Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)

Szabó László: A paraszti munka méltósága

miatt még úgy volt szökésben a parasztság (városba költözés, ingázás), hogy visszatérésében is reménykedett. A felbomlott parasztüzemnek és paraszt családnak ma már csak a romjaival találkozunk. A paraszti kultúra értékeinek továbbadása (pl. a népi tudásanyag a gazdálkodásban) elsősorban a családon belül történt, s ez a tudás mára elhalt, alig támaszható fel elemeiben is, pont most, amikor megnyílt az egyéni gazdálkodás lehetősége. A parasztbirtok vagy parasztüzem a parasztcsalád hiánya miatt nem támasztható már fel. 4.2. A paraszti családi üzem, még ott is, ahol a gazdálkodás egynemű (pl. juhászat), több összekapcsolódó üzemegységből áll. Az üzemegységek száma a családi munkamegosztást alapvetően befolyásolja, illetve a családtagok száma, egy-egy munkába növő gyermek az egyes üzemegységek súlyát megváltoztathatja (pl. libát, disznót, tehenet őrző gyermekek nagyobb száma a tartott állatok számát is növelhetik, a családban maradt, megnősült fiú egy új tanyabérletet jelenthet bizonyos vidékeken, a munkavégző leányok nagyobb száma átalakíthatja a házimunkák, feldolgozó munkák rendjét, a piacra termelést: tojás, baromfi, tejtermékek). A régi parasztcsaládban a sok gyermek nem hátrány, hanem előny volt, tagolt munka- és üzemszervezetet tett lehetővé. Nem kellett idegent fogadni egy-egy munkakör betöltésére, fontos üzemág működtetésére. A vőség mint intézmény is azért lehetett fontos, mert a hiányzó férfi munkaerőt házhoz hozta. A paraszti gazdaság összetett üzemszerkezete vidékenként, a táji adottságoknak és a hagyományoknak megfelelően változott. A sokféleség biztosította a családi létet, mert hol egyik, hol másik üzemág volt jövedelmező (időjárás, egyéb károk, piaci igények, adóztatás jellege). Történetileg az üzemágak a telekrendszer segítségével foghatók meg leginkább, ám tudjuk, ez nem teljesség, hiszen a legújabbkori tapasztalataink mutatják, mindig vannak olyan foglalatosságok (paraszti üzemágak), amelyek nincsenek a telekrendszerhez kötve (pl. fuvarozás, méhészkedés, alkalmi munkák, gyűjtögetés). Az üzemágak között persze mindig volt egy-két kiemelkedő, az, amelyik az élet fenntartását, illetve a pénzt hozta. Ennek vizsgálata minden egyes közösségben elengedhetetlen. Fontos, hogy a parasztüzem üzemegységeinek a struktúrája milyen: mely ágazatok a meghatározóak s melyek a járulékosak. Ha egyes vidékekben gondolkodunk, akkor tudunk hagyma-, paprika-, murok-, káposzta-, dinnyetermelő falvakról, tájakról. Másutt az állattartás vagy annak termékei kerülnek előtérbe. De a termékeikről nem feltétlenül híres vidékeknek is megvolt a jellegzetes üzemszerkezete, akár csupán az önellátást, akár egy kisebb piaci körzet ellátását szolgálta. Az üzemágak, s ezek egymással való kapcsolata jellemző a közösségre. Éppen ezért igen fontos kutatási eredménynek tartom üzemszervezeti szempontból azt, hogy hogyan is kapcsolódnak össze az egyes üzemágak, melyik az, ami, koronként persze változóan, meghatározza egy gazdaság szerkezetét, integrálja a többit. A korábbi tanulmányok közül csak utalok a jászsági gazdaságok zárt szerkezetére, ahol a gazdaság egésze az istállózó állattartásnak volt alárendelve, s a gazdaságok ennek érdekében takarmánynövényt termesztettek legnagyobb területen, a gabona inkább az önellátást szolgálta egyéb üzemágakkal együtt, s csak keveseknél került piacra. Az üzemágak egymással való kapcsolata, mint határozott, de időben változó struktúra ugyanúgy jellemzi a közösséget, mint az építkezés, a szokásrend, a viselet vagy a népdal. 4.3. A családi gazdaságok a faluközösség egészébe tagozódnak be, s a családok kiszélesítik gazdasági és társadalmi kapcsolataikat. Az, hogy egy közösségben a vérségi (rokoni) vagy a területi (szomszédsági, falurészenkénti) kapcsolatok az elsődlegesek, már önmagában jellemző egy közösségre, s függ a családi és rokonsági rendszertől, a település szerkezetétől, nagyságától, illetve a közösség vagyoni megoszlásától, a vagyoni alapú szegregációtól is. Ha feltárjuk a társasmunkák vagy bármely közösségben végzett munka résztvevőinek összetételét, vidékek, közösségek eltérő jellege és munkarendje rajzolódik ki előttünk jellemzően. Vannak közösségek, ahol a kiscsaládok közvetlenül illeszkednek bele a faluközösségbe, másutt valamely nagyobb, határozott alakzatú vérségi alapú intézményen át (had, nemzetség, szer, szeg), s természetesen a kis- és nagycsaládok mindenkori aránya, megléte vagy hiánya is módosítja a munkaszervezetet. A legújabb korban, a szövetkezetesítés után is egy ideig a paraszti gazdaságok összefogták a parasztcsaládok tagjait, a távollévők, ingázók jövedelme gyakran egy kasszába került, s a családi vagyont gyarapította. Ennek megvoltak már korábban is az előzményei, hiszen a vándormunkások, summások, aratók, fuvarosok, szolgának elállók vagy bányában dolgozók is (ebbe remény szerint még az Amerikába kivándorlók is beletartoztak) hasonlóan szervezték meg a családot, s gyarapították a közös vagyont, hogy majd földvásárlással otthon önálló gazdaságot hozhatnak létre. Az 150