Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

Agócs Attila: A szocializáció néhány formája Agócsné Németh Ibolya: Vallási élet Korkes Zsuzsa: Néphit és népszokások H.Bathó Edit: Lakodalom Tóth Judit: Temetkezés Kerényi Gábor: A kutatás tanulságai Sajnos, a kötet nem jelent meg. Időközben azonban Nóvák László tanulmányát a debreceni KLTE Néprajzi Intézete önálló kötetben közreadta, s ugyanitt megjelenés alatt áll H. Bathó Edit dolgozata is. A gyökeres történeti változások következtében mára dolgozatunknak nincs meg az az aktualitása, mint a kutatás és megírás idején. A község- és tóeszösszevonások, de maga a kollektív gazdaság is történetileg bizonyult életképtelennek, így az általunk megrajzolt kép is múlttá vált, de terhes öröksége hat ós tovább ól jelen viszonyaink között is. Ezért látjuk szükségesnek tanulmányunk közreadását. Mozsgó ós vonzáskörzetének falvait a nagyfokú társadalmi mobilitással jellemezhetjük leginkább. Ez a mobilitás a török kiűzését követően a tágabb tájat is jellemzi. A XVIII. század harmadik évtizedéig egymást váltják a birtokosok, mígnem kialakulhat Mozsgó központtal a Batthyányiak kezén egy nagyobb birtoktest.

1 A Batthyány uradalomhoz azonban Csertő nem tartozik hozzá. Itt 1836-ig egymást váltják a birtokosok.

2 Idővel az egységes Batthyány-birtok a család egyes ágai között tovább darabolódik, majd 1850 után a Biedermann família tulajdona lesz. Az új földesurak megőrzik a mozsgói uradalom egységét, de belőle mégis engednek kisebb majorokat kiszakadni.

3 A török kiűzése után vizsgált falvaink népességének összetétele rendkívül heterogén. A XVIII. század végére némi egységesülés megy végbe, ennek ellenére Vályi András szerint Mozsgót rácok, magyarok és németek, illetve zsidók lakják: Szulimant magyar falunak minősíti, az ekkor Tótkeresztúrnak nevezett Almáskeresztúrt református magyar lakossággal, Csertőt pedig katolikus magyar lakossággal tünteti fel.

4 Jó negyed századdal később Fényes Elek Mozsgót Vályi Andráshoz hasonlóan jellemzi. Szulimánon már magyar és rác lakosságot, Keresztúron katolikus magyarokat, Csertőn pedig református túlsúlyú magyar lakosságot említ.

5 A nemzetiségi és vallási arányváltozások jelentős migrációra utalnak, s ebben az időben a rác (horvát), német és magyar nemzetiségek az elmagyarosodás irányába mozdulnak el. Azonban ez a folyamat Almáskeresztúron és Szulimanban teljesen megakad, Almáskeresztúr népe a század végére kicserélődik. A katolikus ós református magyarok helyére németek települnek, bezárják a református iskolát, s századunk első éveiben költözik el onnan az utolsó magyar ajkú család.

6 Szulimanban a magyar, rác lakosság közé szintén németek telepednek, s a XIX. század végén számszerű ós gazdasági túlsúlyba kerülnek. A németek alkotják Szulimán stabil ós vagyonos gazdarétegét, míg a katolikus magyarok csak kisebb gazdák, illetve majorokból beköltöző és a szőlőhegyen megtelepedő cselédek.

7 Almáskeresztúr teljes népességcseréje azt eredményezte, hogy 1836 és 1895 között a lakosság száma alig emelkedett. A ki- ós beköltözések kiegyenlítették egymást. (1836: 536 fő, 1895: 567 fő). Szulimanban viszont a német beköltözőkkel szinte megduplázódik a lakosság. (1836: 570 fő, 1895: 1118 fő.) Mozsgón ós Csertőn is növekedik a lakosság létszáma, Csertőn kisebb, Mozsgón egészen jelentős mértékben. A négy település összlakossága 1836-ban 2.405 fő, 1895-ben 3.676 fő. Az 1.271 fős emelkedést Szulimán ós Mozsgó népességduzzadása eredményezi, mégis a legnagyobb változás a stagnáló lélekszámú Almáskeresztúron megy végbe. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a mozsgói növekedés nem annyira belső népszaporulatot feltételez, hanem itt is beköltözésekkel kell számolnunk.

8 A XIX. század végére kialakul bizonyos megfoghatóan stabil állapot. A lélekszám eléri azt a maximumot, amely évtizedeken keresztül alig változik, s csupán a második világháborút követő kitelepítések, beköltözések, majd a meginduló városba áramlás változtat rajta. Mozsgó és Szulimán rác (horvát) népessége beolvad a magyarságba, s ugyanígy a mozsgói német lakosság is. Szulimanban élesen elválik egymástól a német és magyar lakosság, de a XX. században megfigyelhető a németek lassú asszimilálódása, kétnyelvűvé válása. Nem annyira nemzetiségi, mint társadalmi, vagyoni különbségek állják útját a keveredésnek. Almáskeresztúr egységesen német marad, de fokozatosan beilleszkednek a vidék gazdasági és népességszerkezetébe. Csertőn az őslakosságot, s egyben a gazdaréteget református vallása határolja el az uradalmi cselédektől, s a szőlőhegyen megtelepedett katolikus beszivárgóktól. Ez a századfordulói kép azonban átmeneti. Valamennyi faluban jelentős migrációs folyamattal kell számolnunk, s miköz326