Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bálint Csanád: Régészeti jegyzetek a VI—VII. századi avarok keleti kapcsolatairól

a függesztőfülek P-alakja, a markolat formája és a markolatvég felső részének nyeregszerű kiképzése, a szerelékek peremezésénél használt, rátett kettős borda, a díszítetlen hátsó oldal hosszában végighúzódó, felforrasztott gerinc s legtöbbjüknél az utóbbihoz illesztett kettős spirális díszek. Az eltérések másodrendűek, az egyes példányok közti nyilvánvaló értékkülönbségeket tükrözik (Id. az arany- vagy ezüstlemez alkalmazása, a markolatnak és a hüvelynek részben vagy annak teljes hosszában való beborítása és díszítése, továbbá egy esetben a féldrágakő-berakás alkalmazása). Felvetődik a kérdés, hogy míg két évtizeddel ezelőtt még egyetlen szászánida kori kardot sem ismertünk ez a most elkülönített csoport vajon vonatkoztatható-e az egész Iránra s mennyiben illik rá a „szászánida" jelző? Az elsietett általánosítástól az tarthat viszsza, hogy közülük valamennyi ismert lelőhelyű, eddig Irán É-i részéből került a múzeumba. így az első kérdésre kellő számú és elterjedésű leletanyag hiányában ma még csak óvatosan válaszolhatunk tagadólag. A csoporthoz sorolt darabok viszonylag gyors felbukkanása arra figyelmeztet, hogy Iránból idővel - megközelítőleg ugyanezen korszakból - esetleg más típusú kardok (és csoportjaik?) is ismertté válhatnak. A második kérdés viszont mindenekelőtt azt teszi szükségessé, hogy a most megismert kardok időrendi helyzetét kíséreljük meg tisztázni. 3. Kézenfekvő, hogy kardjaink kronológiájának meghatározásához - a hasonló jellegű iráni leletek teljes hiányában - csakis a szászánida kori ábrázolásokból lehet kiindulni. Megállapítható, hogy - egy-egy, alább tárgyalandó kivételtől eltekintve - sem az ún. szászánida vagy „keleti ezüsf'-tárgyakon, sem pedig a különböző királyi jeleneteket elénk táró szászánida domborműveken ilyen típusúakkal sem találkozunk. A szászánida kori ábrázolásokon látható kardok valamennyije hosszú és gombban végződő markolatú, széles és hosszú pengéjű, vastag keresztvasú s a viselési módja is gyökeresen eltérő (külön öv tartja a lábak között függőlegesen álló kardot).

6 Ez a negatívum mind időrendi, mind kulturális szempontból egyfajta elhatárolást sejtet. 4. A kardjainkhoz vonható párhuzamok (ábrázolások és régészeti leletek) nem szászánida eredetűek, hanem sztyeppéi kapcsolatokat mutatnak. Ugyancsak e kardtípus szászánida eredete ellen szól a párhuzamok időrendi helyzete is (ui. zömük a szászánidák bukása utáni időkből való). a) Ábrázolások. 1. P-kardfül ábrázolását látjuk egy, Afganisztán É-i részében felfedezett VI—VII. sz.-i freskón.

7 2. A „keleti ezüst" egyik jólismert darabján a Louvre-beli kard kapcsán leírt markolattípus és P-fülek elnagyolt ábrázolását fedezhetjük fel. Igen lényeges, hogy e tál késő- vagy poszt-szászánida kori keletkezésében és nomád (hatású) készülésében a kutatás teljesen egyetért.

8 Az utóbbit alátámasztó vonások sorát itt még eggyel gyarapíthatjuk: ezek egy, a szügyelőről lecsüngő, emberi fejet ábrázoló, szászánida kerek dísz tárgyi megfelelői. A tálat készítő ötvös ui. minden való88 színűség szerint itt egy olyan lószerszámdíszt kívánt visszaadni, mint amilyet „szászánida kori" meghatározással a Dumbarton Oaks Collection-ban őriznek.

9 Az egyforma rendeltetés mellett a két tárgyon ábrázolt embertani vonások, valamint a haj- és bajuszviselet is megegyeznek. Feltehetően a Washingtonban őrzött csörgő funkciójával s a tálon látható dísz rendeltetésével

10 rokon célokat szolgált pl. az egyik szentes-kajáni (Gálfi L. szőlője) VIII. sz.-i avar lovassírban talált öntött bronz csörgő is.

11 3. P-alakú kardfület és a markolaton ujjtámasztó kidudorodásokat fedezhetünk fel az egyik pendjikenti festményen.

12 4. Afrasiab-nak

13 talán nemcsak a szűkebb értelemben vett témánk, hanem még a sztyeppe néptörténete szempontjából is lehet jelentősége. A IX. teremnek a VII. sz. végére, a VIII. sz. elejére keltezett freskóin a Varhuman (szamarkandi uralkodó) elé járuló külföldi követségeket ábrázolták, ahol a házigazda szogdok mellett kínai és koreai, valamint a szomszédos Shásh-beli és Chághániyán-beli emberek láthatók.

14 A férfiaknak szinte mindegyike visel kardot, melyet a művész egy-egy követcsoportnál mindig azonos típusúnak festett meg. A háttal ülő szamarkandiak sorában az egyik derekáról P-fülű, rövid keresztvasú egyenes kard lóg le, melynek felső harmadát egy szövetdarab sajnos „eltakarja". Bár a freskón az ülő alakok e része erősen megrongálódott, a festőnek másutt mindenütt megfigyelhető következetessége miatt azonban feltehető, hogy az említettel egy sorban ülő többi férfinak is ugyanilyen kardja volt.

15 b) Régészeti leletek. A tárgyalt kardokhoz vezető szálak keresésénél a nomádok felé mutat az is, hogy P-fülű kardokkal a kelet-európai sztyeppéken találkozunk.

16 Ottani megjelenésük nézetem szerint a VI. sz. elejére tehető, vezérleletüknek a DNY-szibériai Borovoe (ma Sucevo) melletti sírlelet

17 tekintendő, melynek Attila kori keletkezését

18 a szovjet kutatás a későbbi időkre helyesbítette.

19 A többi sztyeppéi kardfül a Pontus mentéről való,

20 egy keresi lelet korát Fettich N. „valószínűleg a VI. sz. elejére" tette.

21 Ez a kardfüggesztési mód a Tak-é Bostán-i vadászjelentés dombormű tanúsága szerint II. Chosrau (590-628) idejére már Perzsiába is eljutott.

22 Mindez azt mutatja, hogy a tárgyalt iráni kardcsoport alsó időrendi határa valószínűleg a VI. sz. legvégére tehető. A P-fülű kardok keltezése és a velük kapcsolatos etnokulturális kérdések szempontjából igen lényeges, hogy ilyen kardok gyakoriak a Kárpát-medencei kora avaroknál. E nép emlékanyaga az egykorú eurázsiai sztyeppeiekéhez viszonyítva jól keltezett, ami a problémánk megvilágításához komoly segítséget nyújt. Kardok az avaroknál kizárólag a történetileg jobban ismert korai periódusban (568- kb. 670) fordulnak elő. Jellegzetességeiket Csallány D. gyűjtötte össze.

23 Nem kapott nála kellő hangsúlyt, hogy ezek két, tipológiailag elváló csoportot alkotnak (a kutatás főként a jelképes keresztvasak meglétére fordított figyelmet). Az elsőbe tartoznak a P-tartófülek, melyek törvényszerűen a sima, egyenes markolatvégekkel együtt fordulnak elő, az övhöz való erősítésük pedig a P-fül hátoldalán levő hurkos füllel történt. A második csoportba azok sorolhatók, melyek markolata - hasonló követke-