Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)
Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma
érkezett családok más körülmények között gazdálkodtak eredeti lakóhelyükön, és mintának tekintik a helybeli német és magyar gazdaságokat, tőlük tanulják, hogyan kell az új földrajzi körülmények között gazdálkodni. Almáskeresztúron az ötvenes éveket is, mint erről már írtunk, a nagyarányú mozgás jellemzi. A helybenmaradó családok csak nagyon nehezen barátkoznak meg azzal a gondolattal, hogy ott-tartózkodásuk végleges. Ebben az időben került Almáskeresztúrra Póteri Ferenc tanító, aki maga is részese volt a rendkívül heterogén társaság lassú ós nehéz egységesülésének. "Amikor én odakerültem, akkor a lakosság éppen túl volt egy nagy zöttyenőn. Háromféle elemből tevődött össze az akkori lakosság. Megvoltak az őslakos svábok, de ezekkel az törtónt, hogy egyetlen család kivételével senki sem a saját, eredeti házában, lakásában lakott. Akinek semmilyen égbekiáltó bűne nem volt, az maradhatott Almáskeresztúron, csak egy rosszabb birtokba tették. Ezek helyére jöttek 1948-ban a felvidékiek. Na, most mi volt? Aki ott maradt sváb, látta, hogy az ő házában idegen van, amit ő összegyűjtött, összekuporgatott, másé lett. Ez semmiképp sem támasztott benne nagyszerű érzést. Aztán jöttek a felvidékiek, óriási nagy csalódással: egyszerűen vonatra rakták őket, s bár igaz, hogy minden vagyonukat hozhatták, mégis kiszakadtak a szülőföldből, bekerültek egy földrajzilag teljesen idegen tájba. Akik Almáskeresztúrra jöttek, kisalföldiek voltak. Sík területről kerültek ide, egy olyan helyre, amelynek fizikai megművelése is szokatlan ós újszerű volt számukra. (Például a kerék bekötése, vagy olyan helyen szántani, ahol csak egy irányban mehettek, annyira meredek volt az oldal.) Namost, a svábok és a betelepült felvidékiek mellett ott voltak az Elekmajorból bekerült cselédek. Ők is kétfélék voltak. Horvátországi magyarok ós a környékre való cselédek. A délvidékiek is telve voltak az elűzetós friss emlékével, mert őket 1943-ban semmi nélkül zavarták el. A svábság érthetően nem érezte magát otthon abban a kisebb értékű birtokban, amelybe áttelepítették. A felvidéki semmiképpen nem érezte jól magát, még abban a hazainál talán jobb állagú lakásban sem, mert mégiscsak visszasírta sajátját. Akik cselédek voltak, azok meg megszokták, hogy őnekik mindig kolompoltak, ós nem volt nekik olyan egyszerű dolog önálló gazdává lenni. És mindennek a tetejébe jött a beszolgáltatási rendszer, amikor szinte lesöpörtek mindent olyan padlásokról, amik egyébként sem teltek meg fele mennyiségben sem, mint addig meg szoktak telni. Amikor ón odakerültem, 1951-ben, nagyjából ezt az állapotot találtam. Féltékenység, irigység, bizalmatlanság, visszavágyás a saját házba, visszavágyás az elhagyott országrészbe, másrészt szinte visszasírva a cseléd! kolompot. Lassan-lassan azért minden rosszat elfelejt az em- * ber, ós úgy az ötvenes évek közepén kezdett valami kialakulni. De ugyanekkor hirtelen meglódult a lakosság. Először a leggódésabb svábok mentek el, azok, akik a lególetrevalóbbak voltak. És azok bizony Szigetváron, Szentlőrincen meg Pécsen különb helyzetbe kerültek, mint amit itthon hagytak. A felvidékiek mozgása csak jóval később indult meg. Igaz, előtte voltak olyanok, akik komáromi tájakra visszaköltöztek, hogy mégis közelebb legyenek a szülőföldhöz. A gazdasági irányú törekvések, hogy elmenjenek, sokkal később jelentkeztek. A második tsz-szervezés idején." Kétségkívül Almáskeresztúron ment a legnehezebben egy új társadalom körvonalainak kialakulása. 1980-ra 6-7 őslakos család maradt a faluban, s ezek is családnélküli öregek. A felvidékiek közül sokan elmentek, s bár az ötvenes években ők irányítják a falu életét, az első téesz elnöke, a tanácselnök közülük kerül ki, napjainkban az elköltözések miatt kisebbségben maradnak az egykori Elekmajori cselédekkel szemben. Gyűjtéseink szerint az egy helyről származók még akkor is, ha ott több tíz kilométer választotta el falvaikat, igyekeznek összetartani. Lakodalmakba meghívják ugyan a szomszédokat, mégis, hajnal felé már csak az ő csoportjuk marad ott. Temetésekre elmegy a szomszédság, az egy sorsúak azonban mégis külön gyászolnak. Az emlékezet szerint még a lakodalmak is siralmasak voltak ebben az időben. Kétségtelenül leginkább a fiatalság talál egymásra, jár el bálokba, alakít bandákat, vagy vesz részt az iskola szervezte különböző rendezvényeken. Az egy vidékről származás a családi kapcsolatoknál Is erősebb volt. Az első termelőszövetkezeteket minden községben 1954-ben hozták létre. Mozsgón ugyan kísérletet tettek 1949-ben téesz alakítására a cselédek, de ez magától felbomlott. 37 Többnyire mindenütt a volt cselédek a tagjai. Föld bőségesen van, mert az OFA-földek a rendelkezésre álltak. Az ekkori szövetkezetek azonban életképtelenek. S mint ilyenek, alkalmatlanok voltak arra is, hogy a társadalom szerkezetében valamiféle változást előidézzenek. Maradandóbb hatásúnak bizonyult az országos politikának az a része, amelynek nyomán létrejött a kis községekben is az önálló tanács. 362
