botsai Viraditsos" földet osztják köles alá, de 1793-ban is ugyanitt találjuk. 1796-ban a Karajánoson termesztik. A 19. század végéig a kendert is termesztették. A polgárosodott népesség azonban hamar abbahagyta a szövetek házi előállítását, így a kender termesztéséről, a kender feldolgozásáról csak okleveles adatokkal rendelkezünk. A kenderföldet rendszerint ugyanazon a határrészen osztják. Az 1790-es években sokáig a Vajason van a kenderföld, de még 1804-ben is itt találjuk, amikor árvíz önti el a területet. 1813-ban még mindig a Vajast fogják kender alá. „Egyébiránt sárga és görögdinnye nagy bőséggel van, Kisújszálláson és Kardszagon egy Takács nevű görög dinnye faj a magyar országi leghíresebb dinnyékkel vetekedik." Ezt a hajdan nagyhírű terméket ma már alig-alig termesztik. A híres karcagi dinnye eltűnt. 1792-ben Bócsán a kimaradt virádicsos földet osztják dinnye alá. 1796-ban a Kara Jánosi kölesföld mellett termesztik a dinnyét. A ma nélkülözhetetlen takarmánynövény a kukorica megjelenésére nincs pontos adatunk. Először a járulék- és ugarföldeken kezdték el termeszteni. 1796-ban a Bócsai ugarföldet, 1808-ban a Bordát és Vajast osztják kukorica alá. A reguláció megszüntette az egészségügyileg káros környezetet, a pangó vizeket, amelyekben a rohadó növényi és állati maradványok bűzt árasztottak, de a rovarok: szúnyogok, böglyök hatalmas serege is innen származott. Az egészségtelen ivóvíz fogyasztása szintén abbamaradt, megszűntek az országos járványok. A tájátalakítás lehetővé tette azt is, hogy megfelelő minőségű utakkal a Nagykunság is bekapcsolódhasson az ország vérkeringésébe. 1880-ban megépült a vasút, ami elősegítette a kereskedelmet. A megtermelt árut már gyorsan el lehetett szállítani távoli vidékekre is. A települések ennek hatására nyitottabbakká váltak. A társadalomra is hatással volt ez a hatalmas méretű tájátalakítás. A megszaporodott népességen belül egyre több nincstelen jelent meg. A földmunkák évtizedeken keresztül megélhetést jelentettek ennek a tömegnek. Ez levezette a súlyosbodó társadalmi feszültségeket. Megjelentek a speciális földmunkások, a kubikosok. A vasút megépülése mindenütt vasutaskolóniákat 280