Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

nültség is volt, a két világháború között harmonikus együttélés alakult ki. Bizonyos szokásoknál, jeles napokon az etnikai különbség ellenére is kölcsönös akciók alakultak ki. Például nagyszombaton német szokás szerint a német legények éppúgy kifordították sarkaiból, s leszedték a kapukat a magyar lányos háznál, mint a németnél. A magyar legények ugyancsak nagyszombaton gyalu- ós faragás forgácsot, pelyvát szórtak az úton a német legényekkel együtt, mintha egy bandába tartoztak volna. Lakodalmakba, temetésekre nemzetiségre való tekintet nélkül meghívták egymást, ugyanakkor házasodni kizárólag azonos nemzetiségűvel szoktak. A legény- ós leánybandák összetételét vizsgálva kiderül, hogy a két nemzetiség fiataljai elkülönültek egymástól. Amíg a faluban egy kocsma volt, a magyarok az udvaron, a németek a zárt részben táncoltak. Egy-egy fordulóra lányokat ki-bevittek ugyan, legény- és leánybandák keveredhettek a fonni, kötni, berlínerkendőt szőni vagy hímezni összejárok esetében, a bandák zártsága azonban állandó volt. A környék az almáskeresztúri németeket igen zárkózottaknak, szorgalmasaknak, takarékosaknak ítélte. A magyarokról úgy emlékeznek meg Mozsgón ós Csertőn egyaránt, mint a németeknél sokkal kisebb munkatempót, költekezőbb életmódot megvalósító közösségről. A német, még ha gavallér is volt, ritkán költekezett a kocsmában, s gyűjtötte az újabb földre vagy állatra valót. Megemlékeznek arról is, hogy a szulimáni és almáskeresztúri németek gazdaságának szerkezete abban különbözött a mozsgói, csertői és szulimáni magyarokétól, hogy lényegesen több jószágot tartottak. Ez az istállók méretein, téglaanyagán, korszerű felszereltségén ma is lemérhető. A somogyi, baranyai németek és magyarok közötti különbségtevésnek Andrásfalvy Bertalan szerint ezek másutt is jellemző jegyei.

19 Az utolsó harminc év megítélésénél alapvető szerepet játszanak azok az új csoportok, amelyek tömbszerűen települtek be a falvakba. A betelepülők első hulláma, a cselédség, a majorbeliek voltak. Mivel ők régebben helyben vagy a környéken éltek, társadalmi státusuk és megítélésük a kor demokratikus viszonyai miatt kedvező volt, jó részük vezető pozícióba került, a földosztás pedig megalapozta anyagi létüket. Ez a csoport összetartott. S ugyanakkor szembekerült a falu törzsökös lakosságával, amely lenézte őket. A beköltöző cselédség jelentős része az 1940-es évek végére már tovább is állt, mert mint a falubeliek mondták, az új földdel nem tudtak mit kezdeni. Nem értettek az önálló gazdálkodáshoz, ós ezért elhagyták újonnan szerzett földjeiket. Viszonylag kevesen maradtak meg közülük, s inkább azok, akik a szőlőbe és nem a falvakba húzódtak. Az úgynevezett OFA-földek rendkívüli mértékben felduzzadtak, főként Mozsgón, ahol a cselédség száma a legnagyobb volt. A cselédek földelhagyása, gazdaságot elhagyó magatartásuk a földosztó bizottság egyes tagjai szerint azért is alakult ki, mert a földosztásnál a családlótszámot vették tekintetbe, a sokgyerekes cselédek aránytalanul nagyobb területhez jutottak, mint amennyit meg bírtak munkálni. Mindez a cselédek csoportjáról az egyes falvakban azt a véleményt alakította ki, hogy lusták, dologtalanok, csak az ingyen dolgot szeretik. Jobb nekik egy kis biztos, szerény jövedelem, pár kanál meleg étel, mint a hús, amiért meg kell dolgozni. Ezt a véleményt, minthogy tömeges földelhagyásról volt szó, azok sem tudták megváltoztatni, akik végül megragadtak a faluban, s egyénileg köztiszteletben élnek. Szulimánba nagyobb számú délvidéki menekült ós csehszlovákiai kitelepített érkezett. A helyi lakosság véleménye szerint a délvidékiek erőszakos, vad karakterű emberek, akik nehezen illeszkedtek bele a közösségbe. Ugyanakkor a németeknél jóval dolgosabbak, hihetetlen munkabírásúak, s ezért becsületük nagy. A csehszlovákiai kitelepítettek a szulimániak szerint szintén meghaladták munkatempóban az addig felső határnak tekintett német normát, ugyanakkor vagyonos emberekként érkeztek ide, mert mindent magukkal hozhattak. Társadalmi státusuk a helyi norma szerint ezért nagyobb a volt német pógárokénál, illetve a délvidéki menekültekénél. Érdekes összevetni az almáskeresztúri csehszlovákiai kitelepítettek németekről alkotott véleményét a szuiimániakéval. Szerintük csodálatos, rendezett gazdaságok voltak a németek kezén, amely a helyi viszonyok szerint igen arányosan volt kialakítva. (Beltelek építményei - szántó - rét, legelő - erdő - szőlő - állatok.) Területileg Érsekújvár környékén ők nagyobb földeken gazdálkodtak, de az arányok nem voltak ilyen jók. Hogy mégsem maradtak meg sokan a csehszlovákiai kitelepítettek közül Almáskeresztúron, annak az az oka, hogy hiányzott az ő gazdálkodási stílusukhoz szorosan hozzátartozó városi felvevőpiac (Érsekújvár), s nem láttak perspektívát a gazdálkodásban. Felveti ez azt a szempontot, amelyet Andrásfalvy Bertalan az eltérő értékrendű dunántúli és alföldi életsílusról, életeszményről többször is kifejtett.

20 Az almáskeresztúri németek, de hasonlóan a szulimániak is, úgy látszik, átvették a vidék magyarságának 332