Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Szlankó István: A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium odorvári kutatótáborai (1964-1980)
w m ;.•:•; íc ^ .?* Pt^Sf : í ^53$**. .• 2. kép: Tábori életkép, 1967 Már 1964-ben úgy indult a tábor, hogy üdülés mellett munkát is végeznek a résztvevők, ki-ki érdeklődésének megfelelően. Különböző munkacsoportok alakultak: barlangász, biológus, meteorológus, néprajzos. A csoportok közvetlen tanári vezetéssel vagy önállóan dolgoztak. Az Odorvár csúcsán található várrom falmaradványai alapján Németh Gyula irányításával elkészítettük a vár térképét. 3 (2. ábra) A csúcs közelében egy felszakadt barlangrendszer maradványai tették kíváncsivá a tábor lakóit. Szerettünk volna összeköttetést keresni a 40-50 méterrel mélyebben nyíló Odorvári hasadékbarlanggal. Sajnos, minden járat annyira összeszűkült, hogy nem tudtunk lefelé továbbjutni. Az üregekből és lejtőtörmelékből különböző korú leletek kerültek elő: kőkori cserepek, vaskori lakottságra utaló színvasérc darabok és középkori nyílhegyek. 4 Amit így megtudtunk, azt bevéstük a csúcs melletti sima mészkőfelszínbe. Ezek a feliratok a „barbár" turisták látogatását is épségben átvészelték eddig. Izgalmas feladatnak bizonyult az Odorvári hasadékbarlang kutatása. Előttünk 1962-ben Szilvássy Andorok már feltérképezték. 5 Nagyon primitív eszközökkel és technikával dolgoztunk, mégis állandóan reménykedtünk, hogy valamelyik eltömődött járat kibontása után hatalmas barlangrendszerbe jutunk. Sajnos, több évi munka után a 180 m hosszúnak megismert barlangot csak 30-40 m-rel sikerült növelni. Az első években 1-2 karbidlámpánk volt csak, így a balangban gyertyával, elemlámpával világítottunk. Kötelet valamelyik gyerek hozott otthonról (jó vastag kenderkötél volt). Nagy szükség nem volt rá, mert a barlang nem volt nehezen járható, az új, ismeretlen részek pedig várattak magukra. Ebbe a barlangba bárki szabadon bemehetett, ezért szinte egyetlen ép cseppkövet sem találtunk benne. A drapériák, oszlopok, sztalagtitok, sztalagmitok, szalmacseppkövek letört darabjait összeszedtük, hogy legalább így megmentsük a további pusztítástól. Elhelyeztük őket a tiszaföldvári múzeum odorvári gyűjteményében, amelynek fő gyarapítója dr. Varga Lajos volt. Ugyanide kerültek a környéken található kőzetek mintái, a biológus csoport által gyűjtött növények, rovarok, a bükkzsérciektől kapott régi iratok, az elkészült dolgozatok, a rengeteg fénykép, diafilm. Ebből az anyagból egy nagy kiállítást készítettünk 1968-ban, amit azóta kiegészítettünk és több helyen is bemutattunk. Visszatérve a jelentős változásokhoz, elsősorban kell megemlítenünk, hogy 1967-68-ban a Cseresznyés-völgyből egy széles, autóval is járható utat építettek az erdészet dolgozói a kitermelt fa elszállításához. A gimnáziumnak volt egy teherautója, amivel a táborig fel tudtunk menni. Lehetővé vált, hogy több szer491
