Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

A lótartás függetlenséget Is jelentett. Azoknak, akiknek nem volt fogatuk, vagyonosabb pógárokkal szántatták meg földjeiket, aratóik lettek. "A kisházasok voltak az aratója! a nagyobb pógároknak, a nagypógár az nem aratott, az kiadta részire az aratást." "Voltak azok a kisebb gazdák ott lenn az Alsósoron. Azoknak elmentünk szántani. Én is hánynak elmentem. Az segített nekünk, hogy is mondjam, hát gyalogul. Elgyütt kapálni vagy valamit csinálni, elgyütt akkor több nap." A pógárok és kisházasok ilyen együttműködése valójában nem lett volna nagy teher, mert még a számontartás sem volt túl szigorú. "Nem volt az úgy kiszámolva, annyira nem firtattuk, hogy pont ennyi vagy annyi nap legyen. Megegyeztünk. Értettük egymást." A kisházast azonban a szabad munkavállalásban a ledolgozás mindenképpen kötötte. Megesett, hogy éppen akkor hívta dolgozni a gazda, amikor másutt jólfizető, kedvező munkaalkalom volt. Az uradalmak jobb ós több munkát nyújtottak (aratás, kaszálás, erdő), s nem érte meg, hogy valaki kiessen egy nagy bandából viszonylag kis volumenű, pógárnak végzett munka miatt. Az uradalom azonban a saját föld fogatos megmunkálására nem adott igát. A pógárok és kisházasok között ez a kapcsolat csak akkor jött létre, ha a kisházasnak nem volt fogata, s igás munkára szorult saját földje miatt. Ezen a vidéken a bérben való szántás szinte ismeretlen volt. Aki fogatot tartott, annak többletmunkát kellett vállalnia, mert két-három hold földön takarmányt termelni lehetetlen volt. A kisházasok, de a szegényebb pógárok is részibe vállaltak kaszálást az uradalomban. "Olyan ember nem vett azért lovat, akinek két-három hold földje ne lett volna. Elmentek az ilyenek résziért kaszálni az uradalomba. Lucernát, bíborherét, meg mindenfélét." Több joggal rendelkező nagypógárok is adtak ki néha feliből-harmadából kaszálót. És lehetett a községtől, uradalomtól, egyháztól, közterületből is kaszálót bérelni. "Megvette az útmentit vagy az árokpartot. Akkor nem volt ám egy talpalattnyi hely sem, ami nem volt lekaszálva, mint most, akkor megvásárolták ezeket, amit most ingyen is odaadnának, de úgy se kell. Akkor ez mind tiszta volt." A lótartás a félfertály föld terméshozamát is megnövelte. Nemcsak az istállótrágyával, hanem a föld jobb megmunkálásával is. Mozsgón úgy mondják, hogy aki maga művelte a földjét ós jó lovakkal dolgozott, az egy magyar holdról 12 mázsa körüli búzatermést takarított be átlagos évben. Ha gyengébb lovakkal, csikókkal szántott, akkor már a termés sem volt olyan, de 8-10 q-t még hozott. Az, akinek más szántotta meg egyszer a földjót, a 8 q-s átlagot sem érte el. Érthető hát, hogy minden kisházas arra törekedett, hogy a függetlenséget, s rangot jelentő fogatot, három-négy hold saját földet, jogokat ós szőlőt biztosítsa. Számukra ez volt az elérhető legmagasabb életideál. Mivel a vagyon a gyermekek közt újra ós újra szétoszlott, a kisházasok gyermekeinek ez ideál jegyében kellett elölről kezdenie az életet. Megesett, hogy az osztozkodás során a kisházasok utódai közül néhányan a szőlőbe szorultak, mert ott építhettek fel házat. Lényegében a mozsgói Jedinka kisházasok ós szegény pógárok utódaival népesült be a XX. században. A szőlőbe szorult kisházasok életének legfőbb célja az volt, hogy ismét visszakerüljenek a faluba. Kisházasok gyermekei cselédnek soha nem álltak el. A saját föld megművelése, az állatok takarmányának részes kaszálással való beszerzése a kisházas családok munkájának csak kisebbik hányadát jelentette. A szőlőbeliekkel együtt ők alkották a vidék szabad munkavállaló rétegét. A kemény munkát igen korán meg kellett kezdeniök. Mivel a kisházasok saját gazdaságukban már kisgyermekkortól fogva minden paraszti munkát megismertek, ezért mint summások, napszámosok is keresettebbek voltak az uradalmakban a szőlőbelieknól. Tízéves koruktól kezdve az uradalmakban már rendszeresen kapáltak, répát egyeltek, aszatoltak, sőt hónaposnak is elszegődtek. Később részes kaszálást, marokverést, majd aratást vállaltak. Függetlenül attól, hogy együtt dolgoztak a szőlőbeliek gyermekeivel, bizonyos társadalmi különbség érezhetően megmaradt közöttük. A fogattal nem rendelkező kisházasok azonban a jövevényekhez közelebb kerültek. A gyermekkorban megkezdett munka családi létérdek volt. Míg a pógárok ugyancsak korán dolgozni kezdő gyermekei keresményüket magukra költötték, addig a kisházasoknál ez a családi kasszába folyt be, s a mindennapi megélhetést szolgálta. Az uradalmakhoz elszegődött kisházasok számára nemcsak az aratás volt fontos, hanem az is, hogy több helyen az uradalmak nagyobb részesföldeket is kezükre adtak. Csertőn a Bergeruradalomról így nyilatkoztak: "Az uradalomban nem köllött menni nem tudom én hány nap gyűjteni robotba. De ott kaptunk mindig vagy két hold harmados kukoricát. Egy fél holdat ingyen. De ha négy-öt holdat akartunk, azt is adott." Másutt az uradalom ledolgozáshoz kötötte a bórletet és a részesföldet. Az így szerzett föld, mégha termésének csak egy része is volt az övéké, 338