Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)
Gulyás Katalin: A jászsági kézművesek 1828-ban
kővel, melyekből mindössze 300 pm jövedelem származott évente. Az országos összeírás szerint a mesterek 1/5e (29 fő) dolgozott egész évben, s 1/10-ük (13 iparos) alkalmazott segédet is: 5 csizmadia, 3-3 szűcs és takács, valamint 1-1 bognár és molnár. Legényt (egyetlen időszakosan dolgozó takács kivételével) csak állandóan dolgozó műhelyekben találtak az összeírok. 18 kézműves űzte iparát segítség nélkül egész évben: mindenekelőtt 4 kovácsmester, valamint a konkurens nélküli iparosok (kelmefestő, kalapos, tímár, lakatos). Az itteni iparosság birtokos rétege: 39 cívisiparos (javarészt csizmadiák, szűcsök és takácsok) a legszegényebb redemptusok közé tartozott: 2-8 pm nagyságú bevetett területtel 31 birtokos rendelkezett. Jellemző e rétegre a szőlőművelés, azonban ez nagyon kicsiny parcellákon folyt: a 30 szőlősgazdából mindössze 4-nek volt 2/8 kapásnál nagyobb szőleje. Jellegzetesnek tekinthető az összeíró bizottságba beválasztott Imrik István csizmadia (1 segéddel dolgozik, egész éven át) gazdasága, aki 6 pm vetést, 1 4/8 kaszás rétet, 2/8 kapás szőlőt művelt, s 1 tehenet tartott. A tímármester, Imrik Antal egész évben ós segéd nélkül űzte iparát, 12 pm nagyságú földje volt, állatállománya pedig 2 tehénből ós 3 növendékmarhából állott. Hasonló méretű gazdaságot írtak össze nemes Tajti Ferenc szűcsmester birtokában is. A zsellér-iparosok több mint felénél egyedül a ház került be adóköteles vagyonként az összeírásba. Másik felük több-kevesebb állatot is tartott, a szőlőbirtoklásba viszont alig kapcsolódtak be. Zsellérként szerepelt Imrik Ferenc csizmadia, aki segéd nélkül és csak az év felében dolgozott, s mellékjövedelemként 8 szarvasmarhát tartott. A vagyoni rétegződésre példaként az egyik jelentős jászapáti iparoscsaládra vonatkozó bejegyzéseket tekintettük át. Rajtuk kívül több mesterember került ki az Ivanics (csizmadia, takács, asztalos), a Gór (2 csizmadia, kőműves, asztalos), a Gál (3 csizmadia), a Szalkári (2 takács) és a Verbőczi, Pataki, Demény, Budai stb. családokból is. ÁROKSZÁLLÁS mester segéd összesen 1. takács 31 _ 31 2. szűcs 27 11 38 3. csizmadia 21 2 23 4. kovács 11 2 13 5. kocsikészítő 4 4 8 6. szabó 3 — 3 7. kalapos 2 1 3 8. asztalos 2 1 3 9. molnár 1 — 1 10. kötélverő 1 — 1 11. kelmefestő 1 1 2 összesen: 104 22 126 A Jász kerület északi peremén, forgalmas, országos jelentőségű kereskedelmi út mellett fekvő mezőváros. E tényezők kedveztek az iparosok korai megtelepedésének, amit a XVIII. század közepe táján céhalakulások is követtek. Önállóan működött a csizmadiák, a szűcsök és a takácsok céhe, s még nem kellően tisztázott egyesülések-szétválások során a XIX. század első évtizedeiben több vegyes céh is alakult. Ezeknek a következő szakmák művelői voltak tagjai: kovács, asztalos, szabó, lakatos, ács, borbély, csapó, szűrszabó. 22 1828-ban az utóbbi 5 mesterség képviselői már nem éltek Árokszálláson, vagy iparűzésük oly csekély mértékű lehetett, hogy nem kerültek fel az összeírási ívekre. Mint valamennyi jász településen, a bőrfeldolgozó mesterek: csizmadiák és szűcsök voltak a legszámosabban, s a kovácsmesterség súlya is jelentős volt. Sajnos igen keveset tudunk a jászsági kocsikészítő (carpentarius) mesterségről, azonban - az országos összeírás tanúsága szerint - ennek Árokszállás volt legfontosabb központja. A céhes, s a későbbiekben jelentős iparágként említett asztalosmesterséget művelők közül viszont csak mindössze 2 került be a conscriptióba, bár e szakma esetében feltételezhető nagyobb számú céhen kívüli iparos és háziiparos működése is (kontár faragók, fúró-faragó parasztemberek). A jászsági kékfestés egyik műhelyét a festő (tinctor) mester bejegyzése jelzi. Az országos összeírásba 1 vízi- és 1 szárazmalmot vettek fel, összesen 6 kővel. Mindkettő a község tulajdona, s az őrletés összesen 700 pm gabonát jövedelmezett a kommunitás számára. 282
