Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)
Novák László: Emberföldrajz és településnéprajz
A telek településtörténeti értelemben megtelepedettséget, a föld művelés alá vételét („megtelkesít") jelenti, amely évszázados frejlődése során a paraszti (őstermelői) birtok alapjává alakult. A településnéprajz történeti-néprajzi módszert alkalmaz, s ennek megfelelően alapvetőnek tartja a jogi, s birtokviszonyokat magában foglaló települési képződményt, a telekszervezetei. A telekszervezet történeti fogalom tehát, amely kifejezi a tulajdon-, birtok- és társadalmi viszonyokat. Az őstermelő (jobbágy, cívis, kiváltságos gazda) meghatározott feltételekkel jutott bizonyos földterülethez, vehette azt birtokba. A jobbágy telek (sessio), telekszervezet alapja például a „ház", „házhely", házastelek (porta, fundus), amely a helység központjában helyezkedett el, s a gazda lakóhelyéül' szolgált, s gazdasági irányító szerepkört is betöltött. A belső telekhez meghatározott mennyiségű szántóföldet és kaszálót (tartozékföld vagy appertinentia) osztottak ki hozzá a határban. A jobbágy itt folytatott mezőgazdálkodást, agrártevékenységet. A történelem sajátos alakulása következtében (pl. a másfél évszázados török uralom Magyarország jelentős, főként alföldi részein) a jobbágytelek nagysága különböző volt. Mária Terézia 1767. évi úrbérrendelete szabályozta az úrbéri viszonyokat. Az I. földminőségi osztályba sorolt helységekben egy 1 telkes jobbágy 2 pozsonyi mérő (a magyar, 1200 négyszögöles hold) házastelekkel, fundussal a központban, valamint 24 hold szántófölddel és 12 embervágó (hold) kaszáló területtel rendelkezhetett. 52 A ház, házastelek, a helységben való lakás a telekszervezet, birtokstruktúra alapja a különböző jogállású településekben is. A kiváltságos Hajdúságéban a hajdú „hajdútelek" birtokában volt, amely sokban hasonlít a jobbágytelekhez. Nem a földesúr, hanem a kommunitás a kiváltságos jog alapján részesítette törzsökös lakosságát házastelekben és hozzá tartozó szántó és rét földekkel. 53 A szabad királyi városokban — így Debrecenben — a városon történő lakás volt feltétele a határbeli földek birtoklásának. 54 A szabadalmas városok között Kecskemét telekszervezete hasonló ehhez. A kecskeméti cívis is csupán városi háza függvényében (tehát adózó birtokos lakosként) birtokolhatott határbeli mezeikerteket, földeket. 55 Nagykőrösön fellelhető a jobbágytelek maradványa. A városi lakás feltétele volt a polgárságnak. A körösi lakos házastelket kapott, amelyre felépíthette lakóházát. A házhoz kaszálót is mértek, amely „ház után való rét" volt. A szántó nem volt tartozéka a belső portának. 56 A jászkun telekszervezet eltért az említettektől. Az 1745. évi redempció során a megváltott földterület lett a birtok- és településszervezet alapja. 57 A telekszervezet tehát konkrét „telekből", birtoktestekből, parcellákból, földterületekből tevődött össze, s összességében egy társadalmi közösség, falu, mezőváros településrendszerét, a települési alkotta. Ez a településrendszer tágabb fogalom a telekszervezetnél, mivel egy helység határának olyan részeit is magában foglalta, amelyek közös használatban voltak (legelő), vagy eleve nem kerülhetett abba (erdő), vagy külön kötött szerződés révén, mint szorgalmiföldek csak járulékosan kerülhettek hozzá (szőlő, kert, irtvány). A kuriális jobbágyhelységekben a település, településrendszer szerves részét alkotta a földesúr kuriális fundusa, valamint a majorsági birtoka. A legelőt közösen használta a jobbágyokkal, míg az erdő kizárólagos tulajdonát és használatát képezte. Az úrbéri viszonyok megszűnésével, a jobbágytelek, telekszervezet felbomlása következtében megváltozott, átalakult a feudális településrendszer. A volt jobbágy — mint a redempció, megváltakozás során a kiváltságos és szabadalmas helységek lakosa — tulajdonosa lett annak a földnek, amely korábban a földesúré volt, s amelyet csupán úrbér fejében használhatott, birtokolhatott. Az alföldi falvak, mezővárosok jelentős részében kötött határhasználat volt, nyomások szerint művelték a szántóföldeket. Az úrbéri egyezség utáni birtoktagosítással megszűnt ez a határhasználati rendszer. A volt jobbágy — hasonlóan a Hajdúságban és a Jászkunságban eszközölt arányosításhoz és tagosításhoz a XIX. század első felében — egy tagban kapta meg szántóföldi és kaszáló birtokát. Külön váltság lefizetésével megszerezhette az irtvány és szőlőföldeket, amelyek ezáltal a volt jobbágy birtokához ötvöződhettek. Sor került a közös legelő arányosítására és felosztására, majd annak feltörésére, szántóföldi művelés alá 52 Szokolai István, 1856.; L. még Wellmann Imre, 1967.; Nóvák László, 1979. 53 Nóvák László, 1975/a. 54 Balogh István, 1981. 55 Novak László, 1986/a. 56 Nóvák László, 1978. 57 Nóvák László, 1986/b.; Nóvák László, 1991. 162
