Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Benedek Gyula: A hiteleshelyek Mohács előtt, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye jogelőd területeire

BENEDEK GYULA A HITELESHELYEK MOHÁCS ELŐTT, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE JOGELŐD TERÜLETEIRE A hiteleshelyek (lóca credibiiia, vagy lóca authentica) — mint Európa többi országában — Magyarországon is a középkorban alakultak ki, közhitelű (mai nyelven közjegyzői) tevékenység ellátására.

1 A tevékenység végrehajtását három — eredetileg nem erre a célra alakult — szervezet végezte: a római katolikus egyházmegyék káptalanjai (capituli), a szerzetesházak gyülekezetei (conventus), valamint világi részről a vármegyék. Közülük — legalábbis a lakosság szemében — a leghitelesebb a káptalan volt, amely a kezdeti időszakban felölelt minden elképzelhető hiteleshelyi tevékenységet. A konventeknek a tevékenységi köre kezdetben azonos volt a káptalanokéval, később viszont jelentősen szűkült. A vármegyék mindig korlátozott hatáskörrel bírtak és a bekapcsolódásuk is csak a XIV. század elején történt. Mindhárom szervezet a hiteleshelyi tevékenységet kezdeményezhette felsőbb parancsra (mandátum) — amelyet kiadhatott a király, a nádor, az erdélyi vajda, a bán, az országbíró —, valamint lakossági megkeresés alapján. Az utóbbi leggyakoribb formája a bevallás (fassio) volt. A hiteleshelyi tevékenységről az első tételes forrásunk II. Endre 1231. évi tv. 21. cikkelye, amely előírta, hogy a poroszló (pristaldus) törvénybe idézést csak valamely hiteleshely közhitelű bizonyságával együtt eszközölhet. A szabályozás folyamatosan — a szerves fejlődést követve — történt. Az 1291. évi tv. 5. cikkely egyenrangúsította a káptalanok és a konventek hatáskörét, majd az 1298. évi LXXVI. te. országosan egységesítette a kiszállást végző közhitelű személyeket megillető díjtételeket. A XIII. század végére — más feltételek következménye miatt is — a hiteleshelyi tevékenység gyakorlata meglehetősen egységessé vált az ország egész területén. A fejlődés azonban nem állt meg. Az 1351. évi III. te. visszaszorította a konventek működését, mivel szervezeti felépítésük miatt nem élvezték eléggé a lakosság bizalmát a hitelesség ereje tetekintetében. Az ügymenet „teljes rendezettsége" a XV. század első felére alakult ki, ami Zsigmond 1435. évi 2. decretuma 8. cikkelyében tükröződik. A további intézkedések az ebben foglalt alapokat elfogadva, meghagyva — főleg a megvesztegethetőség kizárása érdekében —, a finomítást szolgálták. Ezek közül kiemelkedő Mátyás király 1486. évi VI. decretuma 8. cikkelye, amely a királyi ember (homo regius) funkciójának, tevékenységének, valamint szankcionálásának a részleteit foglalja össze. Mátyás ugyanezen decretuma 10. cikkelyében pontosította a hiteleshely által kiküldött közhitelű bizonyságok személyét, tevékenységét és a jelentésük tartalmát. Ez utóbbira azért volt szükség, mert elterjedőben volt az a gyakorlat, hogy a hiteles helyek nem kanonokokat küldtek ki, hanem káplánokat, a káptalani iskola hallgatóit stb., akik megvesztegethetők voltak, mert nem bírtak egyházi illetménnyel. Miután a hamisságok nem szűntek kellőképpen, II. Ulászló az 1492. évi I. decretuma 43. cikkelyében szigorította a szankciókat a csalókkal szemben. A szigorítások közül a legkeményebbet a 6. §-ban találjuk. Ez kimondja, hogy ,A hamisan eljáró királyi ember hamis eskü tényében, főben járó büntetésben és összes javainak az elvesztésében bűnhődik." Említésre méltó még az 1500. évi decretum XXVI. te., amely a tiszteletdíjakat szabályozza újból, az 1523. évi V. decr. LV. te. pedig az oklevél kiállításával kapcsolatos szabálytalanságok szankcionálását fogalmazza meg. A hamisan eljáró ítélőmestert hivatalvesztéssel, a hiteles helyet pedig a pecsétje elvételével fenyegeti. 1526 után jelentős változások következnek. A polgárháború, majd a török hódoltság követ1 Papp László: A hiteleshelyek története és működése az újkorban. Bp. 1936. 49. 155