H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése

szertartáshoz felvonult törökök rangjuk és beosztásuk szerint más-más turbánt viseltek. A fehér turbánt (tumban) viselők feltehetően az ulemák, a mohamedán egyházi jogtudósok voltak, fehér csúcsos süvegűek az azabok, (olyan gyalogosok voltak, akik nem tartoztak a szultáni testőrséghez}, a zerküláh, a posztóból készült kúpos alakú fejfedő aranyozott fonallal kivarrt fajtáját a magasabb rangú janicsárok és szolákok (balkezes íjászok) viselték. A közjanicsárok fejfedőjétől az különböztette meg, hogy hiányzott róla a hátrafelé lelógó rész, a jatirma." A viselet, de különösen a fejfedő nemcsak a katonaság rangját jelezte, hanem a polgári lakosság foglalkozását is, olykor származására utalt. A süveg (serpus) köré csavart szarik másként állt az írnok fején, másként viselte az ötvös és egyéb céhbe tartozó. Evlija Cselebi a XVII. században Isztambulban a szultán előtti felvonulás alkalmával ötvenhét céhet ír le, közöttük a szemétkotrókat is, akiknek „vörös kaftánjuk volt és a Tekke vagy a Hámid részhercegségben viselt süveget hordtak. A turbánviselet általános lehetett a birodalmon belül, átvették a vallási kisebbségekhez tartozók is, erre utal a Lamberg József és Jurisics Miklós vezette 1530. évi Konstantinápolyi követjárás feljegyzése: „A kőhídtól és Drinápolytól egészen Konstantinápolyig, sőt még azon túl is (...) mindmáig sok görög él, valamennyi városban, mezővárosban és falvakban. Keresztény hitűek, szigorúan megtartják ünnepeiket, templomaik, papjaik, szabályaik és szertartásaik vannak. Török fejfedőt, turbánt viseltek, de csakis kéket és nem borotválják a fejüket, hogy meg lehessen különböztetni őket az igazi törököktől." A XVII—

XIX. századi temetők sírjelei a korábbiakkal összehasonlíthatatlanul változatos képet mutat. Amíg a XV—

XVII. században rendszerint a már említett vezető rétegnek, a magas hivatalt betöltőknek állítottak, maradandó sírjelet, a XVIII—

XIX. században már a kézműveseknek, cirkuszi akrobatáknak is. A fejfedők olyan arzenálja tárul elénk a történelmi temetőkben, hogy a típusok elkülönítése nem kis feladat elé állítja a kutatót. A próbálkozások közül kiemelkedő Von Hans-Peter Lagueur munkája, aki mintegy 500 sírra kiterjedő vizsgálata alapján állított fel tipológiát. Lagueur isztambuli és edirnei temetőket vizsgál 1737. 05.1-tői 1834. 05.10. időintervallumban. Tanulságként összegezte, hogy ez idő alatt, mintegy tíz alapforma huszonötféle variációja válik el. Az ő munkájára hivatkozva közöljük az alábbi típusokat. Az 1. ábrán látható turbánt a kincstárnokok és a háremőrző fekete eonukok viselték a szultáni ünnepségek alkalmával. A XVIII. század végén kiment a divatból. A 2. ábrán látható turbánt a a rangos tisztviselők, a szultáni tanács tagjai hordták. A buggyos sapka köré tekert szarik keskeny, hosszú anyagból készült. Alighanem ez szolgált mintául a 3. ábrán látható turbánnak, amely ugyancsak az államigazgatásban szolgáló pénzügyi és számvizsgálók valamint vámhivatalnokok viselete volt. Formáját tekintve az előzőhöz sorolható a 4-5. ábra fejfedője. A spáhi ocagí, a kisebb javadalombirtokosok rétegéhez tartozók viselték. (A sírjelükön a titulusukra vonatkozó egyéb utalás nincs.) A 6-10. ábrák az alacsonyabb társadalmi réteg képviselőinek sírjelén látható formát mutatják. A sírfeliratok alapján úgy tűnik ilyet hordott a kávéháztulajdonos, a kereskedő és az alacsonyabb rangú egyházi személyek. A 7-8. kép a kézművesek, kereskedők fejfedője. A 9. ábrán lévő turbán a dzsemaat, a janicsárhadtest nagyobb létszámú hadosztályához tartozó katonák hozzátartozóinak sírjelén látható. A XVIII. század elejétől legelterjedtebb turbánforma a 10. képen látható kátibi vagy pasali kavuk. Kistisztviselők éppúgy hordták, mint magas rangú hivatalnokok. A feliratokból nem lehet egyértelműen következtetni a viselő hivatására. Valószínűleg a szín jelezte a foglalkozást. A 11. ábra a szultáni udvarban szolgálatot tévők fejfedője, míg a 12. ábrán lévő turbán viselői mollák, muftik, dervisek lehettek. E típusból 33-at vizsgál a tanulmány, de közülük 10 sírfeliratáról nem derül fény a társadalmi hovatartozásra. Valószínűleg a színe jelezte a rangot. A 13. ábra fejfedőjét a legkülönfélébb társadalmi réteghez tartozók viselték, így kézművesek, udvari szolgálatban lévők, de akad a vizsgált, e típushoz tartozó 69 sírból olyan, amelynek viselője a dzsemaat (janicsárhadtest) szolgálatában állt. A 14. ábrán lévő turbánt vendéglősök, akrobaták, ügyintézők, udvari ácsok, illetve alacsony rangú hivatalnokok viselték. Hasonló formájú, de nyilván más díszítésű turbánt hordtak a vidéki rendfenntartók, alacsony rangú katonák. A 15. típusba tartozott a nagyvezér ceremóniaturbánja, a vezérek és pasák, valamint a rendfenntartó tisztek fejfedője. A 16. a tudósok sírját jelöli, míg a 17. forma rangos tisztviselők sírjelén látható. A sejhüliszlám szolgálatában állók, imámok, mollák, kádik, kalligráfusok nyugszanak a fenti turbánnal jelölt sírokban. A sírjelek azonosítását nehezíti, hogy nincs semmiféle jelzés a színekre, bár a XIX. századiak között találunk zöld-piros színre festett sírköveket, de ezek fejfedői a Tanzimat, a „nagy újjászervezés" korából (1839-1876) származnak, amikoris megszűnt a turbánviselet, helyette általánossá vált a fez. Az új viseleti darab sírköveken való megjelenése is jól mutatja a temető és társadalom 22 Kuripesics Benedek beszámolóját közreadja Tardy, L 1977. 158. p. 23 Evlija Cselebi 17. századi világutazó 1D kötetben jegyezte le az utazásai során látottakat. Műve teljes kiadásban máig nem jelent meg. A 8. kötet, a magyarországi utazásáról szóló, és az 1. kötet kivonata magyarul is olvasható. Germanus Gy. 1984. 18. p. 24 Tardy L. 1977. 155. p. 25 Krüger, Eberhard Einige afghanische Turbanformen. In: Waffen und Kostümkunde, Jahrgang, 1969. 42-48. - Vö: Ayanoglu, Ismail: Fatih devri ricali mezar tasiari' ve kitabeleri. lm: Vakiflar Dergisi IV. 1958. 193-208. p. 26 Lagueur, Hans-Peter 1982. 80-92. p. Az idézett mű nyomán készült rajzos illusztrációkat Hangyási Attilának, a Györffy István Nagykun Múzeum munkatársának ezúton is köszönöm. 172