Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)

Bánkiné Molnár Erzsébet: Jász és kun, jászkun öntudat megnyilvánulásai a Kiskunságban

A „nemzeti" színekben és zászlókkal felvonuló banderisták közé Félegyháza 140 önkéntes banderistát, 12 tisztet és 8 gárdistát adott.

38 A hatalmas költséggel megvalósított ünneplés filozófiáját Halas tanácsa fogalmazta meg: „...a jászkun nép dicsőségét a díszöltönyű testőrségnél s a nagy számú bandériumnál jobban mi sem emelheti..."

39 A címeres zászlókkal, jász és kun nemzeti öltözékkel felékesített bandérium a történelmi tudat által megőrzött régi dicsőség, parádés, népünnepélyként átélt színpadias megjelenítése. Az etnikai tudatot tápláló népességi folytonosságról ebben a korszakban már alig beszélhetünk. A történelmi és kiváltságos tudat is talaját vésztőben van. Az említett eseti, ünnepi külsőségek nem pótolhatták a jászkunságiakat az ország más vidékeitől megkülönböztető, saját jogrenden és az ez által meghatározott erkölcsi normákon alapuló, a Jászkun nemzetben" kifejezésre jutó érzületet. Az 1860-as évek után egyre szembeötlőbb, hogy a kiváltságos talajt elveszített Jászkun Kerület indentitászavarral küzd. Az összetartó erőt a népi kultúra és a közigazgatás próbálja megerősíteni. A népi kultúra azonban erősen tagolt, egy-egy településcsoporthoz, a Jászkun Kerületen belüli tájegységhez kötődik, helyenként átlépi annak merev határait. Egységes jászkun kultúra korábban sem létezett, csupán az élet bizonyos területeire vonatkozó egységes erkölcsi, magatartási normák. Ezek a normák csupán egyik — bár fontos — összetevőjét adták a kultúrának. A közigazgatás formálisan még az egységet képviselte, de az átalakuló magyar társadalmi és igazgatási rendszerben ez sem maradhatott változatlan. A közigazgatási különállás a létezéséhez alapot szolgáltató külön jogrend megszüntetésével bomlásnak indult. A változás a helyét kereső Jászkunságban élők öntudatában is nyomon követhető. Az 1868-ban megjelent hetilap, a JÁSZKUNSÁG címlapján az olvasó hetente láthatta a dicső katonai múltra emlékeztető büszke jászkun huszárokat, s az egykor hatalmas pusztákat birtokoló jászok és kunok állattartó gazdálkodását megjelenítő életképet. A lap belső tartalma azonban már minden múltbarévedéstől eltávolodva a helyét kereső Jászkun Kerület problémáinak adott hangot. Cikkírói a jövő lehetőségeit tapogatják, s az elkülönülés helyett a vármegyékkel való azonosulás szükségességét lopják be az olvasók tudatába. Még olyan eretnek cikk is helyet kaphatott a lap hasábjain, amiben a szerző a Jászkun Kerületben honos, a középkorra visszanyúló, de még az önkényuralmi időszakban is maghagyott tisztségviselői elnevezéseket — főkapitány, kapitány — kívánta eltörölni. A névhez való ragaszkodás a cikkíró szerint már csak kegyeletből ered, majd így folytatja: „...de hát kiktől akarjuk magunkat e név által megkülönböztetni? Talán csak nem a magyaroktól, fajunk e legkiterjedtebb ágától, mert azok is épp elég harciasak, sőt századokon keresztül velünk együtt alig tettek egyebet, mint előőrsi szolgálatot a nyugati civilisatio mellett."

40 A JÁSZKUNSÁG-nak a közgondolkodás átalakulásában játszott szerepe, a hagyományostól eltérő szemléletnek teret adó nyilvánosság megteremtésében, nagy jelentőségű volt. 1876 után, amikor már sem a kiváltságok, sem az egykori kiváltságokat hordozó területek formális egysége nem létezett, a Jászkun Nemzet kifejezés tartalmát vesztette. A viszonylag homogén kunsági és jászsági településeken előtérbe kerültek az etnikai tudat mindennapi kultúrában megőrzött elemei, melyek egyben kapaszkodót is jelentettek az új azonosságtudat kialakulásában. Amint azt már említettem, a Kiskunság népességének jelentős hányada bizonyítottan jász származású, illetve a Jászságból települt át. Közülük különösen Majsa és Félegyháza, valamint az egykori Jászság külső pusztáiból létesült települések említendők, pl. a Szentlászlópusztából 1874-ben községgé alakult Jászszentlászló. Félegyháza tipikus példája az időnként felmelegített „kun tudat" részben természetes, részben hamis éltetésének és a valódi elkülönülés következményeként is létező jász etnikai tudat lappangó tovább élésének. Ez utóbbi megjelenésének terepe az életmód, a vallási élet, a népnyelv, az előbbié a kun földhöz fűződő kiváltságok, a kun közigazgatási és bíráskodási központi szerepkör, a kun földhöz kötődő kevert népesség környezetétől eltérő másságának hangsúlyozása. A felbomlás időszakának identitászavara tükrö37 SZML.Jk.ir. 4.köt. 220., BKML. Kf. It. Főbírói ir. 1183/1857., Tan. ir. Lad.84 Cs 12 Sz 12 /1857. Az uralkodó látogatására fordított költségek összege több mint 56.000 forint volt. 38 A teljes bandériumi létszám 1680 főből állt. Lásd: Botka, 1994. 218—219. 39 BKML.Kh. It. tanácsi jkv. 1857.170—190. p. 40 Jászkunság, 1868. 280. 21