H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése
odaérkező nomád türkmén törzsek hoznak a kos formájú, valamint állatviadalokat vadász- és harcijeleneteket ábrázoló sírjeleikkel. Oszmán kori sírjelek A Szeldzsuk Birodalom felbomlását követően létrejött törpefejedelemségek egyikéből, az oszmán emírségből nőtt ki az a birodalom, amelynek nevét hamar megtanulta a világ, rettegte a középkori Európa. Oszmán és nemzetsége (12817-1326) történeti mondáik szerint a Kayi nevű oguz törzshöz tartozott, törzs volt. Buzgó hitharcosok lévén hatalmi területüket gyors ütemben növelték, Karacahisar, Inegöl, Bilecik, Yenisehir után 1326-ban meghódítják a Márvány-tenger közelében fekvő bizánci várost, Bursát. Oszmán történelmi jelentősége abban áll, hogy törzsét államszervezetté fejlesztette. Róla nevezték el az általa alapított uralkodóházat, az államot, a későbbi birodalmat. A kitűnően szervezett katonai feudális társadalom alapját ő teremtette meg. Nem feladatom az oszmán történelmi események még vázlatos formában való ismertetése sem, azonban tárgyunk szempontjából a kezdetek említése fontos, mert a burszai korszakokkal újfajta sírjel tűnik fel az eddig bemutatottak mellett. Igyekeztem kronológiai sorrend alapján besorolni a típusokat azonban mindegyik esetében elmondható, hogy egymás mellett élve e formák és típusok gazdag átmenetet képeznek. Az oszmánokkal figyelemre méltó jelenség tűnik fel a temetőkben. Már nemcsak a fejnél, hanem a halott lábánál is állítanak sírsztélét, az eddigi, a földtől jóval magasabbra készített kőkeret vagy félcilindrikus forma helyett a sírt borító kőlap alig emelkedik a föld felé. A fejnél álló sírsztélé felső részénél kerekített mihrábot formáló, néhány típusnál határozottan antropomorf jellegű, feje, válla, törzse jól látható. E két alaptípus a XIX. századig fennmarad. Alapvető formaváltozás nélkül valószínűleg az antropomorf sírjelekből alakul ki az oszmán kori jellegzetes turbános sírkő, amely korai alakja a Timurida-dinasztia uralkodása idején jelenik meg (1370-1501) a mevlei dervisek 1D süvegének formáját mutatja. Török kutatók véleménye szerint a turbános sírjel indiai kultúrhatásra alakult ki. Álláspontjuk vitatható, ha arra gondolunk, hogy a katonai - feudális államszervezetben, a jogban az állam és egyház összefonódott. Az oszmán birodalom az alapítástól a bukásáig iszlám állam volt, amely a kezdetekben a vallás 12 Seyirci, M.-Topbas, A. [é.n.] 17-36. p. 13 Kaji-Kayig törzs leszármazottjai a törzsi összetartozás jegyét, a tamgát 14 Matuz, J. 1990. 28-38. p. 15 Karamagararí, B. 1992. 22-23. p. 16 Karamagararí, B. 1992. 22-23. p. 17 Karamagararí, B. 1992. 22-23 p.. - Vö: Önder, M. 1969. 9. p. 18 Lewis, Bemard, 1981. 163-172. p. 19 Glasenapp. H. 1984. 20 Lewis, B. 1981. 165. p. 21 Lewis, B. 1981. 166. p. elterjesztéséért, később a hitetlenekkel szembeni megvédéséért küzdött. Uralkodója az iszlám fejének számított, hadserege az iszlám hadserege, törvényei a vallás törvényei. A szultánok kötelessége volt ezt szem előtt tartani, ha eltért volna ettől az iránytól, a tudósok és papok óriás hierarchiája, a „szent törvény őrei" figyelmeztették, hiszen a vallási dogmák, a rituális és istentiszteleti szabályok valamint a polgári és büntetőjog egyetlen gyökérből szökkent szárba. Ismerete az ulemák a vallástudományok szakértőinek kiváltsága volt. A muszlim igazságszolgáltatás szerint az állam nem törvényhozói hatalom, a törvényt Allah hozza és kinyilatkoztatás útján tudatja, így a „szent törvény" a Próféta hagyományaira alapul. A végrehajtás azonban nem betű szerint kell érteni, a háttérben a helyi közösségek hagyományain alapuló szokásjog játszott szerepet az igazságszolgáltatásban. A minden ízében iszlám alapon nyugvó társadalom rangjelző szimbóluma sem lehet más, mint az egyházi kötődésű réteg viselete. A társadalmi hierarchiát, amit a temetők rendje is elénk vetít, ők határozták meg az alábbiak szerint. I. Murád (1360-1389) létesítette a katonai főbíró 20 címet, amit a tartományok vallási vezetőjének adományozott. Ez időtől kezdve bontakozott ki az államvezetés, igazságszolgáltatás és vallási hierarchiának az a rendszere, amelyhez fogható nem volt az iszlám országok történetében, amely sajátos módon alakította az oszmán társadalmi rétegződést. Kezdetben a katonai bíró állt a hierarchia élén, majd egyre erősebb lett a sejhüliszlám néven ismert isztambuli főmufti hatalma, így a XVI. század elején már őt ismerték el a legfőbb egyházi méltóságnak, az államvezetésben közvetlenül követte a nagyvezírt. Irányítása alá tartoztak a dzsámik, imámokbói, müezzinekből, prédikátorokból álló gyülekezete valamint az iskolák. A hivatali és vallási testületek tagjai egyaránt ezekben az iskolákban tanultak, ezek szellemiségét szívták magukba, s amikor hivatalra kerültek - mert a hivatali tisztségeket rendszerint az ulema réteg tagjai töltötték be - minden igyekezetükkel a neveltetésükből következő elvárásnak kívántak eleget tenni. A társadalom vezetőrétegét tehát ők alkották. Az egykori tartományi központok és a főváros történelmi temetőiben az ő sírjeleiket találjuk. A XVI. századtól egyre sokszínűbb a sírokon ábrázolt fejfedő (serpus) formai megjelenése. Valószínűleg az ulemák sírjelölése volt hatással a polgári rétegre is. A temető képe a társadalom vezető rétegének tagozódását tükrözi. A fejfedő jelzi az elhunyt társadalmi és vallási hovatartozását, amint azt a XVI. századi követjárások során készült feljegyzésekből ránk maradt adatok is igazolják. Kuripesics Benedek 1530-ban így ír: „Az udvari is a sírjeleikre vésik. Önder, 1969. 16. p. 171
