Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szabó László: Népi természetismeret

tekén kívül számtalan kisebb részterületen történt előrelépés, mintául mégis ezek az átfogóan kidolgozott területek szolgáltak. Kitűnő nyelvészeti kiadványaink (szótárak, atlaszok, földrajzi neveket tartalmazó kiadványaink) gazdag anyagot tartalmaznak a természetismerettel kapcsolatban (növény, állat, csillag, kőzet s más nevek, technikai eljárások, munkafolyamatok, ételek, italok megnevezései, tájilag eltérő névalakjai és etimológiái). Megszaporodott és meglehetősen nagyszámú helyi néprajzi monográfiáink bár sok adatot tartalmaznak, mégis viszonylag kevés értékelhető anyagot adnak, mert a monografikus igény a mindenről írni akarás ritkán teszi lehetővé a technikai, technológiai szempontból lényeges, a természetismeret határait is bővítő leírást egy-egy területen. VAJKAI A. Szentgál monográfiája ezektől szemléletileg különbözik, s ezért lehet gazdag forrás e tekintetben. Más monográfiák inkább egy-egy speciális foglalkozás beható ismertetése miatt lehetnek jelentősebbek (gyékényszövés: Tápé, mész- és szénégetés Répáshuta). Tematikus monográfiáink (főként a földművelés területéről), s kisebb közlemények azok, amelyek egy-egy területet részletekbe menően is ismertetnek, s módot adnak természettudományos szempontból is használható értékelésre. Világkép. Kozmogónia, kozmológia, csillagászat, légköri tünemények, időjóslás A magyar nép világképe, s a csillagos égről, légköri tüneményekről, időjárásról alkotott véleménye - minthogy ez jószerint a tapasztalaton túli szférába tartozik -tartalmazza természetesen a legtöbb irracionális elemet, s itt sűrűsödnek leginkább az ilyen természetű cselekmények is. VAJKAI A. rámutatott arra, hogy az IPOLYI A., KANDRA K., GÖNCZI F., KÁLMÁNY L, BERZE NAGY J., HERMÁN O., RÓHEIM G. és mások által gyűjtött és elemzett anyag, a belőle rekonstruálható világkép számos történeti rétegre bomlik. Finnugor és keleti hagyományaink (Kálmány 1887; 1892; 1893; 1914; Solymossy 1922; Szűcs 1945; Diószegi 1969; MNL) éppen úgy benne vannak, mint a kereszténység közvetítette antik hagyományok, s a keresztény világkép (DÖMÖTÖR 1964; 1978; RÓHEIM 1925; BALASSA-ORTUTAY1979;) s egy sereg újkori babona, s különböző közvetítéssel a kultúra csatornáin a magyarsághoz került elképzelések (BERZE NAGY 1961). VAJKAI A. összefoglalása óta számos területen tártak fel néphitmonográfiáink új eredményeket, amelyek e korábbi képet finomították, de nem mondtak ellene lényeges kérdésekben. A magyar parasztság felfogása szerint a világ rétegesen épül fel, alsó, középső és felső világ van, amelynek tengelyében az égigérő vagy tetejetlen fa áll, s ezek ágai között helyezkedik el a Nap, a Hold s a csillagok, ágain különböző világok vannak. Az égitesteket, a szelet általában megszemélyesítik, s munkája végeztével házába, öreganyjához megtérő személynek képzelik el, akik ember módra viselkednek. Mindez a világ vízzel van körülvéve, a világok találkozásában az Óperenciás-tenger hullámzik. Mindez keveredett a kereszténység menny-föld-pokol tagolásával, amely az istenek és szentek - az emberek (jók és gonoszak) illetve az elkárhozott lelkek és ördögök birodalmát is jelenti. A három (vagy a magyar elképzelésben többrétegű) világ között átjárás van. Ez a főként népmesékből kihámozható, de más néphit adatokkal is támogatott világkép jellemző a magyarságra (IPOLYI A. 1854; KANDRA 1897; KÁLMÁNY i. m.; DIÓSZEGI 1970; Nagyi. 1979). Ez a világkép, az égitestek és bizonyos jelenségek magyarázata azonban szemben áll a parasztság tényleges gyakorlatával, reálisabb napi tevékenységével. A természetben élő ember munkarendjét a Nap járásához, az égitestek mozgásához igazította. Helyteleneknek kell tartanunk azokat a törekvéseket, amelyek a tájékozódást (térben és időben) népünknél bizonyos mitikus elemekkel összefüggő gyakorlatra vezetik vissza, s pl. az időmérést (napok órákra osztását) időmérő szerkezet nélküli korszakban is e meglehetősen modern eszközhöz kötik (PAPP G.-TERNAIA-TILLES B. 1977.). Elegendő itt utalnunk arra, hogy FÉL E.-HOFER T. átányi vizsgálatai (1967) milyen nagy különbséget érzékeltetnek a téli és nyári munkarend között, s más időbeosztásról, időmérésről tájékoztatnak. Az óra elterjedése előtti időben más időbeosztás érvényesült (Szabó P. 1978), amelynek maradványai épp napjainkban vannak eltűnőben. Ismeretes az aratók által megtalált óráról szóló anekdota széles körben, amikor az elveszített órára („pityegő fene", „ketyegő tükör") szerszámaikkal rohannak rá az aratók és összetörik. Úgy véljük a tájékozódás, időbeosztás, a természet ritmusához való igazodás és ennek számontartása, megfigyelése a mitikus képzeteket jól egészítheti ki, s reálisabbá tehető vele a népi természetismeret a tapasztalaton túli világa is, mint ahogyan eddig hittük. A szegényes fényű világító alkalmatosságok régebben nem tették lehetővé a munkavégzést, csak a természetes fényen. A téli és nyári világos napszakok közötti különbség pihenésül vagy munkául szolgáló alkalmat jelentett. A Nap járása ezért meghatározó, s ezért lehet a Nap a világegyetem központja. Az égitesteket elrabló sárkány meséje a magyarságnál meglehetősen általános, s jól szemlélteti a mese, hogy mennyire megáll vagy lelassul az élet fény hiányában. A napkelte és napnyugta, ennek megfelelő állapotai, s a fény különböző fázisai nyelvileg is pontos kifejezésekkel adhatók vissza (pitymallik, pirkad, kivilágosodik - szürkület, sűrvedés, öreg este, sőt a sötétséget is differenciálják attól függően mennyire felhős az ég, takartak az égitestek: holdárnyék, sötét, vaksötét, „a kardját falakaszthatta vóna a sötétségre", „vágni lehetett a sötétséget"). Pontosan megállapítható az árnyék rövidségéből, a Nap állásából minden évszakban a déli időpont, amikor „delelőn van a nap", „delelőre hág a nap". Ezt nappal is viszonyítási pontnak tekintik, s megkülönböztetnek délelőttöt (kora és késő délelőtt is), s délutánt (kora és késő vagy jó délutánt), illetve megközelítő, majdnem déli időpontot („jó délfelé járhatott az idő"). Ez az ebéd ideje, a pihenésé, mert a tűző napon nem lehet pl. nyáron dolgozni. A Nap járását az alföldi bandagazda vagy más idejét beosztó ember kihasználta: úgy feküdt a fa árnyékába, s aludt el, hogy 443