Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Hamar Anna: „...Ezt csak szép nyugodtan lehet..."

ós lehetővé tette, hogy a gazdaság terményei a közvetítő kereskedelem kikapcsolásával (is), saját üzletén keresztül piacra kerüljenek. Az ehhez szükséges anyagi, valamint szellemi tőkével (szaktudás) rendelkezett. A szülők gazdasági tőkéjének átváltása más jellegű tőkékbe végbement, ós adva volt a parasztsorból való kiemelkedés lehetősége, ha nem is abban az ütemben ós azon az úton, ahogy a szülők szerették volna. Az önálló gazdaság A szolnoki inasévek után hazament a falujába, ahol két éven keresztül a helyi henteseknél segédkezett. A hentesség mennyire nem azt a társadalmi állapotot jelentette, amit általában tulajdonítanak annak, legjobban az jelezte, hogy ebben a nem egészen 5.000 lelkes településen 12 hentes élt ós működött a harmincas években. Gazdasági viselkedésük sajátos keveréke volt a kistulajdonos ós a paraszt jellemzőinek. A falvakban mint iparosokat tartották ugyan számon őket, mert rendelkeztek iparengedéllyel, szakmával ós bolttal, tehát már nem parasztok. A gazdasági háttér erősítésének módja számos paraszti elemet tartalmazott ugyan, de gazdasági viselkedésükben meghatározóvá vált a piacra termelés. A segédkezés alatt tovább folytatta gazdaságának megerősítését, ami a "sovány" földek felvásárlását ós feljavítását éppúgy jelentette, mint a szokásjog biztosította elővásárlási joggal való élést, (így jut nagyobb szőlőterülethez), illetve az örökhaszonbérleti osztásból való részesedóst.

10 1936-ban még csak 5 kh. tulajdonosa volt, 1945-ben már 12 kh-dal, a negyvenes évek végén 17 kh-nyi területtel - közte egytagban 3 khnyi szőlővel is - rendelkezett. A gazdaság kedvező igaellátottsága, a földhöz jutottak gazdasági gyengesége, és a földosztás után is létező földnélküli szegényparasztok jelenléte együttesen tette lehetővé, hogy a hagyományos paraszti munkaszervezeti formák felerősödjenek.

11 A kölcsönmunka (igáért gyalogmunka), a feles és harmados földek aránya megnőtt az előző évekhez képest, de a bérmunka változatlanul meghatározó volt a gazdaságban. A terményért földet típusú csere a negyvenes évekre megszűnt és a területet készpénzért vásárolt földekkel növeli. Az állattartó gazdaságot preferálta, mert ez a gazdaságszerkezet volt a legjövedelmezőbb. (Az ólőmunkaszükséglet alacsonyabb, mint az intenzív kultúráknál, az értékesítés közvetlen formában is történhet.) A negyvenes évek elején szeretett volna tanyás gazdaságot létrehozni a Schwab-féle földön, amit 1945-ben elvettek tőle, így a tanyás gazdálkodást nem tudta megvalósítani. A negyvenes évek második felében a gazdaság erőssége lehetővé tette, hogy kikerülje az állami szerződés nyújtotta "kényszerpiacot", és ne változtasson termékszerkezetén. Az ipari növényekre kötött állami szerződések lehetővé tették, hogy a szerződött gazdálkodó kedvezményes áron hozzájuthasson a szabadpiaci forgalomban nem, vagy nagyon ritkán és drágán kapható javakhoz (olajpogácsa, kötéláru, vászonáru, stb.) Önállósodásakor (1936-ban nyitotta meg üzletét) csak egyetlen anyakocája biztosította a vágóállatok szaporulatát, a harmincas évek végén már 3-4, a negyvenes évek második felében 4-6 anyakocát és annak szaporulatát tartotta. Az állatállományát a negyvenes évek második felében tudta felfuttatni: a sertéseken kívül évente 4-5 hízómarhát, 80-120 birkát tartott. Egy-egy sertés kimérése 3-4 napig is tartott, de voltak állandó fogyasztói ("könyves kuncsaftok"). így érthető, hogy az állatok egy részét piacon értékesítette. Az állatok hasznát fordította a földterületeinek növelésére. A gazdasági tevékenység rendszerében az ipar másodlagos volt, és a negyvenes évek végére csekély jelentőségét is elveszti a gazdaságban. A szabadvágások számának radikális korlátozása, a beszolgáltatások okozta hiány növelte ugyan a tőkehús iránti keresletet, de az állam meghatározta a kereskedelmi forgalomba kerülhető állatok számát is. A faluban a henteseket 2 szakcsoportba tömörítették, ők osztották el egymás között az éves kvótának megfelelő vágásokat. Az állatokat közösen vágták le és a húst közösen osztották el a szakcsoport tagjai, majd mindenki a saját üzletében eladta. A szakcsoportból sokan kiváltak - felhagytak az iparral - működésének 3-4 éve alatt. A tagok számának csökkenése számára ugyan előnyt jelentett, de a kvóta nem tette lehetővé forgalmának jelentősebb növelését. A beszolgáltatás rendszere a gazdaságot 1950-től egyre érzékenyebben érintette. 1949ben a gazdaság földterületének szorzókulcsa még csak 2.6 volt (ennyivel kellett megszorozni a búzában kivetett földadó értékét, hogy megkapja az éves beadási alapkötelezettségét).

13 Az adónak, a különböző beszolgáltatásoknak ugyan mindig eleget tett, de az ötvenes évek fordulójára a gazdaság fejlődése megállt, "...volt állat is, nem is kevés, föld is meg ipar is, de mégsem jutottunk egyről a kettőre." 1950-ben az ipari üzemmel, kereskedéssel, malommal rendelkezők beadási szorzóját - földterülettől függetlenül - 4.1-re emelték.

14 E beadási 318