H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Örsi Zsolt: A Kecskeri Puszta Természetvédelmi Terület kultúrtörténeti áttekintése

mint amilyenre a töltés megépítése előtt példa lett volna. A védmíí létrehozása azonban új problémákat is indukált: az aszály nagy éhínségeket okozott. Új gondként jelentkezett a belvíz, mert a megépített töltések akadályozták a vízvonulást, ezért belvízlevezető csatornahálózatot 33 kellett kiépíteni. A belvizek, talajvizek magas sótartalma szikesedési folyamatot indított el, amelyet később meliorációval próbáltak meg ellensúlyozni - sikertelenül. A folyamszabályozásoknak köszönhető, hogy megszűnt az Alföld kettéosztottsága és az egész nagyrégiót kiemelte a periférikus helyzetéből. A reguláció azonban megbontotta azt a sok évszázada tartó „párbeszédet", amely az ember és a környezet között zajlott. A horizontális vízgazdálkodást egy vertikális váltotta fel. Ennek a logikának az újragondolására lenne mihamarabb szükség. A karcagi határ képét a 19. század végéről a kortárs szemével látva érdemes felidézni: „A karczagi határban a folyókat az erek, különösen pedig a szikerek pótolják, melyekre azonban elnevezésük joggal csak akkor alkalmazható, ha zápor féle segítséget kapnak felülről. Ugyanis az erek vidékünkön forrásszerű kezdettel rend- szerint nem bírnak, hanem a csapadékból merítik víztartalmukat, a mely emelkedik és hanyatlik, vagy nyáron egészen kiszárad, a szerint a mint nedves vagy száraz időjárás az uralkodó. Nevezetesebb erek Karczag határában: Bereczfenék, Őzes, Nádasér, Kigyósderék, Bánfi derék, Apavára derék, Papere, Sebesér stb. A Hortobágy folyón, az ereken s az évenkénti áradásokból fennmaradó vizeken kivül vannak még a karczagi határban vízzel elborított egyébb nagy kiterjedésű terűletek is, melyek lápok, mocsarak és tócsák neve alatt szerepelnek. Oly alacsony fekvésű helyek ezek, melyek a csapadékból származó áradat befogadására, már helyzetöknél fogva, természetes medenczéűl szolgálnak s szabad lefolyással nem bírnak. A mocsarak és tócsák vizét az esőzés és havazás szolgáltatja, melyet legtöbbször még a nyári nap perzselő heve sem bír elpárologtatni. Az 1853-ik évi fölvétel szerint a mocsarak és tócsák Karczag határában 20 ezer kat. holdat foglaltak el, mely terület azonban az anyagi kultúra folytonos előhaladása következtében évről-évre (1887-ben 2000 kat. holdig) aránylagosan kisebbedett. De a közelebb múlt évek nagy mérvű víz áradása nemcsak a /apályokat töltötte meg, hanem elposványositott alacsony fekvésű termőterűleteket is; minek aztán az a szomorú következménye lett, hogy e földek produktív felhasználása lehetetlenné vált; sőt, — amennyiben a mocsarak terjedése bizonyos betegségek kifejlődésének szokott 31 Karcagi G. 1987. 27. 32 Györffy L. 1932., Györffy L 1978., Zsoldos I. 1979., Érkövy A. 1863. 33 Ducza L 1978. 34 Gruber L 1996. 370. 35 Horváth B. 1993. 36 Daróczi E. 189G. 12-17. 37 Kosa L. 1982. 18. 38 Méri I. 1954. 272 okozója lenni, — káros hatás gyakoroltatott egyébbként sem kedvező közegészségügyi viszonyainkra. Nevezetesebb lápok, mocsarak és tócsák határunkban: Férgestó, Bodonostó, Disznórét, Vajas, Czinaderék stb. A fekete agyagtalaj Karczag határában néhol, finom csillám és kovarészekből álló szikes foltok által van megszaggatva. E szikes foltok legnagyobb mennyiségben a Hegyesbori puszta keleti oldalát övező közlegelön, továbbá a bócsai gyepen s a Zádor erdő környékén mutatkoznak. A Hortobágy és Berettyó folyók sárrétjének egyrésze Karczag határát is érinti, s e terűlet egyes helyein, nevezetesen a Bereczfenéki mocsárban és a Kunlaposon féltőzeg telepekre akadunk, melyek iszappal vegyített nádgyökerekből állanak s meggyújtás esetén pislogva emésztődnek.' * Az ármentesítések után alakultak ki azok a tájformák, amelyeket a természetvédelem nemzetközi viszonylatban is Magyarországra jellemzőnek tart. Az első a puszta. Ez jórészt a török hódoltság alatt elnéptelenedett majd állattartásra használt területet jelent. A 19. század közepétől azonban már ezek is ritkaságszámba mennek. A második a folyamszabályozásokkal létrejött ártéri erdők, ligetek, holtágak, mocsarak együttese. A harmadik a művelt földek, az ezeken lévő tanyák, fasorok, dűlőutak, azaz a mezőgazdasági táj. Az első kettő ugyan csak másodlagosan keletkezett, de ma már „őstájnak" számít, mert muzeális értékű. (Több száz éves eredeti növénytakarót viselő föld ma már alig akad hazánkban. Ezeket szigorú természetvédelem óvja.)

37 A Kecskeh puszta az első típusba tartozik. A középkorban Bolchatelek nevű falu külterülete volt. Méri István nagykunsági régészeti terepbejárása nyomán azt állapította meg, hogy a megtelepülés már az Árpád-korban bekövetkezett. Arról nincs adatunk, hogy a magyar lakosság sorsa mi lett, a kunok hogyan vették birtokba. Bolchatelek neve először 1513-ban tűnik fel, amikor a kolbázszéki kunokat tiltották el a nagyváradi püspökség birtokainak elfoglalásától. Az egri püspök Verancsics Antal 1558-ban összeírást rendel el és itt mint a kolbázszékhez tartozó nagykunok községe szerepel. A püspök 1563 novemberében Marjalaka és Bocsa nagykun falvakat losonci Bánfy György birtokába adja, olyan feltétellel, hogy: „a nagy kunokat régi szabadságaikban megtartsa, rendkívüli terhekkel ne sanyargassa, s más adomány esetében egyszerű felhívással visszabocsássa." Az