H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Szabó Antal: Zenebona Törökszentmiklóson 1819-1820-ban

feketíteni. Egyik-másik jelölt véleményük szerint ugyan más helyzetben megfelelne, de ilyen válságos időben semmiképpen. Kapóra jött számukra az, ha valaki nem tudott elég jól írni, olvasni, de az egészségi állapotot is számba vették, meg azt is, hogy „élete utolsó részében nem kezdhet hivatalt". Sok minden más is előkerült: szereti a bort, fiai lopósak, fajtalan életet él, engedetlen természetű, a tanács által többször volt büntetve, indulatos, a zenebonások feje, helyet adott az éjszakai titkos összejöveteleknek, részt vett a collecta szedésben, szekeret adott a Budára, Bécsbe panaszt tevésre menőknek, kezességet vállalt a rabok vizsgálatát végző ügyvéd költségére, régóta a lázadók között van stb. Kik voltak a zenebonások? Jelentős része a helyi társadalomnak, mint már azt a szavazati részvétel is érzékeltette. Volt közöttük takács, csizmadia, kovács. Nem véletlen, hiszen a nyomozáskor kiderült, hogy „hajtogatták őket az Uraság szérűire villásoknak" annak ellenére, hogy évenként egy összeggel megváltották magukat. Csatlakozott hozzájuk obsiton katona, aki a napóleoni háborút is megjárta. Az meg egészen természetes, hogy telkétől megfosztott úrbéresek, a zendülés meg más okok miatt börtönben lévők rokonai, de nemesi származású is volt közöttük. A választások előtt a zenebonások megbízottai is bejárták a várost. „Hogyha szabad volt Bíró Uraiméknak kétszer a Várost 30 feljárni... nekik is szabad volt" „Két-három betsületes embertől az volt parantsolva, Hogy minden Házhoz menjünk be s megkérdezzük... mi a szándéka, akarattya-e hogy újj Tanátsot választunk-e, hogy ki tudgyák, hogy teccik-e a régi vagy újj Tanáts". Magukkal vitték a névsort, arra jegyezték a választ. 800 közül csak 28 akarta a régit. A felmérést először 10 majd 12 ember végezte. Párosával jártak. Egyik református volt, a másik katolikus. A város területét a négy tized szerint osztották szét maguk között. Igazukat, a foglyok kiszabadításának lehetőségét, a zenebonázás előtti állapotok visszaállítását akarják. Hittek a jó király segítőkészségében és igazságosságában. Hozzá is keresték az utat. Sérelmeiket Bécsbe akarták eljuttatni. Az úriszék, a földesúr, a vármegye ezt nagyon nem akarta. Nemcsak a törökszentmiklósi eset kapcsán, de országosan is összefogtak az ilyen lépések ellen. Volt rá alapjuk, nem kerülhették meg a hivatalos utat az ilyen kérelmek. A törökszentmiklósiak áruikkal, fuvarvállalásokkal, itt-ott gyógyítás céljából nem kevesen Pestet is járták. így jutottak az igazságkeresők egy zugügyvéd karmaiba. Halmi Sámuel vezette az orruknál fogva jó pénzért, hitegetésekkel hónapokon keresztül. 28 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 72. p. 29 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 42-43. p. 30 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 43. 31 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 41-42. p. 32 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 181. p. 33 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 220. p. 34 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 185. p. 35 Évkönyv 329. p. 36 Adattár jegyzőkönyvéből. 1819-20. évi Protocollum 44. p. Tanácsa, forduljanak a Helytartótanácshoz, ebben majd ő segít. Járt a városban is. Társaságba tömörítette az elégedetlenkedőket, a nevet is ő adta: Recurrens Társaság (Folyamodók). Megígérte azt is, hogy megszerzi a jó urbáriumot. Az ő bekapcsolódása hitet adott a zenebonásoknak, erőt a továbblépésekhez. Megtartották a tilalom ellenére az éjszakai összejöveteleket, a költségekre pedig collectat (házról házra gyűjtött pénzt, vagy pénzzé tehető terméket) szedtek. Különösen azok adtak többet, azok segítettek a szedésében, akiknek a hozzátartozóik Egerben voltak a megye börtönében. Olvasva a jegyzőkönyvben rögzített vallatásokat, mindenképpen kitetszik az együttérzés, a cselekedni akarás. Szinte mindenki áldozott tehetsége szerint. De ha szépszerével nem adakozott valaki, megszólták: „van annak 60 juha, szőllője, kitelik abból". A zugprókátor ezekben a hetekben jól élt. Újabb és újabb összegeket kért. A felséghez írt levélben - amit a miklósiak állítottak össze — a legfontosabbakat írták meg: „a rabok szabaduljanak ki, az urbariális tavaszi földekből egy hibáz, ...meg kell oldani, hogy a nyughatatlanság előtti állapotba helyezzék őket (mármint a rabokat), ... Kérik ... hogy dolog idő 33 bejővén, törvényt szolgáltasson a raboknak." Már kész sikerekről beszélt a lakosság Halmi „beszámolója" nyomán. „No úgymond hála Istennek megnyertük a miért fáradoztunk. Bécsben... voltunk a Felséges Király előtt, és mikor felvetődött a Tsztmiklósiak dolga, akkor kiment Almásy ő Exelenciája". Jó hír volt, el is hitték. Kik is sínylődtek a börtönben? Ifjú Kiss András, Iványi András, Karakas Ferenc, Békési Tót Mihály, Kiss Ferenc, Markot András, 35 ifjú Bakos János, Lőrinczi Mihály és Katkó Ferenc , illetve még jó néhányan, de a jegyzőkönyvekben az ő neveik találhatók. Amikor az ügyüket tárgyalták, 40 helybelinek kellett Egerbe menni, hogy alapos és hosszas nyomozás után az ő tanúkihallgatásuk után pontot tegyenek a zenebona végére. A büntetés kemény volt, de ezen nem lehet csodálkozni. Példát kellett statuálni. Halmi Sámuelt három esztendőre ítélték, súlyosbításul hetenként kétnapi böjttel, szigorított fogsággal, s neki kellett volna a néptől kicsalt 1353 vftot is visszafizetnie. Pénze, vagyona azonban nem volt, amit a Pestre felment küldöttség is megtapasztalt, mikor szálláshelyére is benéztek. Iványi Andrást, Burai Kiss Andrást, Burai Kiss Ferencet, Nagy Bana Jánost, Bakos Jánost és ifjú Burai Kiss Andrást két esztendei vasban letöltendő börtönre, félévenként 30 pálcaütéssel tetézve, s nekik kellett megtéríteni az ügy összes költségét, 2298 vft-ot. Ebben benne van a Halmira szabott pénztérítés összege is. 35 lakót egy ízben elszenvedendő 40 pálcaütésre ítélték még ráadásul. Az elégedetlenség kifejezésének más módjai is voltak e napokban. Erősen akadozott a contribució és árenda fizetése. 250