H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Örsi Zsolt: A Kecskeri Puszta Természetvédelmi Terület kultúrtörténeti áttekintése

1566. évi tatárbetörés pusztította el először a Nagykunságot. Következő év júniusában az egri várhoz és püspökséghez tartozó javak összeírásáról rendelkeztek. E szerint Kolbázszék legnagyobb községe Bocsa volt: 45 egész telkes jobbágy és két zsellér lakta, de tizenhárom üres telke is volt, kapitánya egy sem. 1568-ban a jászok és kunok az egri vártól a jászberényi palánk birtokához csatoltattak. A tizenötéves háború alatt Bocsa is elpusztult. 1618-ban Forgách Zsigmond levelében mint pusztát említi és oltalmat ígér a néptelen falvakat megszállni akaró kunoknak. 1629-ben már ismét lakott településként említi egy oklevél. Ebben Esterházy Miklós nádor megengedi a kilenc községben lakó kunoknak, hogy a pusztán maradt tizenegy szállást árendálhassák tőle évi háromszáz forintért. 1633-ban panaszkodtak a bócsaiak a nádornál az örökös zaklatásuk miatt. Tíz évvel később - derül ki egy levélből - Szabó Márton, a nagykunsági nemesek kapitánya Bócsán lakott. 1649-ben a tíz népes nagykun helység képviselői megjelennek az országgyűlésen és megerősítettették az 1629-ben kötött kontraktust, mivel a nádor meghalt. 1655-ben azonban már arról panaszkodnak, hogy „őket a fel s alá járó végbeliek marháik e/hajtása, sarczoltatás és más számtalan hatalmaskodással annyira sanyargatják és károsítják, hogy teljességesen elpusztulnak miattok és lakóhelyeikből is kénytelenek kibujdosni." A hatalmaskodások tovább folytatódtak, mind a magyarok, mind a törökök, majd később a német felszabadító csapatok részéről. A teljes pusztulás 1683-ban következett be. A Bécs ostromára vonuló krími tatár kán, Murád Giraj itt vezette át csapatait, majd visszafelé is a Nagykunságon keresztül jött. Ekkor pusztult el Bocsa örökre. Annyira feldúlták a hadak, hogy a templomnak csak a fundamentuma maradt meg, határa náddal, sással, gyékénnyel volt benőve, teljesen elvadult. A falu lakosai Karcagra menekültek. A redempció alkalmával a város 7000 Ft-ért vette meg a pusztát. 1799-ben Bedekovich Lőrinc kéziratos könyvében az alábbi feljegyzést találjuk: „Bo/tsa Nagy Kun Puszta Kardszag Várassáé, mellytül napnyugatra fekszik, határi éjszakrul Kolbász, napkeletről Kardszag, délről Magyarka, nyugatrul Kiss Ujszállás, déli oldala nagyobb részsül motsáros a' többi fekete termékeny, és szántással használtatik." Ezeket a mocsaras helyeket az eke mindig kikerülte, a területet állandóan jószágtartásra használták. A neve is ezt tükrözte: Bócsai legelő. Az ó'sgyep majdnem teljesen körülveszi a Kecskeri tavat, amely a folyószabályozások előtt állandóan vízzel borított terület, a Karajános mocsár legmélyebb része volt. Ma egy körgát tartja benne a vizet és halastóként használják. Mivel a Kecskeri puszta természetvédelmi terület igen 39 Gyárfás I. 1879-85. 40 Györffy I. 1955. 92-93. 41 Nagy L. 1878. 239. 42 Tóth J. 1976. 34. 43 Csendes L 1980. 107. 44 Papp-Váry Á.-Hrenkó P. 1989. 45 Bognár A. 1978. 150-155. bonyolult formát mutat és így a megrögzült határnevekkel behatárolni igen nehéz, ezért a Kunhegyesi úttól délre eső ún. Bócsai legelő elnevezéseit közlöm. Ballá Antal kamarai mérnök az 1770-es években mérte fel a Mirhó vízrajzát. Ezen a következő határneveket olvashatjuk: Törökbori Halom, Tibuczi Csárda, Törökbori Telek, Dráva Laponyag, Csikeri domb, Ravasz Lyuk, Bócsai halom, Bócsai Telek, Szék Laponyag, Szék Laponyag, Vajas, Ganéjos, Sajka laponyag, Köves laponyag, Karajános Sziget, Karajános sziget, Karajános szigetek. A következő egy nagy alakú kézzel rajzolt térkép: Kartzag Uj Szállás 1784-87 évi külterületi felvételekről másolta Dr. Györffy István 1926.: Porong határ, Dráva laponyag, Bócsai halom, Csíkeri domb, Bócsai Ravasz Lyuk, Ketske Ere, Veszett Ér, Kurva hát, Cina sziget, Kara János szigetek. Az első katonai felmérésének 1:28.800-as 1782-1785. között készült térképéről: Tibus, Török bor halom, Csunka ér, Boltier Tó, Szig Lapunia halom, Kitskere telek, Köves halom, Bibitzto halom, Karajános Rét. A második katonai felmérés (1806-1869) adatai: Törökbori halom, Tibús halom. Törökbori fertő, Csikere halom, Bocsa halom, Kettős ér, Vajas-tó, Borsi tó, Borsi halom, Vajas lapossá, Csonka ér, Csima-derek, Verem laponyag, Köves laponyag. A harmadik katonai felmérés (1872-1884) adatai: Törökbori halom, Tibucz halom, Törökbori fertő, Törökbori hármas kút, Csikere kút, Csikere laponyag, Bócsai halom, Bócsai Legelő, Bócsai telek, Bözsi halom, Erdőhát, Kettős ér, Nagy Kecskeri, Csonka ér, Vajas, Köves hát, Pingyó csárda, Csonka fenék, Tajta Pál laponyag. Varró László karcagi főbíró 1864-ben írta össze Pesty Frigyes kérésére a külterület neveit: „7 er A község határában előforduló topographiai nevek; következők: Ködszállás, Hatház, szántó föld - Bocsa, Magyarka legelő - Hegyesbor, részint szántó, részint legelő — Asszonyszállás legelő; mellyek hajdan mind megannyi helységek valának, 's a' tatár járás által pusztultak el. (...) Csikos-ér, hajdan vízfolyás, most száraz, igen bőv csiktermő volt. (...) Konta halom - Görbe fertő, Bibicz laponyag, Kettős laponyag — Tarattyó, Sós fertő Tibócz, Tiboczhalom, Tiboczfertő — Tibocz kun csapatvezér nevéről — Veres fertő. Alom sziget, Törökboriér, Törökborihalom, Törökbori telek, - hol máig is láthatók bizonyos tégla épületnek maradványai; a monda szerint bizonyos Bori nevű török csapat vezéréről neveztetvén el, ma legelőül használtatni szokott terület. Dráva laponyag, Baltaér, Kecske ere, Kecskere-laponyag — Vajas, Vajascsurgó, Kettősér, Erdőföld egyidőben erdőnek osztatott ki, onnan maradt reá é' nevezett.' 273