Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Jász és kun, jászkun öntudat megnyilvánulásai a Kiskunságban
A népesség megoszlása a folyamatosan létező településeken helybeli család baranyai család Halason 30% 71% Lacházán 3% 15% Fülöpszálláson 20% 25% Kunszentmiklóson 25% 16% Szabadszálláson 25% 8% A török uralom idején elnéptelenedett Dorozsma 1719-ben, Félegyháza és Majsa csak 1743— 44-ben népesült be ismét. Mindhárom település lakóinak többsége a Jászságból, Nógrád és Heves megyéből vándorolt át. A legtöbb áttelepülőt kibocsátó Jászságban a 18. században már szintén kevert népességet találunk. Az ott élők többsége magyar, szlovák, palóc vidékről vándorolt be. 1753-tól a Kiskunságot közigazgatási egységbe foglaló Kiskun Kerület központja Félegyháza lett. Félegyháza újratelepítőinek származási helyét pontosan ismerjük. A betelepülők 12 megye 58 helységéből érkeztek. 51,21%-uk származott a Jászságból, legtöbben (25,25%) Jászfényszaruból települtek át. 3 Ez az etnikai összetételét tekintve vegyes népesség már az eladatás idején egységessé kovácsolódott a Jászkun Kerületben. Egységük kialakulását segítette a kiváltságaikért folytatott közös harc, majd a redempció után a visszanyert szabadság védelme. E védelem kikövetelte a környezettől való elkülönülés hangsúlyozását és elevenen tartását. Az 1745-ben bekövetkezett redempció idején a Felső-Kiskunságban még kimutatható egy kun származású kisebbség, az Alsó-Kiskunságban ez csupán Halasról mondható el. A népesség etnikai keveredése nem szűnt meg a redempció után sem. A kiváltságolt terület szabadparaszti társadalma és életlehetőségei hatalmas vonzerőt gyakoroltak a betelepülni szándékozókra, melyet a helyi tanácsok csak részben korlátoztak. A Kiskunság helyi társadalomvezetése ezért rendkívül körültekintő és részletekig kidolgozott statútumokkal, szervezett közigazgatással segítette a redempció után egységes jogrend birtokába került szabadparaszti közösségek belső életét. Bár a kiváltságok eredendően minden Jászkun Kerületben élőre vonatkoztak, a redempció gyakorlati megvalósulásából következően társadalmilag elfo3 Bánkiné. 1981. 123-128. gadottá, és a helyi alkotmányos élet alapjává vált az a tétel, hogy a jogok a földhöz kötődtek. Teljes jogú polgárok ezért a földtulajdonos redemptusok lettek. A redemptus réteg ezáltal a gazdasági és politikai hatalmat egyaránt kisajátította. A privilégium által biztosított külön jogrend és egységes igazgatás hatása fokozta a kerület zártságát és megteremtette azokat az ideológiákat, amelyek az új rend alátámasztásához és a környezettől való elkülönülés hangsúlyozásához szolgáltattak eszmei alapot. A tényleges joggyakorlat és a kiváltságlevél szelleme közötti ellentmondás áthidalását, illetve a redemptus érdekeknek megfelelő magyarázatát különböző létező ideológiák felerősítésével, illetve mesterséges megteremtésével is igyekeztek segíteni. Jó módszernek kínálkozott erre az etnikai tudat felerősítése, valamint az etnikai tudat behelyettesítése a privilegiálís tudattal, s mindezek redemptusokra korlátozása. Ugyanekkor megjelentek mintegy az előző törekvések ellentmondásaiként azok az ideológiák, melyek a privilégium szellemének megfelelően a Jászkun Kerületbe tartozást és kötődést hangsúlyozva a szabad paraszti létre alapozott érzületet, összetartozást, és főként a kerületeken kívül élőktől való elkülönülést hangsúlyozták, függetlenül a belső társadalmi tagolódásban elfoglalt helytől. Ezeknek az ideológiáknak a legfőbb terméke az etnikai, privilegiálís, történelmi és katonai tudat összefonódásából kialakult jászkun öntudat. Az említett tudatfomák mellett véleményem szerint a Jászkun Kerület megszerveződésétől létezett a közigazgatási tudat is. A környezettől való elkülönülés formális kereteit éppen a közigazgatási egység adta meg. Helyhatósági tisztségviselőik szabad választása az eladatás évei alatt is életben tartotta az önrendelkezés szabadságának illúzióját, melyet egyre erőteljesebben törekedtek valódi önrendelkezéssé változtatni. E törekvések egyik konkrét megnyilvánulása volt 1734-ben a közös közigazgatás központjának méltó helyet adó jászberényi székház megépítése. Közigazgatási központul nem szolgálhatott földesúri rezidencia, az igazgatási egységet és függetlenséget — még ha csak korlátozottan létezhetett is — a maguk költségén felépített székház is demonstrálta. Közigazgatási úton hozták és fogadták el azokat a társadalmi normákat, amelyek a közigazgatási egységben élőkre vonatkoztak. Az ily 14
