Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)
Vadász István: A tiszafüredi nyomdák története
VADÁSZ ISTVÁN A TISZAFÜREDI NYOMDÁK TÖRTÉNETE Egy kisváros nyomdatörténetének feldolgozása nem mindig egyszerű feladat. Törekvéseinknek egyrészt a források fellelhetősége szab határt. A valaha létezett kisvárosi nyomdák többsége ugyanis valóban kisüzem volt: 1-2 inassal, s viszonylag szűk körben terjesztett termékekkel. Az egykoron kis példányszámban elkészített helyi újságok, névjegyek, báli és lakodalmi meghívók, levélpapírok és borítékok, ügyviteli és egyéb nyomtatványok ugyanis jórészt csak szerencsés véletlennek köszönhetik mai előkerülésüket. Ugyanakkor ezek a termékek rendkívül érdekes emléknek, roppant hasznos forrásnak bizonyulnak. Köztudott, hogy a vidéki kis nyomdák megjelenése, számuk gyarapodása összefügg a polgárosodás folyamatának XIX. század végétől tapasztalható kiteljesedésével. A XIX. század végén egy kisvárosi nyomda alapítása nem pusztán gazdasági vállalkozás: a nyomda létezése egyben kulturális tényező is. Ezen nyomdák termékeinek egy része (pl. helyi újságok, egyesületi kiadványok, meghívók, plakátok) pontos és aránylag megbízható képet ad egy adott térség vagy település helyi társadalmának állapotáról, működéséről. A nyomdai termék ugyanakkor az előállító üzem technikai felszereltségéről, az előállítók felkészültségéről, a megrendelők („fogyasztók") igényeiről, általánosságban mondva a befogadó környezet civilizáltságáról is árulkodik. Az írni-olvasni tudás, az ismeretközvetítés ugyanis a modernizáció nekilendülésének egyik alapvető tényezője. Úgy gondolom, hogy a nyomdák polgárosodást kísérő területi elterjedése egyben településhálózati tényező is. A nyomdai termékek ugyanis olyan iparcikknek minősülnek, melyek nem mindennapi igényeket elégítenek ki. Ezen szolgáltatások igénybevétele periodikus, nem véletlen, hogy nyomda nincs mindegyik településen. A nyomdai szolgáltatást biztosító intézmény ezért a településhálózatban koncentráltan helyezkedik el: egy nyomda léte tehát központi funkciót biztosít egy adott településnek. Ez a funkció természetesen nem az egyedüli. Az 1900-as évek első évtizedére például azt láthatjuk, hogy Magyarországon a járásszékhelyek (amelyek egyben piaci-vásári központok, s jórészt járásbírósági székhelyek is) csaknem mindegyike nyomdával rendelkezik. A kisvárosi nyomdák történetének tanulmányozásával tehát a polgárosodás folyamatát is nyomon követhetjük, s egyben képet kaphatunk a „város és vidéke" kapcsolat alakulásáról is. /. Tiszafüred nyomdái 1888 és 1950 között A múlt század második felében kibontakozó gazdasági-társadalmi fejlődés Magyarországon együtt járt a nyomdák számának gyarapodásával. Az 1. táblázat alapján jól nyomon követhető ez a változás. A XIX. század közepén még igen kevés település rendelkezik nyomdával: jóformán csak a legjelentékenyebb helyeken, az ország politikai központjában, illetve egyes közigazgatási székhelyeken találunk nyomdát. 1850 és 1876 között azonban a nyomdák száma több mint kétszeresére emelkedik (71-ről 187-re). 1895-ben már 548 nyomda volt az országban: ám 15 év alatt ez a szám is megkétszereződött. A későbbiekben a nyomdák száma az ország területének változása miatt alacsonyabb lett. Ez a szám azonban az államosításig csak kis mértékben változott: a gazdasági helyzet függvényében csökkent vagy emelkedett. A nyomdahelyek számszerű alakulásával kapcsolatban azt célszerű kiemelni, hogy 1910-re gyakorlatilag minden járásszékhelyen volt nyomda, s ez az állapot fennmaradt egészen az államosításig. Erre utalnak a lakosságszám és a nyomdák száma közötti mutatók is. 1910-ben 1 nyomdára 16.912 lakos jutott Magyarországon, 1934-ben ez a szám 13.335 főre módosult, ami azt jelenti, hogy a XX. század első felében egy 69
