Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

ben, fekete kabátban, kalapban, kipödört bajusszal. A pógárasszonyok hosszú, sötét színű, elöl csipkebetétes ruhát viseltek ünneplőként. Fejükön a XX. században már kendő volt. A pógárt megkülönböztette a többi rétegtől az is, hogy földjére kocsin járt ki. Kisebb gazda kímélte lovait ós kisebb munkára inkább kigyalogolt. Szulimánban, noha a németek vagyonosabbak voltak, mint a magyarok, az öltözködésben nem a vagyoni, hanem a nemzetiségi különbségek mutatkoztak meg. A német asszonyok klumpában és színes, kötött szekliben jártak, míg a magyar asszonyok csizmát, később zárt cipőt viseltek. A tutyi mindkét nemzetiség aszszonyainál megvolt, csakúgy, mint a különböző színű, gyapjúból házilag készített berlinerkendő. Az utóbbit azonban az idős asszonyok szerint már messziről meg tudták különböztetni a falubeliek, hogy német vagy magyar asszony készítette-e. Természetesen a falubeliek viselete a szőlőbeliekétől Szulimánban js eltért. A pógárréteg a szőlőbeliekkel, cselédekkel ritkábban került kapcsolatba. Közös ügyeik a kisházasokkal voltak, főként a közös földek (erdő, legelő) használata miatt. "Amelyik tehetősebb gazda volt, annak volt négy oktálja, a kisebbeknek meg csak egy vagy fél. Meghatározták, hogy oktálonként mondjuk egy fél méter vagy egy méter fát adnak. Azok a nagypógárok az osztáskor azt mondták, annak az egy oktálosnak, hogy te csak akkor szólhatsz egyet, amikor én négyszer szóltam. Mert nekem négy oktálom van." Jóllehet, többen voltak egy-két oktálos gazdák, mégis legelőfelosztáskor, erdőirtáskor a pógárok érdekei jutottak érvényre. Közülük kerültek ki a falusi tisztségviselők, az erdő- és legelőközbirtokosság irányítói. A vagyonukat feldarabolt pógárok utódai is a rangtartás miatt hozzájuk húztak, nem pedig a kisházasokhoz. A pógár életformája, gazdálkodása mintegy eszményképe volt az e vidéken elérhető legmagasabb rendű életformának. S ez eszményt és elérendő-elérhető célt állított a hierarchikus társadalmi rendben az alullévők elé. Ezenkívül, mint törzsökös lakosság, ők hordozták a kisházasokkal együtt a helyi szokásokat, s engedtek ebbe érdekük szerint bekapcsolódni esetleg más rétegeket is. Jelenlétük, működésük szervezőleg hatott a falu társadalmára. A fentebb elmondottak kétségtelenül reális különbségek, s jellemzőek a pógárság magatartására. A társadalomba berögződött óvatos magatartás azonban nem engedte, hogy az ellentétek élesen felszínre törjenek, s inkább most utólag, a szociális érzékenység és érzék kifejlődésével fogalmazódnak meg ilyen határozottan a különbségek. Az átmenet az egyes rétegek között szinte észrevétlen volt, s inkább a szélső póluson elhelyezkedők (pógár - szőlőben, kisházas - cseléd) érzékelték az eltérést. Hogy a legvagyonosabb gazdák is milyen életszínvonalon éltek, azt jól jellemzi az, hogy menynyi volt a két világháború között egy olyan nagy parókia plébánosának javadalma, mint a mozsgói, amelyhez hozzátartozott még Almamellék, Szulimán és Almáskeresztúr. 11 hold szántója, 12-16 kh rétje és 12 oktál erdeje volt a plébánosnak, aki konvenciós kocsist tartott és földjót azzal műveltette, rétjét közmunkában kaszálták, s a méterbe vágott fát ugyancsak a falvak lakossága szállította be udvarába. Valójában ez a javadalom, mégha a pénzbeli juttatást is hozzávesszük, nem sokkal haladja meg a pógár vagyonából eredő jövedelmet. Kisházasok E réteg társadalmi pozícióját két tényező határozza meg: az egyik, hogy helybeli, ós ősei már az úrbérrendezéskor is a községben éltek, a másik, hogy a faluban házuk, telkük volt. Ez rokonította őket a pógárokkal, s egyben elkülönítette őket minden jövevénytől. Függetlenségük alapját a családi ház és telek jelentette, amelyet kiegészített bizonyos földtulajdon (0,5-4 h), illetve a hozzá tartozó, rendszerint egy erdő- és egy legelőjog, esetleg kisebb (400-600 négyszögöl) szőlő. A birtok és a jogok jövedelme nem volt elegendő a család fenntartására. Ezért szinte minden kínálkozó munkaalkalmat meg kellett ragadniuk. Életformájukat lényegében a különböző munkaalkalmak közötti válogatás, a munkaalkalmak megszervezése alakította ki, s nem a tulajdonukat képező föld. Ennek ellenére az alapot jelentő föld, illetve a család mindenkori létszáma két részre osztotta a kisházasok rétegét. A határvonalat az jelentette, hogy a család tudott-e fogatot tartani vagy nem. A fogatos ember fogalom volt, rangot jelentett körükben, s egyben bővítette a munkavállalási lehetőségeket, mert lehetővé tette a fuvarozást és egyéb fogatos munkák vállalását. Elmondják, hogy az első világháború után hazajöttek "... annyit összeverbuváltak, hogy nem lovakat, hanem nyolc-kilenc hónapos csikókat vettek meg ősszel, azt kiteleltették, kinevelték és tavasszal beparcikazták őket. Egész kis csikók voltak, alig látszottak ki a kocsiból, de befogták őket, és akkor már tekintélye volt, hogy őneki lova van." 337